Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

76 Az országgyűlés képviselőházának 133, ülése 1936 május 20-án, szerdán. eszifendíői alatt. Visszaemlékszem' a háborús időre, amikor én a mostani jó barátainknál, az olaszoknál voltam hadifogságban. Bármit kérdeztünk mi ott, mindig

1 azt a feleletet kaptuk, hogy ők «* magyarokat nem ismerik, magyarok talán egyáltalán nincsenek is, ők csak az osztrákokat ismerik. Mi volt ennek laz oka! Az, hogy úgy a kultúráiban, mint bármilyen más színvonalon le voltunk maradva, sőt az osztrákok azt hirdették rólunk, hogy Magyarország, a magyar nemzet a bizonytalanság; hazája, ahová nem is érdemes és nem is tanácsos külföldieknek bemenni, mert ott veszélyeztetve vannak. Az utóbbi tíz esztendőben azonban ez a felfogás külföldön teljesen megszűnt, mert most már megismerték a magyar nemzetet abban a tekintetben, hogy kultúrája van, civilizált nemzet és nem olyan^ vad nép, mint amilyennek azelőtt hangoztatták. Amint azonban a kultúra magas fejlesztésével a magyar nemzet a jövőben kiemelkedik, ennek csak bizonyos határig van meg a fontossága, mert ha túlméretezzük a kultúrfölényt, esetleg rá is fizethet a magyar nemzet. Nem vagyok ellene az iskolázottságnak, ellenben sok esetben tapasztaljuk azt, hogy amikor az a középiskolás elvégezte a gimnáziumot és nem tud elhelyezkedni abban a szakmában, amelyre nevelődött, abból már többé sem jó iparos, sem jó kisgazda nem lesz, többé az ekeszarvát nem fogja meg szívesen, lesz belőle kommunista agitátor. Vigyáznunk kell tehát arra, hogy amint a gimnáziumok, az egyetemek ontják magukból a diplomás embereket, azok el tudjanak helyezkedni. Amikor egyrészt az elhelyezkedés lehetőségét kívánjuk megteremteni, másrészt azt is kívánjuk, hogy az adót pedig csökkentsék. Hogyan lehet ezt a kettőt összeegyeztetni? Ha az állásnélkülieket álláshoz juttatjuk, ez azzal jár, hogy több adót kell fizetni. Esetleg úgy lehetne segíteni, hogy megszüntetjük bizonyos időre az érettségi tételét a gimnáziumokban és az egyetemekre csak bizonyos százalékát engedjük azoknak, akik a középiskolából jelesen jönnek ki. Ha a kultúrát fejlesztjük, akkor elsősorban igen fontos, hogy törődjünk magukkal az iskolaköteles gyermekekkel is. Ma tudniillik az a szomorú helyzet áll fenn, hogy bár a vidéken, az Alföldön a legtöbb helyen van elemi iskola, de az a gyermek nem tud elmenni az iskolába, mert nincs megfelelő ruházata, cipője, amelyben meg tudna ott jelenni. Ez a legfőbb baj. A legtöbb helyen fenn tudják tartani magát az iskolát és tanerő is van, ellenben nincs kellő számú tanulóimért ruha hiányában nem tudnak ott megjelenni. Ha tehát a kultúrát akarjuk fejleszteni, akkor azzal is törődnünk kell, hogy ezek a tanulók megfelelő ruházatban meg tudjanak ott jelenni. Egyes helyeken az is előfordul, hogy a reggeli csésze tej helyett nem tud mást adni a szülő, csak egy pohár bort kenyérrel és így a gyermek italos állapotban megy iskolába. Hogyan tanulhat így az a gyermek? Ezzel a kérdéssel is törődnünk kell tehát. Mélyen t. Ház! A kultúrával kapcsolatos a testnevelés kérdése is. Ennél a kérdésnél különösen a leventeügyre mutatok rá. A gazdasági cselédek és a gazdák legtöbb helyen sok kellemetlenségnek vannak kitéve a leventekötelezettfeégből kifolyólag, mert az a levente cselédgyermek ^különösen a nyári időben oda van állítva a. jószághoz és ezért