Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-145

Az országgyűlés képviselőházának 14-5. ülése 1936 június 10-én, szerdán. 109 4 csolatosan legalább 40—42 millió pengő az, amit produkálni kell. Ez a 10 millió pengő hiányzik a gépgyáraknál és

1 amíg meg nem oldják energikus erős kézzel, amíg beavatkozás nem történik, addig ezt a deficitet hurcolni fogjuk és az állampolgároknak maguknak sok-sok 10 pengőcskét és 100 pengőcskét kell a defiictre összeadniok. Tovább megyek. Azért említettem és foglalkoztam a deficitnek ezekkel a tényezőivel, mert ezeknek a megszüntetése elsőrendű feladat. Ha valahogyan megalapozzuk az állam pénzügyeit, a megalapozott állam 'pénzügyekre építve, egészen más pénzügyi politikát folytathatunk, olyan pénzügyi politikát, amely bőségesebb beruházásokat tesz lehetővé. Beruházási célokra ugyanis, amelyek a kisembereknek munkát és foglalkoztatást jelentenek, hajlandó vagyok megszavazni minden hitelt és deficitet. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Már most nem tudom, vájjon legyen-e, vagy ne legyen defcit? Előbb azt tetszett mondani, hogy ne legyen deficit, most meg azt, hogy megszavazza!) Ne legyen deficit az álalmi háztartásban és közigazgatásban. Lehet deficit — kölcsön — beruházási célokra! Békében is úgy volt, hogy az állam akkor is százmilliós kölcsönöket vett fel évenkémt. Jól tudjuk, hogy a háborúelőtti Nagy-Magyarországnak 8—9 milliárd pengő államadóssága volt, és ennek az évi szaporodása 2—3000 tmilliót jelentett. Ezekkel szemben állottak azonban a beruházások, amelyek egyrészt értékeket termeltek, a nemzeti tenmelő apparátus megalapozására és megnövelésére szolgáltak, másrészt pedig munkalehetőségeket, munkaalkalmakat teremtettek! Erre a célra igenis van lehetősége annak, sőt ilyen időkben, mint a mai idők, fokozott kötelesség az, hogy ilyen célokra kölcsönök útján is minél nagyobb összegeket fordítsunk. T. Ház! Nagyon sajnálom, hogy házszabályaink értelmében az ilyen fontos kéirdéssel is, mint ez, legfeljebb csak fél óráig lehet foglalkozni, úgyhogy jóformán bele sem lehet mélyedni a kérdések lényegébe. Miután azonhan időm. letelt, nem tudok foglalkozni — pedig akartam — az állami számvevőszéki ellenőrzés kérdésével. Az előadott indokok alapján a zárszámadást nem fogadom el, illetőleg a felmentvényt nem adom meg. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik: Brandt Vilmos jegyző: Bródy Ernő! Bródy Ernő: T. Képviselőház! Az a tény, hogy itt az én mélyen t. képviselőtársam, általános érdeklődés közepette kénytelen volt leülni, maga bizonyítja legjobban a házszabályok lehetetlenségét. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Csak egy negyed óra meghosszabbítást kért!) Nem lehet többet kérni. Merem állítani, hogy az ő objektív fejtegetéseit pártkülönbség nélkül mindenki szívesen hallgatta, és szívesen tanult belőle. Az idők folyamán, az események folytán a zárszámadás kérdése sokkal nagyobb súlyúvá és jelen tőségűvé^ nőtt, mint volt az — mondjuk — például a békében. A múltkor találkoztam Éber t. képviselőtársammal, aki azt mondta nekem, hogy amikor ő a békeidőben a zárszámadási bizottságnak tagja volt, és Tisza a maga miniszterelnöksége idején az állami számvevőszék elnökével egy tízezerkoronás tétel miatt odamenthez a bizottságban nagy feltűnést keltett. Tudniillik akkor még nem