Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

Az országgyűlés képviselőházának 13 a mai adózási rendszer mellett és a térnek ily eloszlása mellett az adófillérekből fedezzék ezeket a kiadásokat, amelyek tulajdonképpen nem. nyújtanak egyformán előnyöket és lehetőségeket minden társadalmi osztály számára. Hogyha már az állam költségvetésében évenként 16,178.000 pengőt áldoz a főiskolákon keresztül a fiatalság nevelésére, akkor meg kell néznünk a mérleg másik oldalát is, hogy ugyanez a kormány gondoskodik-e arról, hogy ez a hatalmas, évente kiadott 16 millió pengős érték, amely tényleg komoly érték, mert hiszen nemzetnevelő munkát végez a tanári kar, amikor ilyen kiváló fiatalembereket ad az országnak, nem pusztul-e el a való életben. Miért mondom én ezt? Azért, mert azt kell látnunk, hogy ez az állástalan diplomás fiatalság valósággal , szervezkedni kényszerül Magyarországon, egyesületbe tömörül és már minden ajtón bekopogtat, hogy hol juthatna egy párpengős álláshoz. Amikor maga a kormány 80, pengővel dotálja az ilyen állami állásokban ideiglenesen elhelyezett fiatalembereket, akkor valóban komolyan kell gondoskodnunk arról, hogy ne vesszen el az az érték, amelyet egyetemeink kitermelnek és ne vesszen kárba az a kultúrteljesítmény, amelyet ezek az intézmények végeznek, amelyekre az állam a nehezen kiizzadt adófillérekből súlyos milliókat fordít, hanem, hogy ezekből igenis valódi érték váljék és hogy azok a fiatalemberek, akik az állam ilyen anyagi megterhelésével, ilyen tudáshoz és képességhez jutnak, ebbeli tudásukat és képeségüket a gyakorlati életben érvényesíteni is tudják. Kétségtelen, hogy nem a kultuszminiszter úr feladata, hogy ezt a kérdést megoldja, azon- • ban ennek a szorgalmazása és e kérdés megoldásának fbxszírozása már igenis a kultuszminiszter úr hatáskörébe tartozik. A kultuszminiszter úrnak kell minden egyes alkalommal feltárni minisztertársai előtt azt, hogy az állam évről-évre kitermeli a diplomás fiatalembereket és még sem történik gondoskodás arról, hogy ezeket a fiatalembereket el is helyezzék. Ezt látva, hiszem, hogy előbb, vagy utóbb meg fog szólalni mindenegyes felelős tényezőben a lelkiismeret szava és hiszem, hogy odatörekszik mindenegyes tényező, hogy a gazdasági élet megváltoztatásával el tudjuk helyezni ezt a hatalmas állástalan diplomás tömeget. Tekintettel arra, hogy a kormánnyal szemben 'bizalmatlansággal viseltetem, a címet nem fogadom el. (Helyeslés a baloldalon.) Elnök: Szólásra következik Cseh-Szombathy László képviselő úr! Cseh-Szombathy László: T. Képviselőház! Egészen röviden kívánok csak a költségvetésnek ehhez a tételéhez hozzászólni éspedig azzal az észrevétellel kapcsolatosan, melyet a költségvetés vizsgálatánál észleltem. Azt látom ugyanis, hogy például az orvostudományi karnál 47 tanársegéd és 43 gyakornok számára, van csak fizetés megállapítva. Viszont, ha megnézzük, mondjuk az orvoskaron, a klinikákon lévő tanársegédek és gyakornokok óriási számát, akkor azt látjuk, hogy elenyészően csekély számban vannak olyanok, akik díjazásban is részesülnek az ott elvégzett munkáért. A klinikáknak, az egyetemeknek tulajdonképpen kétirányú feladatuk van. Az egyik feladat, amelyet el kell végezniök, az ifjúságnak tanítása, megfelelő módon való kiképKlÉPVISELÜHÁZl NAPLÓ. VTII. ?. ülése 1936 május 20-án, szerdán. 