Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

Az országgyűlés képviselőházának 133, ülése 1936 május 20-á.n, szerdán. nom a figyelmet arra, ami egyébként a költségvetés indokolásában is benne foglaltatik, hogy a debreceni tudományegyetem hittudományi, jog- és államtudományi, valamint bölcsészettudományi kara az egykori! református főiskolából fejlesztetett ki

% a város óriási területet adott az egyetem céljaira és állandóan nagy összeget ifordít az intézmény fejlesztésére. Viszont rá kell mutatnom arra, hogy éppen a pécsi egyetem, amelynek mostoha elbánását panaszolta a t. képviselő úr, kapja meg elsőnek ebben az évben tornacsarnoka létesítésére az első 70.000 pengőt, amely célra hitelhez még sem a debreceni!, sem a szegedi egyetem ezideig nem jutott. Kérem tehát a t. Házat, méltóztassék a címet változatlanul elfogadni. Elnök: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a 8. címet elfogadni? (Ipen!) A Ház a 8. címet elfogadta, tehát azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 9. cím. Huszár Mihály jegyző: 9. cím. Népoktatás. Elnök: Szólásra következik? Huszár Mihály jegyző: Soltész János! Elnök: Soltész János képviselő urat illeti a szó. Soltész János: T, Ház! A kultuszminiszter úr felszólalása során egy statisztikát olvasott fel az analfabéták számáról, örömmel hallottam, hogy amióta a népoktatás Magyarországon kötelezővé lett és ingyenességét is bevezették, azóta az analfabéták száma 2%-ra csökkent abban a korosztályban^ amely már részesült a kötelező népoktatás áldásaiban. A népoktatás a költségvetés tételei szerint Magyarországon 32,166.200 pengőbe kerül, ezzel szemben összes bevétele mindössze 200.000 pen-» gőt tesz ki, vagyis az adókból pótolandó öszszeg 31,966.200 pengőre rúg. Kétségtelenül nagyon szép elv az, hogy a népoktatás az egész országban ingyenes legyen, és egy kultúrnemzetnek tényleg életszükséglete is, hogy à. legalacsonyabb fokú népoktatás valóban teljesen ingyenes legyen. De nemcsak szegény emberek gyermekei járnak iskolába., hanem a gazdag emberek gyermekei is és ezek éppúgy részesülnek a kultúrának ebben az áldásában, mint a szegény emberek gyermekei.^ Azok ugyan tudnának tandíjat fizetni, talán még magasabb tandíjat is, hiszen az idők folyamán az elemi iskola elvégzése után a gyermekeiket középiskolába és később főiskolába ^adjak, ahol már kötelező erővel nyomul előtérbe az ő tandíjfizetési kötelezettségük is. Nem látom tehát semmi értelmét és szükségéit annak, hogy azok részére, akik tudnának e célra áldozni és fizetni, az adófizető polgárság ebben az országban nemzeti ajándékként adja az ingyenes népoktatást. Bár azon az elven, hogy a népoktatás ingyenes legyen, törést nem lehet eszközölni, mert ez tényleg olyan szép elv, amelyet fenn kell tartani, mégis valahogyan gondoskodni kellene arról, hogy azok

% akiknek a gyermekei népiskolába járnak ás élvezik a népoktatás ellenszolgáltatásait, valami útonmódon, például kultúrádé révén bevonassanak azok közé az adózók közé, akik erősebb terheket viselnek, hogy ezáltal a népoktatás 31,966.200 pengős terhét bizonyos mértékben csökkentsék. Hibája a népoktatásnak, az is. hogy Magyarországon, aboi a népoktatás nemcsak állami feladatként jelentkezik, hanem a felekezetek és a községek is foglalkoznak iskolák fenntartásával, ezeknek az iskoláknak a fenntartásához sem a jogi személyek, sem a részvénytársaságok, sem a nagyipari vállalkozások egyáltalában semmivel sem járulnak hozzá. Előfordul, hogy egyes községekben úgyszólván egy felekezet tartja fenn azt az iskolát és annak az iskolának a tanulói között szerepelnek olyan gyermekek is, akiknek szülei ezekben a nagyipari vállalkozásokban vagy jogi személyeknél nyernek alkalmazást. Amennyiben tehát a kultúradó bevezetése momentán nem is eszközölhető, valami útonmódon, esetleg novelláris intézkedéssel lehetne gondoskodni arról, hogy a kultúrtevékenységnek és az áldozatkészségnek a körébe bevonassanak időlegesen ezek az intézmények is, hogy igenis, erősen és nagy áldozatokkal járuljanak hozzá e hatalmas, nagy állami terhek csökkentéséhez. Hiszen úgy a főiskolai, mint a középiskolai és a népoktatás közel 60 millió pengőjébe kerül az államnak, amelyet mai helyzetében tisztán adófillérekből kell kiizzadnia. Előttem szólott Cseh-Szombathy László, Szetsey István és Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársaim valamennyien meleg szeretettel emlékeztek meg a felekezeti tanítók és lelkészek kérdéséről és erre vonatkozólag az államtitkár úr adott is, ha nem is megnyugtató, de legalább is biztató választ. E válasz után is kénytelen vagyok azonban rámutatni arra, hogy a felekezeti tanítóságnak igen nagy sérelme az, hogy azoknál, akik kántortanítói állást töltenek be és megkapják a kántori ja* vadalmazásukat, ezt be tudják a tanítói illetményükbe, ami által előáll az a helyzet, 'hogy az a tanító, aki kán torsággal is foglalkozik, ugyanakkor tanítói munkásságáért semmiféle javadalmazásban nem részesül. Egy iskolában például van négy tanító, ezekből három csak tanít, a negyedik pedig e mellett kántor i& Az a negyedik, aki kántortanító, mindig hátrányosabb helyzetben érzi magát többi tanítótársával szemben, mert azok megkapják . tanítói működésük után tisztességes illetményüket; ugyanakkor ő, aki kántorsággal ^ is foglalkozik, aki tehát többletmunkát .végez, tanítói munkásságáért nem kap semmit, inert azt be tudják a kántori javadalmazásba. Ez olyan sérelem, amelyet rövidesen orvosolni kell. Orvosolni kell azért is, mert ezeknek a kántori illetményeknek a behajtása nem könnyű dolog. Igen sok ibelyen ínég ma is az a helyzet, hogy természetben rója le a közönség az ilyen kántori illetményeket s az illető kántor vagy megkapja az illetményét vagy nem kapja meg. {Surgóth Gyula Tertium non datur!) Igaz, harmadik eset nincs. Legtöbbször nem kapja meg teljes egészében, de beszámítják neki az egész illetményét, mintha megkapta volna, pedig valójában nem kapta meg, ezáltal sokkal hátrányosabb helyzetbe kerül, mint az a tanító. aki szabályosan elseiérői-elsejére folyton megkapja illetményét. Sérelmük még az is, hogy részükre a természetbeni járandóságot, a búzát 21 pengőben számolják el ugyanakkor, amikor bárhol 15—16—17 pengőért lehet venni búzát ebben az országban korlátlan mennyiségben, tehát állandóan hátrányos helyzetben vannak még fizetés szempontjából is annak ellenére, hogy kétszeres munkát végeznek. A felekezeti tanítóság, amely alaposan résztvesz a nemzet kultúrmunkájáíban és a valláserkölcsi nevelésben és dicséretes tevékenységet fejt ki, igazán megérdemelné azt, hogy a kultuszkormány ne ilyen mostoha elbánásban részesítse. Kétségtelen, — mint az