vasárnaponként nem tud megjelenni a leventeórákon, aminek igen kellemetlen következményei vannak úgy a gazdára, mint a cseléd-gyermekre is. Igen helyes volna szerintem a gazdasági cselédek leventeóráit másképpen beosztani. Ma az a helyzet, hogy Magyarországon 75.000 leventeköteles gazdasági cseléd-gyermek van. Ezekből legalább 50.000 tanyai, akik tehát 2—3, sőt 5 kilométer távolságról mennek be a községbe, illetve oda, ahol a leventeórákat tartják. Ezen a helyzeten olyképpen kellene segíteni, hogy ezeknek a cselédgyermekeknek a számára nem vasárnaponként, hanem más időpontban kellene a leventeórákat tartani, illetve a nyári hónapokban teljesen mentesíteni kellene őket a leventekötelezettség alól, még: pedig májustól egészen novemberig, úgyhogy az elmaradt leventeórákat például novemberben tartanák meg, amikor ia kívánatos gyakorlatot éppen úgy elsajátíthatnák. Különben is az a leventeköteles gyermek az egyik évben cseléd, a másikban már nem és a következő évben is pótolhatnia az elmaradt nyári leventeórákat. így pótolni lehetne azt a gazdasági hátrányt is, amelyet a mezőgazdasági népesség szenved. Ha ugyanis 50.000 leventeköteles gazdasági cseléd négy hónap alatt csak 16 nappal többet dolgozik, ez kitesz összesen 800.000 napot és ha csak egy pengővel számítjuk iái napszámot, akkor látjuk, hogy a mezőgazdasági népességnek 800.000 P vesztesége van, gazdasági vonatkozásban, a jószáigtenyésztésnél azonban ennek a dupláját veszíti el a gazdatársadalom. Mindezeken kívül a gazdák és a leventeköteles cselédgyermekek állandóan büntetésnek *vannak kitéve. A múlt esztendőben kénytelen voltam az Országos Testnevelési Tanácshoz járulni azért, anert az én vidékemen több száz^ pengős büntetéseket róttak azokra a gazdasági cselédekre, akik egyáltalában nem jelenhettek meg a leventeórákon. Hiszen még a háborúban is felmentették a nélkülözhetetlen gazdasági cselédeket és gazdálkodólkat s éppen olyan fontos, hogy a leventeköteles gazdasági cselédeket is felmentésben részesítsék a nyári hónapokra, de úgy. hogy azt kora tavasszal és késő ősszel pótolhassák. Az iparosság érdekében szintén szót kívánok emelni. Akkor, amikor az iparosság kultúráját is fejleszteni kívánjuk, meg kell állapítanoim, hogy az iparosság is a legszomorúbb helyzetben van és alig van meg a mindennapi megélhetése. Amikor tehát az ő kultúrájukat emeljük, elsősorban arról kell gondoskodnunk, hogy a megélhetésük biztosítva legyen. Szükségesnek tartom, hogy az igényibe vehető kisipari kölcsön Összege 200 pengőről 500 pengőre felemeltessék, hogy kultúrájukban ennek segítségével is haladhassanak. Mélyen tisztelt Ház! Mint ahogy a kultuszminiszteri tárcánál szükséges a takarékoskodás, éppen úgy szükséges minden más tárcánál is, mert ezáltal lehet megmenteni az adófizetőket a maigas adóterhektől. Ezt úgy érjük el, ha a személyi kiadások összegét a kultusztárcánál is csökkentjük. Egyetlenegy ember se vehessen fel közpénzből két fizetést, viszont egyetlenegy ember se tölthessen be egynél több állást, mert az állásnélkülieknek csakígy tudunk kenyeret juttatni. S amikor ezt szóváteszem, nem az izgatás, vagy az osztályellenes felfogás nyilatkozik meg bennem. Ma amikor az élet bizonytalansága és nehéz volta minden embert fokozatosabb érdeklődésre serkent az álltamháztartás (mindenkit érdeklő kérdései iránt, az adófizető polgárság nem igen tud beletörődni