Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

Az országgyűlés képviselőházának 11 abba, hogy a személyi kiadások összege Csonka-Magyarországon ma jóval nagyobb, mint Nagy-Magyarország költségvetésében volt. Ennek a 13-vármegyés országnak személyi kiadásai több, mint 30 millióval tesznek ki többet, mint a 63-vármegyés országé. Igen fontos tehát, hogy ezt a kérdést bírálat alá vegyük. De még súlyosabban esik a latba a nyugdíjterhek kérdése. A nyugdíj terhek 1912-ben még csak 52 milliót tettek ki s az 1936/37. évi költségvetésben több mint 250 millió pengőre, tehát több mint a négyszeresére rúgnak. Érthető, hogy a mai helyzetben az adófizető polgárság küzd a nagy adóterhekkel. A személyi kiadásokat mindenképpen csökkenteni kell és a kultúra fejlesztésénél is meg kell állnunk egy bizonyos határnál, mert ez mind csak adót és közterhet jelent a nemzet számára. Tekintettel arra, hogy a költségvetés nem felel meg az ország teherbíróképességének, ennélfogva a kultusztárca költségvetését sem fogadom el. (Helyeslés half elöl.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Miskolczy Hugó jegyző: Malasits Géza! Malasits Géza: T. Képviselőház! A kultuszminiszter úr valóban nagyszabású beszédében úgy állította be magát, mint egy modern iszellem harcosát és velünk, szociáldemokratákkal szemben azt vitatta, hogy a spiritualizmus — szemben a történelmi materializmussal — haladottabb világszemlélet s bennünket, akik a történelmi materializmus hívei vagyunk, mint konzervatív embereket állított oda és megemlítette, hogy az ő kulturális elgondolása spirituális szinten mozog. Én ezzel szemben — mint a történelmi materializmus egyiík híve — azt az állítást merem megkockáztatni, hogy a kultuszminiszter úr addig, amíg az országban a gazdasági viszonyok meg nem javulnak, hiába erőlködik a spirituális világszemléletével, maradandó eredményeket nem fog tudni elérni. A kultúrfölény ugyanis függvénye az adott gazdalsági helyzetnek. Ha a gazdasági helyzet rossz, ha az emberek keresete alacsony, ha a legtöbb ember, vagy igen sok ember képtelen gyermekének ruhát és cipőt vásárolni, képtelen gyermekeit rendesen táplálni, akkor hiába állítanak ezeknek a gyermekeknek iskolát, hiába népesítik be az iskolákat, hiába állítanak oda tanítókat, az a gyermek tanulni nem fog, mert ha az a gyermek éhes, akkor mindig a korgó gyomrára gondol, arra gondol, hogy odahaza a szegényszag üti meg az orrát, odahaza egy rendes vacka sincs* ahol fáradt kis testét kipihentethetné. Minden erőlködése a tanítónak és ^felfelé minden kultúrtényezőnek teljesen hiábavaló, ameddig a nép többsége olyan irtózatos nyomorban él, mint amilyenben ma él. (Propper Sándor: Spirituális elveket hirdetnek.) A kultuszminiszter úr velünk szemben azt vitatta, hogy mi túlsötéten látjuk a népoktatás helyzetét és nem felel meg a valóiságnak, hogy a népiskolák olyan népesek és hogy ott a tanítás majdnem lehetetlenné válik. A népoktatás a városoktól és egyes nagyobb falvaktól eltekintve, különösen olyan helyeken, amelyek tanyákkal vannak körülvéve, bizony elég szomorú állapotban van. Az elmúlt nyáron- fáradságot Ivettem magamnak és # úgy a Dunántúl, mint a Tiszántúl megnéztem jóegynéhány ilyen tantermet és érdeklődtem a dolgok iránt. Elmentem oda is, ahova engem elvittek valami^ kor magyarul tanulni, — mintán apró gyerKÉPVISELÖHÁZI NAPLÖ. VIII. '. ülése 1936 május 20-án, szerdán. 