85 zése, hogy az kikerülve az életbe, ott a nemzet é» az emberiség érdekében eredményes és áldásos munkát fejthessen ki. Másik feladata ezeknek az intézményeknek azonban az, hogy a tudomány .haladását, fejlődését segítsék elő. Hogy ennek a két feladatnak kellőkép meg tudjanak felelni, ehhez megfelelő segéderők alkalmazására van szükség. Ha csak azokat az erőket vesszük tekintetbe, akik az ott elvégzett munkáért díjazásban részesülnek, akkor minden kétségen kívül meg kell állapítanunk azt, hogy ezekkel a munkaerőkkel ezeket a feladatokat elvégeztetni lehetetlen. Amikor tehát ezek az intézmények díjtalan embereket vesznek igénybe, akkor ezekkel a díjtalan egyénekkel olyan munkát végeztetnek, amelyet, ha nem tudnának ilyen díjtalan munkaerőket kapni, akkor kénytelenek lennének fizetéses egyéneket alkalmazni, hogy a munka zavartalanul folyhassak tovább. Én elhiszem azt, hogy amikor az az egyetemről diplomával kikerült fiatalember odamegy egy ilyen intézetbe, elsősorban tanulni megy oda, mert hiszen, ha az életben boldogulni akar és tisztességesen meg akarja állani a helyét, akkor neki sajátmagának az érdeke, hogy a lehetőség szerint minél jobban kiképezze magát. Bizonyos időt tehát azzal tölt el abban az intézetben, hogy sajátmagának szerezze meg azokat a képességeket, amelyekkel azután az életben boldogulhat vagy legalább is remélheti, hogy boldogulni fog. Ennek is van azonban bizonyos határa, bizonyos idő alatt ezeket az ismereteket el lehet sajátítani és így, ha tovább marad abban az intézetben, akkor már nem tanul, hanem tanít és akkor már annak az intézetnek minden munkájában résztvesz. Mindenképpen indokolt volna tehát, hogy ennek a produktív munkának u fejében olyan szerény díjazásban részesüljön, mely számára a létfentartáshoz szükséges minimumot biztosítja. Én azonban nemcsak ebből a szempontból kifogásolom azt, hogy annyi díjtalan állás van ezeken a klinikákon, hanem még inkább kifogásolom azért, mert ez a körülmény lehetetlenné teszi annak a szegény, de tehetséges fiatalembernek számára azt, hogy ő is ott a klinikán esztendőket töltsön el és így esetleg olyan egyének kénytelenek elhagyni a klinikákat, illetőleg oda sem. mehetnek, akikből esetleg a tudomány büszkeségei fejlődnének ki és akiknek áldásos munkája esetleg az egész emberiség érdekében kívánatos volna. Éppen ezeknek a ^szegény, de tehetséges egyéneknek számára kívánnám lehetővé tenni azt, hogy bizonyos szerény dotáció a,z ő munkájukért ezeknél az intézeteknél valami úton-módon lehetővé váljék. Nagyon jól tudom, hogy az állam mai nehéz, túlságos terhekkel küszködő állapotában képtelen külön erre a célra megfelelő összegeket fordítani, ámbár a kultusztárca keretében is éppen a, miniszter úr kijelentései szerint az ebben a költségvetési évben felvett 2,031.000 pengő többletből talán lehetett volna valamit erre az egyetemes nemzeti érdeket szolgáló célra is fordítani. TTgy érzem,

t ennek a szerény és jogos kívánságomnak az érdekében, amit csak lehet, meg kellene tenni. De ha ilyen módon nem sikerül a szükséges költségfedezet biztosítása, esetleg lehetne más megoldásokat keresni, talán azáltal, hogy ezeknél az^ intézeteknél — gondolok itt az orvosi klinikákra — a különszoibák után bizonyos összegek tartalé12