Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-149

250 Az országgyűlés képviselőházának 14-9. meg fogja engedni azt, hogy előbb Petrováez Gyula igen t. képviselőtársam néhány megjegyzésére reflektáljak, aki ezt a törvényjavaslatot elvi okokból nem hajlandó megszavazni és aki bizonyos szemrehányással illette a mélyen t. kultuszminiszter urat, mondván, hogy az eddigi kultuszminiszterek mind meg tudták a maguk tárcáját védeni minden megcsonkítottságtól, csak éppen Hóman kultuszminiszter úr nem tudta erősen megvédelmezni a kisdedóvókat és átadta őket a belügyminiszternek. Én ebből nem azt látom, hogy a kultuszminiszter ! úr gyenge volt, hanem éppen az ő nagy erejét ! látom. Magyarországon olyan kevés nagy kul- I túrpolitikus volt még, hogy Commenius Arnos János, a magyarbródi molnármester fiának itt tartózkodása óta egészen báró Eötvös Józsefig alig találkozunk olyan hatalmas kultúrpolitikussal, aki bele tudott volna markolni a magyar életbe, s aki iskolareformot és valami nagyol) alkotást hozott létre. Éppen azért én csak üdvözölni tudom azt az elhatározást, amely itt nagyobb koncepcióban, tágabb légkörben szemléli a dolgokat és nem önző, kicsinyes szemszögből ítélkezik a kulturális kérdések felett, annál is inkább, mert ez a kérdés, a kisdedóvók kérdése nem annyira kulturális, mint inkább nemzetnevelési ügy, népegészségügyi és szociális kérdés elsősorban. Azt mondotta Petrováez Gyula igen t. képviselőtársam, hogy az óvoda elsősorban is nevelőintézmény és nem szociális, egészségügyi intézmény. Ha az óvoda elsősorban nevelőintézmény volna, akkor én is azt mondanám, hogy kár volt kivenni annak a minisztériumnak a kezéből, amely a nemzetnevelést és magát a nevelés ügyét szolgálja, miután azonban nem csak az én véleményem, de általános világnézlet és a világ összes modern pedagógusai megállapítják, hogy a gyermeknek hatesztendős kora előtt való foglalkoztatása semmi esetre sem tisztán pedagógiai és nevelésügyi kérdés, ezért én szintén amellett az álláspont mellett vagyok, hogy a gyermekvédelem ügyét, a gyermekekkel való mindenféle szociális foglalkozás ügyét egy minisztériumba koncentráljuk. Egy minisztériumba koncentráljuk szociális és egészségügyi szempontból, ez a minisztérium pedig nem lehet más minisztérium, mint amely már eddig is sokféle szempontból foglalkozott a gyermekekkel. Igaz, hogy voltaképen a kisdedóvás, már tradícióinál fogva is, de meg jelen helyzeténél fogva is — sokan mondják ezt — ex offo kulturális feladat, ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a belügyminisztérium foglalkozott eddig minden olyan gyermekvédő intézménnyel, amely a magyar gyermekek legifjabb generációjának minden tekintetben való mentését jelenti, ha tekintetbe vesszük, hogy a belügyminisztérium kezében van az árva gyermekek ügye, a házasságon kívül született gyermekek ügye, az anya- és csecsemővédelem, a gyermekek egészségügyi védelme, az elhagyott gyermekek védelme, az alkalmazott gyermekek védelme, a testi és szellemi fogyatékos gyermekek védelme, akkor azt kérdezem, mi volt az oka annak, hogy mindezideig nem ébredtünk még tudatára annak, hogy az iskolán kívül álló, hatesztendős koron alul levő gyermekek szociális védelme, az a védelme, amely tervszerűen és szervezetben történik, szintén a belügyminisztérium hatáskörébe utaltassékf Meg kell állapítanunk, hogy a kultuszminisztérium hatáskörében az