77 mekkoromban még nem tudtam magyarul — •azt az iskolát is megnéztem és csodálatosképpen azt tapasztaltam, hogy abban az iskolában, amelybe körülbelül 54 évvel ezelőtt jártam, 54 év óta még a padok sem változtak meg, ugyanaz a falitábla, ugyanazok a falirajzok vannak ma is, eltekintve attól, hogy most ott volt a magyar címer és^a »Nem! Nem! Soha!« Egyébként semmi sem változott abban az iskolában, még a szellem sem változott meg. Találtam olyan iskolát is, amelyben 100—110—120 gyermek tanul s a gyermekeknek valahonnan egy ócska fazekat kell hozmok, hogy valahol legyen helyük leülni, mert nincs hol ülniök. Ha a kultuszminiszter úr valóban spirituális szemszögből akarja az ország kultúrszínvonalát emelni, akkor hasson oda minisztertársainál, hogy gazdasági téren tegyék lehetővé, hogy az a gyermek reggel kávét, vagy legalább egy csupor tejet és egy darab kenyeret kapjon és né kelljen neki pálinkába, vagy borba (mártott kenyérrel iskolába tmennie, mert, ha az a gyermek ezzel megy iskolába, akkor minden tanítás hiábavaló. (Meskó Rudolf: A -bor áráért vehetne tejet!) Vettem magamnak a fáradságot és megnéztem a gyermekek táplálékát. Igen sok az elszomorító tény. Sok helyen azt tapasztaltam, hogy az a gyermek egész napra elmegy az iskolába s reggel kap egy darabka kenyeret. Ritka, hely, ahol zsírral kenik meg, a legtöbb helyen fbort csepegtetnek rá, vagy pálinkát és ezzel megy & gyerek iskolába. Délre egy darab száraz kenyeret eszik vöröshagymával, vagy fokhagymával, elvétve egy darabka kolbásszal és a gyermek 24 órából 14 órát tölt fönn olyan táplálékkal, amely sem kalóriaértékíben, sem vitamintartalomban neun fedezi ennek a kis ©mjbercsemetének életszükségleteit. Ilyen körülmények között nagyon nehéz a tanítás, r és ilyen körülmények között nem lehet a tanítóktól valami nagy eredményeket várni. Ha tehát mi a kultúrfölényünket a körülöttünk levő országokkal szemben valóban bizonyítani akarjuk, akkor ne azzal bizonyítsuk a kuUúrfölényt, hogy imagasabibrendű kultúrintézmények fejlesztésére adjuk a pénzt, hanem gondoskodjunk arról, hogy a kultúra alulról emelkedjék fölfelé. Ennek a fölfelé való emelkedésnek feltételei pedig meg vannak adva azzal, hogy a kormány sokkal több gondot (fordít arra, hogy a, nép széles rétegei jobb keresethez,, ezáltal jobb megélhetésihez jussanak, hogy kevesebb legyen az adóteher, a közvetett adóteher, s hogy a gyermekek táplálékhoz is tudjanak jutni. Ebben, az esetben befogadóképes lesz az agyuk, s ebiben az esetben mint kulturált lények kerülnek ki az életbe. Az újságok elszomorító képet adnak arról a, rettenetes erkölcsi züllésről, amely az országban tapasztalható. Milliókat adunk ki a lelki rendőrségre, úgy állítjuk oda a vallásfelekezeteket, mint a lelkek megmentőjét az erkölcsi zülléstől. En úgy látom, hogy ez egy kissé drága dolog. Elismerem, hogy minden vallásfelekezet papságában megvan a, jóakarat arra, hogy erkölcsi alapon nevelje a gondjaira bízott nyájat, csakhogy a materiális erők erŐsebbeik, mint az a szellemi erő, amelyet ez^a papság kifejt. Amíg olyan nyomor, inség, kétségbeesett gazdasági helyzet lesz az országban, mint amilyen urna van, addig minden spirituális tanítás hiábavaló. Az éhes gyomrot csak táplálékkal lehet kielégíteni, szónoklatokkal, gyönyörű erkölcsi mesékkel nem lehet jóltar11