Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-143

Az országgyűlés képviselőházának 1 sen megváltozzanak. Ha azonban egy non putarem, egy váratlan, előre nem látott esemény mégis ennek a magyar nemzetnek birtokába, kezébe adná a titkos

1 választójogot, menjünk egy lépéssel tovább, beszéljünk most egy kicsit arról, mi volna akkor a feladata és teendője ennek a nemzetnek Véleményem szerint legelső és legfontosabb kérdés ebben az országban ma is a magyar föld kérdése. (Ügy van! balfelöl.) Legnagyobb tragédiánk az volt, hogy a föld és a nép ebben az országban nem találkoztak. A föld azoknak kezében maradt, akiktől az impériumváltozás után a megszálló hatalmak könnyen elvették és odaadták saját népüknek, a nép pedig vándorbotot vett kezébe és

i milliószámra ment ki a tengerentúlra, hogy új hazát keressen magának. A. föld és nép nem találkoztak egymással. A helyzet ma lényegében ugyanaz. Azok az eredménytelen és bátortalan kísérletek, amelyek ennek a helyzetnek megjavítására történtek, azt hiszem, lelkiismeretesen és komolyan gondolkodó ellenfeleinkben is azt a gondolatot ébresztik, hogy nem elégségesek és nem állanak arányban a nagy feladattal, amelyet meg akarnak oldani. Egy hitbizományi reform, amely egy emberöltő múlva érvényesül, egy telepítési törvény ... (vitéz Balogh Gábor: Nem áll!) Hogyne állna, (vitéz Balogh Gábor: Nem áll .kérem! Téves megítélés!) Egy törvényjavaslat, amely olyan lassú adagolásban csinálja a földreformot, hogy 25 esztendő múlva alig fog talán 20.000 embert földhöz juttatni, amikor most is talán millió volna azoknak a száma, akiket sürgősen földhöz kellene juttatni, ezt a kérdést nem oldja meg. Nem forradalmi gondolat az, amelyet itt kifejtek, hanem a magyar nemzet életének alapiája: nekünk a földmíve s éknek kezébe kell adnunk- á" magyar földet a (birtokmaximum ImiegáiJapitásávaí, még pedig • sürgősen, üa pénzügyileg' ez nom volna megoldható a mai időkben, akkor ott van az örökbérleti forma. Azt mondják erre, hogy az örökbérleti forma idegen a magyar karaktertől. Én pedig azt válaszolom, hogy bármely jogintézmény, — akármilyen Itéren — sem nem idegen, sem nem rokon egyetlen nép karakterével sem, hanem mindet) jogintézményt meg lehet mindenütt honosítani. Azt, hogy milyen óriási változások vannak egy nép karakterében, legjobban Anglia példája mutatja. Anglia még a XVII. s'ziàisad végén ős agrár ország volt. 1768-ban találták fel a szövőszékeit és ettől fogva a viktoriánus korszak végéig- Anglia annyira inLrializálódott, annyira iparos országgá hogy szinte azt mondhatnám, bogy a nép egész karaktere megváltozott. Ha nálunk ezt l\ rendszert bevezetnők és a kormányzat a végrehajtás során példákkal illusztrálná annak helyes ós jó voltát, igen hamar bekövetkeznék az, hogy a nép megszeretné és magáévá tenné. (Úgy van! half elöl.) T. Hárz! Egy rendkívül kényes kérdéssel kell ennél a pontnál foglalkoznom. Ez a rendkívül kényes kérdés az egyházi vagyon kérdése. Kétségtelen tény, hogy. az egyházi vagyon eélvagyon és minden törekvésünket arra kell koncentrálnunk, hogy megmaradhasson ez a karaktere, hogy továbbra is eélvagyon legyen. (Helmdés balfelől.) Hogy azonban ez nii-í.»,valósítható legyen, hogy a minden oldalról feltornyosuló hullámok ezt a szigetet el ne borítsák és »1 ne mossák, kétségtelen, hbgy ennek a vagyonnak reformon kell keresztül. ülése 1936 június 8-án, hétfőn. 