óvoda valahogyan nem is találta meg a maga helyét, valahogyan mostohagyermeke volt mindig az óvoda a kulülése 1936 június 18-án, csütörtökön. tuszminisztérr.umnak. Nem akarok a mostani kormányzatra célozni, mely nagyon elismerésreméltóan foglalkozik minden üggyel, amely az óvodákra vonatkozik, ellenben, ha visszatekintünk a múltra, bizony meg kell állapítani, hogy az óvoda volt a kultuszminisztérium legelhanyagoltabb bárányka ja. Nem szívesen áldoztak reá és ha bármikor összeütközésre került a sor valamely iskolatípus ós az óvoda között, hogy melyikre hozzunk áldozatot: mindig az óvoda maradt a vesztes, és mindig a másik javára döntöttek, úgy, hogy az a szép lendülettel megindított mozgalom, amely a magyar óvodákat a régmúltban oly kiválókká tette ós az európai nívó felé is emelte, nagyon ' hamar lelohadt és bizony már-már el lehetett mondani, hogy országos stagnáció állott be ennél az intézménynél. En tehát hiszem, hogy egy másik minisztérium keretébe való átcsatolás újabb lendületet fog adni ennek az intézménynek felkarolására. Ami pedig Kéthly Anna igen t. képviselőtársam beszédét illeti, vele lényegüeg egyetértek. Igen t. képviselőtársam rendkívül bölcs és elokvens volt az ő felszólalásában, kerülte azokat a kifejezetten pártszempontokat, amelyeket eddigi beszédeiben nem szokott kerülni és egyáltalán azon az oldalon nem kerülnek. (Ellentmondások a baloldalon. — Rupert Rezső: Welche Wendung!) Én magam is elismerem, hogy a kapitalizmus csaknem annyira elfajult, hogy veszélyezteti a társadalom fejlődését, elismerem, hogy a tőke sok tekintetben túllépte a jóerkölcis határát. (Kun Béla: Ez igaz!) Lehetetlen, hogy a társadalom nagyobbik fele mindig csak szenvedjen és egy kisebb része élvezze mindennek az előnyét. A társadalomnak a dolgozók és nem a herék szempontja: szerint kell berendezkednie. (Kun Béla: Ilyenek is vannak!) Éppen azért üdvözlöm ezt a javaslatot, mert meg kell állapítanom, hogy a legszegényebb néposztálynak érdekében született meg. Ez a javaslat elsősorban is szociálpolitika, aminek az élet minden ágában, így a nemzetnevelésben is helye van, és be kell hatolnia mindenhová, a születéstől kezdve egészen az ember haláláig. Ne féltse tehát az óvodát a politikától senki és én mégis ilyesmit látok amikor Kéthly Anna képviselőtársam ezt mondja: »Ne beszéljünk itt a tűzhely melegéről, ahol az apa és az anya az ínség konyhájára kénytelen járni; az óvodák mostani átszervezése nem oldja meg a család vádelem kérdését« Szó sincs róla, én sem helyeslem azt, ha az anyák és apák, különösen a dolgozó anyák ínségkonyhára járnak és azt hiszem, senki sincs ebben a Házban, aki ezt helyesnek tartja. Azért, mert a társadalom ma még ilyen elhagyatott, mert a társadalom annyira hátramara: It, mert a civilizáció fokára a társadalmi szervezkedés még nem tudott felemelkedni, nem állhatunk meg a haladás útján s egyetlenegy lépOst mégis csak kell előre tennünk. Elismerem, hogy az egész társadalmi berendezkedés nem valami ideális és sok tekintetben már régen megérett a tűzre, a gyehennára, azonban, amivel lehet, azzal mégis csak segíteni kellés én nera tartom tüneti gyógykezelésnek azt, ha a szoeiálpedagógia és a szociálpolitika ilyen gyönyörű részét, amilyen a kisdedóvás, egyszerre fel akarjuk karolni és nagy lépéssel akarunk előremenni. Minden kérdést egyszerre nem oldhat meg a társadalom, fokozatos fejlődésre van