Képviselőházi napló, 1935. IX. kötet • 1936. június 8. - 1936. június 26.

Ülésnapok - 1935-144

Az országgyűlés képviselőházának 1 kedési rendszert, amely itt eddig nem volt ismeretes. (Zaj a jobboldalon és a középen.) Egyáltalában nem látjuk, hogy a kormány bárhol levonta volna a konzekvenciáit azoknak a közigazgatási bírósági ítéleteknek amelyek az egész választási kampányt miegbélyegezték, amely választási kampánynak tisztelt túloldali képviselőtársaim a mandátumaikat köszönhetik, (vitéz Somogyváry Gyula: Kicsoda?) Egész precízen beszéltem, nem méltóztatott talán idefigyelni. A Nemzeti Egység Pártjának pártszervezeti rendszere olyan, hogy hiába méltóztatnak itt a parlamentben vagy a közvélemény színe előtt azt mondani, hogy nem törekszenek diktatúrára. Hiszen maga a pártszervezés, a Nep. rendszere is diktatúrára, egyeduralomra tör. Mi más volna ez, mint diktatórikus rendszer. (Ronkay Ferenc: A többség nem jelent diktatúrát! Ne zavarja össze a fogalmakat! — Zaj a jobboldalon.) Ez a rendszer nem a nemzeti egységre való törekvés, hanem mindazoknak a kiirtására való törekvés, akik nem hódolnak be önöknek. {Felkiáltások a jobboldalon: Ugyan! Ugyan! — Gr. Festetics Domonkos: A felforgatókat akarjuk kiirtani, senkii mást!) Alig emlékszem olyan időre, legalább is tizenöt esztendő alatt bizonyosan nem volt olyan időszak az országban, amikor annyi gyűlölködés, ellenségeskedés lett volna itt (Ronkay Ferenc: önök csinálják! Ön hirdeti itt a gyűlölködést!) mint amennyi az utóbbi időben nem egységbe boronálta, hanem szétbontotta a magyar társadalmat. (Reibel Mihály: Ügy van! Ezt a Nep. csinálta!) A közélet egyéb terén is azt látjuk, hogy meglehetősen frivolan hirdetik példának okáért a kereskedelem szabadságát, ugyanakkor, amikor a szabad pályán élőket, tehát a kereskedőket, iparosokat minden lépésükben gúzsba kötik, . mhiden lépésüket megnehezítik, dorongot dobnak lábuk elé. (Gr, Festetics Domonkos: Keresztény emberek foglalkozzanak a kereskedelemmel, ne galíciánerek!) A magyar társadalom minden rétege panasszal van tele. Panaszokat hallunk a r frontharcosok részéről, akik nincsenek kielégítve és megnyugtatva, panasnokat hallunk az iparosok részéről, akik számára' behozták ugyan a mestervizsgát, de nem adtak és nem adnak nekik több munkát, megélhetési lehetőséget, kenyeret; panaszkodnak a köztisztviselők, akiknek fizetését csökkentették és csökkentik. Panaszkodik és jogosan panaszkodik minden társadalmi réteg, mert azok a törvények, amelyeket ez elmúlt három esztendő alatt hoztak, nem a közállapotok megjavítását, hanem kizárólag a kor mánypártnak. a kormányzat hatalmi rendszerének megerősítését célozzák. (Gr. Festetics Domonkos: Ugyan, kérem! Rémlátás!) Különösen fájdalmasan konstatálom azt a városellenes hangulatot, amely a kormányzat részéről ismételten, mondhatni állandóan megnyilatkozik. (Gr. Festetics Domonkos: Ugyan! Tévedés!) Hivatkoznom kell itt arra, hogy a főváros és a vidéki városok polgárságára automatikusan nagyobb terheket rótt például a kormány pénzügyi politikája. Semmi másra nem kell itt utalnom, mint példának okáért a gazdamoratóriumra, amelynek konzekvenciája az volt, hogy a kereskedő, aki ekét, mezőgazdasági gépeket, alkatrészeket adott el a gazdának, nem kapta meg pénzét, de őt végrehajtotta a gyáros. Ilyenformán számtalan fővárosi és vidéki kereskedő tönkrement, csődbe hh* ülése 1936 június 9-én, kedden. 