Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.
Ülésnapok - 1935-145
Az országgyűlés képviselőházának 1 kai vizsgát egész a miniszterig!) Ez a lehetetlen állapot, most már a Máv.-nál is a protekció netovábbjáig fajult. Erre vonatkozólag komoly megoldást kérek a miniszter úrtól. Elnök: A kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter ÚT kíván válaszolni. Winchkler István kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: T. Ház! Az elhangzott interpellációra azzal felelek, hogy a vasúti tisztképző tanfolyamokra való felvételnél nem a jelöltek apjának rangja vagy a jelöltek leszáranizása döntő, hanem egyedül csak az illetők előképzettségét és arra való alkalmatosságát veszik tekintetbe, úgy, bogy abszolúte nem tartom indokoltnak: azt a szemrehányást. amely a kormányt az interpelláció szavaiban érte. Amikor a képviselő úr bejegyezte interpellációját, utánanéztem a dolognak s ebből a célból statisztikát készíttettem, hogy a most tanfolyamon levők közül hánynak az apja vasúti főtisztviselő. Megállapításom szerint ez 80% és tekintettel arra, hogy a Máv.-nál a legtöbb ilyen fiatalember mégis Máv.-tisztviselőnek vagy altisztnek a fia, ez meglehetősen mérsékelt arány. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Kíván az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával élnil (Ifj. Balogh István: Igen!) A képviselő urat megilleti a viszonválasz joga. (Malasits Géza: Mi lesz a sarkantyús csővel 1Î — Zaj.) Csendet kérek! Ifj. Balogh István: T. Ház! Erre a rövid és határozott válaszadásra szinte nehezen lehet viszonválaszt adni a miniszter úrnak, annál is inkább, mert nekem nincs meg az a szervem arra, hogy ezt kivizsgáljam, (Esztergályos János: Csővel!) de egészen komoly -•helyről, komoly embertől értesültem, hogy ezek a beállítások nem állják meg helyüket. (Friedrich István: Festetics mondta neki, ha már itt tartunk! — Derültség.) A miniszter úr válaszát tehát nincs módomban tudomásul venni. Elnök: Következik a határozathozatal. Méltóztatnak a kereskedelemügyi- és közlekedésügyi miniszter úrnak válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik ifjú Balogh István képviselő úrnak második interpellációja a kereskedelemügyi- és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Tessék az interpelláció szövegét felolvasni. Szeder János jegjző (olvassa): >:Interpelláció a an. kir. kereskedelemi- és közlekedésügyi miniszter úrhoz. Van-e a miniszter úrnak tudomása arról, hogy a Máv. ipari szakmunkások az 1904-ben megalakult nyugbérmtézet kezdetleges alapszabályai szerint intéztetnek'? Miként kívánja ei a miniszter úr orvosolni 1 ? Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Ifj. Balogh István: T. Ház! A legkülönösebb dolognak tartom, hogy a kereskedelemügyi tárca hatáskörébe tartozik embereknek bérét, nyugbérét, fizetését, egyáltalán ilyen vonatkozásokban teljesen hozzáférhetetlenül éis megdönthetetlenül intézni. A nyugibérmegállapítások mindenütt a tényleges keresethez alkalmazkodnak és azzal arányban vannak. Minden társadalmi rétegben a nyugbér összege, szinte összefüggően követi a tényleges keresetet. Ez nem áll fenn ezeknél a Máv. műhelyi . ülése 1936 június 10-én, szerdán. 125 ipari munkásoknál, különösképpen azoknál nemi, akik a satupadnál is működnek, de különben is főleg munkavezetők. Ezeket ugyanis egy kategóriába sorozták és mindegyiknek szinte törvényszerűen 1—1 százalékot vonnák le minden -hónapban a fizetéséből. így keletkeznek azután azok az aránytalan eltolódások, amelyektől ezek az emberek szenvednek. Vannak ugyanis a kisebb fizetésű emberek között, akik véglegesíttettek, de segédszolgálatosak, azután, akik véiglegesíttettek, de munkavezetők, vagy pedig, akik beosztottak. Ezek olyaii elbánásban részesülnek, amikor kivénültek és azt a hosszú 20 esztendei szolgálatot elvégezték, hogy ez nem igazságos. 1914-ben került volna revízió alá az a tervezet, amelyet 1904-ben alkottak meg a nyugbér szabályozására. Ezt azután nem tudták megváltoztatni, mert 1914-ben bekövetkezett a háború és a kormányzat természetesen mással volt elfoglalva.' A nem műhelyi munkások szintén 1 százalékot adnak le fizetésükből, de később, amikor már nyugbéirt kapnak, aránylagosan töhbet .kapnak vissza. Miig az ipari szakmunkások: teljes szolgálati idejük után keresetüknek 55—60 százalékát kapják vissza nyugdíj címén, addig a nem ipari munkások ugyancsak 1 százalékos járulékfizetés után 80—85 százalékát kapják fizetésüknek. Félszázalékos járulékfizetés ^ után kapnak a véglegesített napszámos munkások 80—85 százalék nyugbért. Ez az igazságot nem közelíti meg, itt reformra, revízióra van szükség. Ezeket az embereket munkájuknak megfelelően 'kell javadalmazni. Ezeknek az akkordmunkásoknák keresete az időakkordnak van alávetve, amely időakkord, amint méltóztatnak tudni, idegölő, a fizikumot tönkre teszi, úgyhogy amikor ezek az emberek kitöltötték azt a bizonyos szolgálati időt, azt a 20 esztendőt, akkorra teljesen roncsokká váltak, nem tudnak boldogulni, mert nem tudnak semilyen más állást viselni, vagy szakmájukhoz képest műhelyben megkeresni továbbra is a kenyerüket. Az idő előtti munkaképtelenség itt rendkívül gyakran fordul elő. Kívánatos a megsegítésük annál fogva is, mert a imunkásság tudvalevőleg sem lakbért, sem családi pótlékot és egyéb eféle segélyt nem kap, amit más munkaágakban, akár a Máv.-nál, akár pedig egyéb közüzemnél kapnak a munkások. Ezek a munkások mindebből teljesen ki vannak kapcsolva. Az 1904-ben létesített nyugdíjpénztárba való belépése minden munkásnak a 25-ik életévében válik aktuálissá, akkor kell a munkásnak beiratkoznia, akkor kezdődik a tagsága. Háromévi megszakítás nélküli szolgálat után beléphet ebbe a munkáspénztárba a munkás tagnak. A tagoknak három nyugbérosztálya van. Az egyikben 5 korona a határ, — méltóztassanak elképzelni, hogy még a korouarendszert követik ennél a kulcsnál — a második osztályban a 2'5—5 korona, a harmadik munkacsoportba a 2'5 koronán alul keresők vannak sorozva. Az ipari munkások természetesen fokozott veszély mellett végzik a munkájukat és amikor ez a veszély tényleg bekövetkezik, a munkás semmiképpen sem kap ellenszolgáltatást, pedig szívesen fizetnének ezek az emberek sokkal többet és sokkal inkább hozzájárulnának ennek a munkáspénztárnak fenntartásához, hogy legalább olyan megtérítést kapnának, amely az ő egyszerű és igénytelen életük szükségleteit továbbra is fedezi. 17»
