Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-148

226 Az országgyűlés képviselőházának 1 ben részesüljön, mint a kivitel, ne tegyenek különbségét a kettő között. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy ezen a 'szörnyű drágaságon, amelyet >a hús és zsiradékok tekintetében tapasztalunk, nem lehetne segíteni. Ez év június 9-én a földmívelésügyi minisztériumban egy ankét volt, amely azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy hogyan lehetne a budapesti vágóimarhavásárt — amely, mint mondottam, teljesen pang és amely még akkora forgalmat sem tud felmutatni, -mint egy közepes balkáni város marhavására — kissé felélénkíteni és hogyan lehetne a felhajtást Budapest felé terelni. Ott az érdekeltek megmondták, — véleményüket néhány szóval fogom ismertetni — hogy először is tarifális viszonylatban gondoskodni kell arról, hogy a magyar vágóállatolt — legyen az szarvasmarha, borjú, birka, vagy sertés — Budapestre ugyanolyan kedvezmények, ugyanolyan vasúti díjtételek mellett lehessen szállítani, mint a külföldre. Ez az első feltétel. A második feltétel az, hogy csökkenteni kell a költségeket, amelyek ma túlmagasak. Méltóztassanak megengedni, hogy erre nézve elmondjak: valamit. Vett valaki 9 darab marhát. Ennek a 9 marhának a forgalmi értéke 3335 pengő. 100 kilométeren innen vásárolta a marhákat és mire Budapestre szállította, a kiadása 4140 pengő 97 fillért tett ki, vagyis a szállítás 805 pengőbe került. Megjegyzem még, hogy Almásfüzitőről hozta ide Budapestre. Nem akarom a dolgot részletezni, az időm ezt nem engedi meg, de bárkinek rendelkezésére állanak a pontos számítások. Ha 9 darab marhánaik Almásifüzitőről Budapestre való szállítása közben 805 pengő költség merül fel, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy Budapesten a marhahús elviselhetetlenül ' drága, amihez hozzájárulnak még a budapesti költségek is. De nézzük meg, hogyan áll a dolog a borjúnál. Itt ugyanaz a helyzet. A borjúnál 20— 22 fillértől 29—30 fillérig terjed a kilogrammonkénti költség. Ez még egy jól kihízott, még egy jó tehéntől származó erőteljesebb borjúnál is túlsók, de a Budapestre felkerülő borjak túlnyomórésze gyenge, tehát tessék elképzelni, hogy milyen sok az, hogy a gyenge borjúnál 20—22—29—30 fillér teher esik egy kilogrammra azokból a költségekből, amelyeket részben a városok, részben pedig a vasút számítanak fel. Nem lehetetlen kívánság tehát az, amit én hangoztatok: hogy a kivitelt és a belső piacot egyformán kedvezésben kell részesíteni, nem szabad kivinni erőltetett módon a belső piac rovására, nem szabad kivinni úgy, hogy azokat boldogítsuk, akik az árut kint megvásárolják. A legnehezebb időben, amikor a német nép ellátása a legnehezebb volt, mi, a szegény Magyarország, hatalmas nemzeti kölcsönt adtunk a németeknek azzal, hogy saját fiainkat megfosztottuk a falatoktól és az élelmicikkeket kivittük a németeknek. Most már azonban odajutottunk, hogy sem a munkásság, sem a kispolgárság — értem ez alatt a lateinerelemet, a kisiparosságot és a tisztviselői kart a VII. fizetési osztálytól lefelé — maholnap nem tud már húst vásárolni, nem tud zsiradékot beszerezni, úgyhogy ennek a silány táplálkozásnak következményeképpen be fog majd állani egy olyan állapot, amely minden, csak nem kívánatos. Amikor a bennünket övező államokban mindenütt arra törekszenek, hogy a belső piacot lássák el áruval, hogy a belső piacot minél inkább éiénU8. ülése 1936 június 17-én, szerdán. kítsék, ugyanakkor nálunk az egész kiviteli politika abból áll: elvonni az árut a belső piactól s itt bent büntetni azt, aki itt él, csak azért, hogy egy gavalléros gesztussal megmutathassuk, hogy mi magyarok mire vagyunk képesek, amikor a külföldiek táplálásáról van szó. A kivitel ma mindenütt fontos dolog, de sehol sem látjuk azt, hogy akár Németország, akár Olaszország, akár Csehszlovákia felé olyan mély hódolattal volnának eltelve, mint azok az intéző körök, amelyek nálunk a kivitelt végzik és intézik. Én tehát, amikor igénytelen szavaimmal felhívtam a képviselőház figyelmét arra, hogy a hús és a zsiradék körül mi történik, arra kérem az igen t. minisztériumot, az összkormányt, gondoskodjék arról, hogy necsak a külföldiek, hanem a belföldiek is táplálkozhassanak hússal; vagy arról gondoskodjék, hogy a munkabéreket és a fizetéseket emeljék, vagy pedig arról gondoskodjék, hogy a lakosság méltányos, megfelelő áron jusson táplálékhoz. \ r Ez lett volna interpellációm lényege; Kérem a kormányt, hogy interpellációm értelmében szíveskedjék minél előbb és minél intenzivebben eljárni. Elnök: A kereskedelemügyi miniszter ur kíván szólni. „ Winchkler István kereskedelem- es közlekedésügyi miniszter: T. Ház! Az elhangzott interpellációra a kormány nevében a következőkben vagyok bátor válaszolni. Tény, hogy a húsnemüek és a zsír ara a tavalyihoz képest emelkedett. Ennek a drag Lilásnak azonban meg kell vizsgálni az okait és meg kell vizsgálni a mértékét, mert csak akkor tudunk konklúziókra jutni, még pedig kétségtelenül nem azokra, amelyekre az interpelláló képviselő úr jutott. Ha azokat a tényezőket vizsgáljuk meg, amelyek a disznó- és a marhahús érét felhajtották, valamint, a zsír árát is megdrágították, elsősorban a tavalyi rossz, termést és az ennek következtében (beállott takaraiányinséget találjuk az okok között. (Ügy van! a középen.) A takarmány inség a takarmány neműek árát hajtotta fel, ennekfolytán tehát az állattartás, vagyis a hús produkciója megdrágult és részben'a termelésnek ez a megdrágulása., a termelési költségeknek ez az, emelkedése jut kifejezésre az árakban. Befolyásolta az áraikat még az a tényező is, hogy tavalyról idénre, — termelési éveket véve — a szarvasmarha- és sertésállományunk csökkent. A kínálat kisebb volt, — természetesen a nagybani vételre gondolok — és a kisebb kínálat nagyobb kereslet mellett szintén árfelhajtó tényezőiként szerepelt. A kivitel biztosító szelepként hatott, mert amennyiben nem kutattunk volna lehetőséget azoknak a sovány állatoknak a kivitelére, amelyeket a gazdák, 'miután nem volt takarmányuk és takarmánybeszerzésre sem volt pénzük, nem tudtak tartani és a piacra dobtak, mondom, ha ezeknek az állatoknak az exportálásáról nem gondoskodtunk volna, akkor olyan katasztrofális áresés következett volna be a marha- és sertésárakban, amilyenre még nem volt példa és amelynek elhárítását az egész ország mezőgazdasági közvéleménye követelte a kormánytól. A kormány büszke arra, hogy módot nyújtott ennek a nagy feleslegnek az elhelyezésére és ezáltal az árak stabilizálására. (Helyeslés a jobboldalon.) Még egy igen fontos árfelhajtó tényezőre kell itt rámutatnom, amely különösen az élőt-