89 jutott, elvesztette exisztenciáját. (vitéz Somogyváry Gyula: Meg kellett menteni a gazdákat! — Gr. Festetics Domonkos: A szegény gazdák tönkrementek!) Tönkrementek, de szanálták őket. A városi lakosság nagyrésze szintén tönkrement, de ezt nem is próbálták szanálni, hanem még nagyobb terhet raktak rá. (Ronkay Ferenc: Mit szól ehhez a kisgazdapárt!) Amint említettem, különösképpen fáj nekem az az animozitás, amelyet a fővárossal és általában a városokkal szemben tapasztalunk és amelynek egyik megnyilvánulása volt az a szanálási akció, amelyben a fővárost részesítette a belügyminisztérium. T. Ház! A ibelügyminiszter úr legutóbbi nagy (beszédében arra hivatkozott, hogy a főj város szanálása szükséges volt, mert 10 millió pengő a közigazgatásnál és körülbelül 7 millió pengő az üzemeknél deficit gyanánt jelentkezett. En megpróbáltam utána nézni; kerestem, hogy honnét vette a belügyminiszter úr ezeket a fantasztikus számokat, de a legjobb akarat mellett sem találtam meg, mert a főváros zár; számadása szerint körülbelül másfélmillió pengő volt az elmúlt 1935. esztendőben a főváros deficitje. Ehhez a fővárosi számszék vezetője hozzáfűz egy megjegyzést, amely szerint ez a másfélmillió pengős, a város által kimutatott tényleges deficit esetleg &—-7 millió pengővel növekedhetik akkor, ha az előirányzott, de még be nem hajtott bevételek netalán nem folynának be. Méltóztatnak látni, ez egy feltételezés, amelyet azért nem kell tragikusan felfogni, mert ha a főváros zárszámadását valaki elolvassa, akkor látni fogja, hogy a zárszámadásban már 13 millió pengő le van írva ilyen esetleg ibe nem folyó jövedelmek vagy járandóságok címén. Nyugodtan megállapíthatjuk tehát, hogy a város zárszámadása reális és még ez a 6—7 millió pengős plusz deficit is csak mint esetlegesség merülhet fel. (vitéz Somogy vári Gyula: Szóval egyáltalán nincs deficitje sem a fővárosnak, sem az üzemeknek!) Azonban, még ha elfogadnám is a szán> széknek ezt a túlzott pesszimizmusát, akkor sem tudom, hogy honnét vehette a belügyminiszter úr a 17 millió pengős deficitről szóló adatait. A Ibelügyminiszter úr azt mondja, hogy ő ezt a szanálási (rendeletet kénytelen volt aláírni és a felelősséget egyedül vállalni, mert a meghívott pártvezérek, beleértve a nemzeti egység pártjának fővárosi szervezetének vezetőit, a kereszténypárt vezetőit, Wolff Károlyt, nem voltak hajlandók a felelősséget vállalni a szanálási intézkedésekért. Bocsánatot kéirek, én azt hiszem, itt a [belügyminiszter úr nem volt elég preciz. Neki úgy kellett volna kifejeznie magát, • hogy a meghívott pártvezérek nem voltak hajlandók a felelősséget vállalni az általa tervezett szanálási (rendeletekért. Hogy a fővárosnál, mint minden élő szervezetnél a világon, állandóan szükség van arra, hogy javítsunk, dolgozzunk, egyszerűsítsünk, megtakarítsunk, az természetes. Maga az autonómia is ebből indult ki, évekkel ezelőtt megtakarított két hét alatt 20 millió pengő kiadást, szóval az autonómiában megvan ez a tendencia. Ha az igen t. miniszter úr nem emlékezik erre, bátor vagyok emlékeztetni, hogy 1931 őszén a törvényhatósági tanács kiküldött egy négytagú takarékossági bizottságot, amikor az ügyvezetés 20%-kai akarta felemelni az összes kiszolgáltatások árát és ez a takarékossági bizottság két hét alatt leszorí-