Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-133
86 Az országgyűlés képviselőházának 133. ülése 1936 május 20-án, szerdán. koltatnának, illetőleg a különszobák jövedelmének • egy bizonyos része a szegény és tehetséges fiatalemberek számára tétetnék félre, ami lehetővé tenné számukra a megfelelő módon való kiképzés mellett a tudományos irmunkat is. Én csak azért hoztam ide ezt a kérdést a mélyen t. Képviselőház és a mélyen t. [kultuszminiszter úr elé, hogy talán lehetne ennek a problémának a megoldásán gondolkodni és talán lehetne valami olyan megoldást találni, amely ennek a közérdekű, kérdésnek helyes és közmegnyugvást keltő rendezését a jövőben lehetővé teszi. Elnök: Kíván-e még valaki szólani? (Nemi) Ha szólni senki sémi kíván, a vitát bezárom, a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozathozatal. Kérdem a, t. Házat, méltóztatik-e a 7. címet elfogadni 1 ? (Igen!) A Ház a 7. címet elfogadta. Következik a 8. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a címet felolvasni. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa a 8. címet). Szólásra, következik Soltész János képviselő úr. Soltész János: T. Képviselőház! A kultusztárca költségvetésében a középfokú iskolák dotációja 15,497.700 pengőt tesz ki. Ezzel szemben az egész 'bevétel, ami jórészt tandíjakból tevődik össze, mindössze 2,995.600 pengő. A középiskoláknál még kétségbeejtőbb a helyzet, mint a főiskoláknál. A középiskolák százai évről-évre úgyszólván százas és ezres tömegekben ontják a középiskolák fiatalságát a nélkül, hogy számukra az elhelyezkedés lehetősége megvolna. Kétségtelen, hogy nem lehet megakadályozni, ha valaki a kultúra után törekszik, azt el ne érhesse, Magyarországon azonban, sajnos, az a helyzet, hogy évtizedek nevelése folytán odáig jutottunk, hogy ha valamely ember érettségi bizonyítványt tehet a zsebébe, bármilyen sorból származzék is az illető, akár napszámos, akár iparos embernek, akár gazdának vagy bárkinek a gyermeke, az r már abban a hitben nevelkedett abban az iskolában, hogy ő nem azért tanult ott, hogy tudását a gyakorlati életben érvényesítse, hanem abban a hitben hagyja el az iskola padjait, hogy az a bizonyítvány, amit kezébe adtak, egy talizmán ahhoz, hogy őt az a bizonyítvány egész életére eltartsa. Ez nagyon téves felfogás volt a múltban és téves még ma isimért igen sokan, akik érettségi bizonyítványt szereztek, valósággal fáznak olyan állásokban elhelyezkedni, vagy csak elhelyezkedést keresni is, amely nem az ő tudásúknak, nemi az ő képessegüknek megfelelő. Ezen nem lehet máskép segíteni, mint csak úgy ha a középfokú iskolák oktatása olyan irányú lenne, hogy ott belenevelnék a fiatalságba azt a tudatot, hogya bizonyítvány nem arra való, hogy az a tanuló majd abból éljen meg, (Ügy van! jobbfelöl.) hanem az iskola arra való, hogy tudást és képességet adjon a tanulónak arra, hogy az életbe kikerülve az élet minden területén, az élet bármely pontján meg tudja állani helyét. Külső országokban, nyugaton járva láthatjuk azt, hogy a kereskedelemben,^ az iparban és sok más pályán a középiskolát végzett emberek közül számosan helyezkedtek el és nem szégyellik azt a természetű munkát, amelyet az iskolában nem tanultak. Magyarországon is jelentkeznek már néhol kedvező jelek, hiszen Heves megyében, ahonnan a parlamentbe bekerültem, számos olyan csizmás paraszt fiatalemberrel találkoztam, aki Egerben 'elvégezte a gimnáziumot, leérettségizett és visszament az eke szarvához^ az apja mellé dolgozni. Ez nagyon helyes és nagyon okos elv, mert abból a fiatalemberből kiüt az intelügeneia és a tudás, az már másként gazdálkodik, az már másként látja az^ életet, részt tud venni a községek életében és az életben sokkal jobban megállja helyét, mint bárki más, aki végzettség nélkül fog valamely foglalkozáshoz. Ez a mai helyzet azonban nem fog megváltozni akkor, ha maga a kultuszkormány nem gondoskodik arról, hogy az tigynevezett humanisztikus intézeteknél, a középiskoláknál és egyéb középfokú iskoláknál azt a szellemet vezesse be, hogy megmagyarázza és kitanítsa a fiatalságot arra, hogy az az iskola tulajdonképpen nem arra való, hogy a bizonyítványt megkapva, az a fiatalember semilyen más pályát, mint csak szellemi pályát, el ne vállalhasson, hanem arra való, hogy felkészültséget és tudást adjon az ott tanulóknak az élet küzdelmeihez. A kultuszminiszter úr megemlékezett arról, hogy a szakoktatás kérdésében erőteljes lépésekkel kíván előrehaladni, mégis azonban azt kell megállapítanom, hogy ha Magyarországon a szakoktatásnak megfelelő tere lenne és megfelelő iskola lenne arra, hogy különböző irányokban különböző képesítést szerezhessen a mai fiatalság, akkor nem volnának annyira túlzsúfoltak a humanisztikus középiskolák és nem tódulna minden fiatalember abba a középiskolába, amely éppen legközelebb az útjába esik. Nagyon sokan beszélnek arról a kérdésről, hogy veszélyt rejt-e magában az, hogy a középiskolásokat valósággal gyártják ebben az országban. Az emberek egyik része azt mondja, hogy ez veszélyes dolog azért, mert szellemi proletárokat nevelnek, ez a réteg pedig előbbutóbb a nemzet fejére fog nőni és előbb-utóbb szellemi szociális forradalmak fognak az országban kitörni, mert az állam nem képes felvenni ezt az újonnan teremtett, középiskolát vepett fiatalságot. Mások viszont ar.1 mondDak, hogy a műveltségre szükség van és nincsen semmi ártalmára az országnak az, ha minden egyes ember bizonyos képesítéssel rendelkezik. (Az elnöki széket vitéz Bobory György foglalja el.) Sokkal okosabb volna azonban, ha a középfokú iskoláknál inkább a szakoktatás kérdésére helyeznék a fő súlyt és néhány ilyen iskolát szakiskolává fejlesztenének vissza, vagy ha már másként nem tudnak a meglévő anyaggal mit csinálni, akkor talán meg kellene találni a módját annak, hogy az érettségizett fiatalság egy-két éves tanfolyamon átképezve, kellő jártasságot szerezzen a gazdasági irányú tudományokban és beálljon a gazdasági élet vérkeringésébe és szükséges lenne arról gondoskodni, hogy egy pezsdültebb gazdasági élet; majd felszívhassa ezt a fiatalságot. Az iparügyi miniszter úr megpróbálkozott azzal, hogy különböző vállalatokhoz leveleket intézett és valósággal presszionálta^ azokat arra, hogy vegyenek fel érettségizett és diplomás fiatalembereket. Megtörténtek azonban olyan esetek, hogy felvették az illető fiatalembert, de nem ültették le az asztalhoz, mert