olyan módon kezeltetett az államháztartás, mint ma, mert ezek a túlkiadások és előirányzatnélküli kiadások és alapok komoly számba egyáltalán nem jöttek. (Rassay Károly: Ma milyen feltűnést keltene, ha eljönne a miniszter!) Objektíve akarom a tényeket megállapítani és levezetni. Volt például a szanálási korszak, amely teljesen felfordította az államháztartás rendjét, amely a rendeletekkel való pénzügyi és gazdálkodási folyamatot lehetővé tette, amely belenyúlt az autonómiák háztartásába is, és ezekben az időkben nem vették olyan szigorúan és szorosan azokat az előírásokat, amelyek a törvényben megvannak. A számvitelről szóló törvény ugyanis igen világosan rendelkezik a íegfontosabb kérdésekben. Az 1897 : XX. tc-nek a számviteli törvénynek 16. §-a megmondja például a túlkiadásokra és az előirányzatnélküli kiadásokra, hogy amennyiben évközben olyan szükséglet merül fel, amelyre nézve a hitel nem elegendő, vagy egyáltalában költségvetésileg nincs előirányozva, akkor ezekre törvényjavaslatot kell az illető minisztériumnak beadnia, s csak elodázhatatlan szükség esetén, vagy ami kor a képviselőház nincs együtt, lehet ettől elállani. Ez van a törvényben. Már most mi történt a gyakorlatban? (Horváth Ferenc: Nem igen követik!) Méltóztassék megnézni magát a zárszámadást, a különböző minisztériumokból származó jelentéseiket. Nem hiszem, hogy azok a túlkiadások vagy előirányzatnélküli kiadások, amelyek itt eszközöltettek, mind olyan időben történtek dátum szerint, amikor a képviselőház nem volt együtt, vagy olyan elodázhatatlan szükség esete merült volna fel. Mi nyitottszemü emberek vagyunk. Én magam nem vagyok dogmatikus. Engedelmet kérek, ha jön egy aszályegy vis major, természetes, hogy annak a miniszternek rögtön kell intézkednie. Akkor nincs idő és nincs mód megtartani pontosan ezeket a szabályokat rendkívüli esetekben, de méltóztassék megnézni, itt rendes esetekben, amikor kellett volna törvényjavaslatot előterjeszteni, mindez nem történt meg. Kifejlődött, meghonosodott egy gyakorlat, amely a költségvetést rendeltetésétől teljesen megfosztotta, amely költségvetésen kívül gazdálkodott és amely lehetetlenné tette és meghiúsította a törvényhozásnak ellenőrzését. Pedig én azt hiszem, igen t. képviselőház, hogy ma ennek a törvényhozásnak egyik legfontosabb feladata és legnagyobb kötelessége az ellenőrzés és a gazdálkodásnak, a pontos számvitelnek megvizsgálása, mert ez a fontos a közönség teherviselő- és teherbíróképo=«égének megítélése szemoontjából. Már most igen t. kéoviselőtársam felhozta itt «35 alapoknak kérdését. Mindenesetre állapítsuk meg, hogy küloníéle természetű alapok^ vannak. Nem beszélek a karitatív, a kulturális, a jótékony, az emberbaráti célú alapokról, mert ezek még a háború előtti időkből is nagyon nagy számmal vannak, de beszélek a háború utáni, a jelenlegi korszakból származó alánokról, amelvek széles gazdasági területeket ölelnek fel, és amelvek megfosztanak bennünket attól, hogy ezekbe beletekintsünk. Már most az én igen t. képviselőtársam kifogásolta ezt. De én hivatkozom magának az állami számvevőszék elnökének 1930/31. évi jelentésére. (Horváth Ferenc: Azóta valamit javult a helyzet, mert megállapodás létesült 1932-ben!) Ebben a jelentésben erről a kérdésről a következőket mondja a számvevőszék elnöke (olvassa): »Állami költségvetéseink a 15*