15 mennie, még pedig abban a formában, — és úgy tudom, hogy ez a hercegprímás úr ő eminenciájának az elgondolásával is nagyjában egyezik (Egy hang a balközépen: Csak részben!) — hogy ennek a vagyonnak azt a részét, amely nem erdőbirtok, hanem mezőgazdasági mívelés alatt áll, örökbérletek formájában szintén a földmívesek kézéibe kell adni. A. másik reform, amelynek kétségtelenül meg' kel: valósulnia ezen a téren, az, hogy az ország legnagyobb vallásfelekezetének, a katolicizmusnak, meg kell adni minél előbb az autonómiát (Helyeslés a balközépen.) és az autonóm katolikus egyház kezébe kell adni az egyházi vagyon jövedelmét, (Helyeslés.) hogy ez a vagyon a katolikus kulturális és egyházi célokat szolgáljon a maga. jövedelmével és hlogv az autonómia keretében felhasználtassák a katolikus alsó papság helyzetének javítására. (Helyeslés balfelől.) Természetesnek tartom, hogy a katolikus egyházfők az ő közjogi és egyházi méltóságukhoz métrt dotációban részesüljenek, semmiképpen sem tartom azonban helyesnek azt, hogy az egyházfők rokonsága gazdálkodjék ebben a vagyonban, (Gr, Festetics Domonkos: Helyes!) mert ennek nem ez a rendeltetése, hanem az egyetemes katolikus vallási és kulturális eélok szolgálata. (Élénk helyeslés.) Én jó katolikusnak érzem magamat és egyházain érdekeit mindig szemem előtt tartom, de azt mondom, hogy ezt a kérdést meg ke.1' oldani, katolikus szempontból is, mert ha ezt nem csináljuk meg, ha a korszerű átalakulás követelményeit nem visszük keresztül, akkor csak a szekularizáció kövétkezhetik, amely elől csak ú<ry tudunk kitérni, ha ezt a vagyont mind kezelésben, mind a jövedelem hiovafordítása tekintetében is megreformáljuk. T. Ház! A másik nagy feladat amely előttünk áll, a kapitalizmus kinövéseinek lenyesegetése, a kapitalizmus konszolidálása. A kapitalizmus -történetét általában különféle korszakokra szokás osztani: az első az úgynevezett korai kapitalizmus, amely még közvetlenül kapcsolódik a feudalizmushoz, és a merkantilizmushoz, vagy még jobban a fiziokrata irányzathoz, amelyben szinte osak embrionális vonásokban vannak meg a kapitalizmus jellemző tulajdonságai. A következő korszak az ipari forradalom korszaka, amikor a gőzgép s a szövőgép feltalálása után a gépek birtokukba vették a termelést; ez körülbelük 1870-ig tartó tit, míg Németország, Olaszország és az Északamerikai Egyesült Államok is bekapcsolódtak a világforgalomba. Az 1870tol a világháború kitöréséig eltelt időt úgy szokták megjelölni, mint a gazdasági imperializmus korszakát. Kétségtelen, hogy 1914-től a világháború kitörésétől a kapitalizmusnak egy új korszaka kezdődött, amelyet a kapitalizmus válságának hívnak. Ha azonban valaki ebből arra következtetne, hogy a kapitalizmus mint intézmény beteg és mint intézmény a vége felé közeleg, azt hiszem, csalódnék. Nevezetesen, ha a válság jelenségeit nézzük, és azokat a metódusokat nézzük, amelyekkel ezeken a jelenségeken segíteni akarnak, amelyekkel ezeket meg akarják gyógyítani, egyaránt azt látjuk, hogy egyik sem új. Ugyanazok a jelenségek, amelyek ina kiütköznek, ugyanazok a gyógyítási módok, amelyekkel segíteni iparkodnak rajtuk, a korábbi válságoknál is előfordultak és hogy például az 1873. évi nagy válságra utaljak, ez is pontosan ugyanazokat a jelenségeket mutatta, mint a mai válság, legfeljebb az a kü-