Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

Az országgyűlés képviselőházának 133. ülése 1936 május 20-án, szerdán. 57 Kegyeskedjék a miniszter úr megtalálni a módot és az alkalmat ahhoz, hogy ezeket a túlbuzgó tanító urakat valamiképpen felülről méltóztassék értesíteni, hogy ez nem felel meg a miniszter úr intencióinak. Nem is felelhet meg, hiszen tudvalevő, hogy a miniszter úr egyik első historikusunk, ő magas, nagy, egyetemes nemzeti szempontokat tart szem előtt, már pedig semmi a világon nemzetrombolóbb nem lehet, mint ennek a kérdésnek az iskolába bevitele. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) Amennyire igaz, hogy a tanítók a nemzet napszámosai, annyira igaz az is, hogy a politizáló tanító olyan napszámos, aki nem épít, hanem rombol. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Kérem a konkrét adatokat!) Most mondottam: Mátyáshalom. (Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: Kérem írásban a konkrét adatokat!) Nagy megnyugvással hallom a miniszTer úr erre vonatkozó válaszát. (Farkasfalvi Farkas Géza: Én is tudok egy csomó esetet! — Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: Hol? — Farkasfalvi Farkas Géza: Iskolában! — Hóman Bálint vallásés közoktatásügyi miniszter: De nem az iskola szellemében, hanem talán a táblán, a falon! — Farkasfalvi Farkas Géza: Igen! — Mózes Sándor: Szülői értekezletet hívnak össze és politizálnak!) Az sem helyes, ha az iskola épületében van, a falon van, mert a laikus közönség az iskola épületét tartja iskolának és nem tud különböztetni egyik és másik helyiség között. Méltóztassék megengedni, t. Képviselőház, hogy a magam részéről is aláhúzzam azt a kérelmet, amelyet már szintén több képviselőtársam előterjesztett úgy a túloldalról, mint erről az oldalról. Olyan kérés ez, amely máinem sporadikusan jelentkezik, mert hiszen látom, hogy úgy a kormányzópárt tagjai, mint az ellenzéki képviselők is a legnagyobb szeretettel karolták fel. Ez tehát most már valami egyetemes kívánalom és mozgolódás: tudniillik, amely a református lelkészi kar anyagi helyzetével kapcsolatos. Az kétségtelen, hogy ezek az emberek egyes vidékeken néha évek óta nem kaptak fizetést. Egészen problematikus, szinte nem tudja az ember megérteni, miből él, miből nevelteti gyermekeit, egyáltalában hogyan tudja húzni azt a nehéz igát, amelyet ma az élet jelent. Amennyiben lehetetlen volna ezen olyan vonatkozásban segíteni, hogy a fizetésükhöz valamiképpen hozzájussanak, legalább azokat •a könnyítéseket méltóztassanak megadni, amelyek elviselhetővé teszik helyzetüket és amelyek hiánya kétségtelenül igazságtalan. Ilyen igazságtalanságot jelent annak a bizonyos különadónak alkalmazása, amelyre Eckhardt Tibor tegnap hivatkozott, továbbá az, hogy a korpótlékot csak 45%-ban kapják, hogy a lelkészi jövedelmek^ a papi javadalmak után nemcsak kereseti adó, hanem jövedelmi- és vagyonadót kell fizetniök és tulajdonképpen olyan vagyontárgyak utá.n adóznak, amelyekhez lényegében és tulajdonképpen semmi közük, mert. 'hiszen csak haszonélvezők. Végeredményben ezek a papok díjlevelük után adóznak, már pedig többen kimutatták, hogy a díjlevélben kimutatott fizetés nem létezik, mert hiszen annak csak jelentéktelen kis töredékét kaphatják meg. Sürgősen szükség volna tehát arra, Ihogy maga az adóztatás is a tényleges jövedelemhez igazodjék, ne pedig ahhoz a jövedelemhez, amely csak papíron szerepel. Szomorú a helyzetük, mert hiszen tudvalevő, hogy egy papnak, ha akár 40 esztendeje pap is, akkor sincs annyi fizetése, mint mondjuk egy a Ludovikából kikerült fiatal tisztnek. Ezt csak [szembeállításként mondom, mert hiszen különben a tiszt és a pap egy vonalon halad — egyik nemzetvédő, a másik nemzetépítő — s ha ez így áll, semmi körülmények között nem szabad ilyen óriási különbséget eltűrni azok között a jövedelmek között, amelyek a megélhetésüket szolgálják. T. Ház! Már tavaly is szóvátettem, az idén is megemlítem pár szóval, hogy még mindig túlságosan drágák a tankönyvek. Nem tudjuk megérteni, hogy miért kell ezeket a tankönyveket ilyen drágán adni, hiszen ha elemezi az ember ezeket, rájön, hogy a kiadás költségei ezt nem teszik indokolttá.. Hiszen ott vannak a népszerű kiadványok, különösen a szépirodalom terén s az ember csodálkozik, hogy szinte fillérekért tudják ezeket adni s előállításuk alig kerül pénzbe. Miért ne lehetne a tankönyveket is nagyban előállítani? Nézetem szerint kissé meg lehetne szűkíteni a tankönyvek bőségét. Ma a tanítás teljesen szemléltető módon történik, elég tehát, ha a tankönyv csak segédeszköz lesz. Nem hiszem, hogy a tankönyvnek ehhez olyan részletesnek kell lennie, mintha tanárok és tanítók nem is lennének a világon. A tankönyvek rengeteg ábrával, képpel vannak tele tűzdelve, amelyek magukban véve is megdrágítják a nyomdai előállítást, pedig ma, amikor az iskolákban szemléltető módon tanítanak, térképekkel és kartonokkal dolgoznak, talán felesleges is, hogy képekkel r rakjuk tele a tankönyveket, amelyek megdrágítják azokat. Szükségesnek tartanám magam is, hogy a gazdasági ismeretek oktatására minél nagyobb súlyt helyezzenek az iskolákban. Még odáig is elmennék, hogy az elemi iskola egyik osztályában — különösen a falun, mondjuk az ötödik vagy hatodik osztályban — kizárólag a földmíves tudományokkal foglalkozzanak. (Helyeslés bal felől.) hogy a falusi gyerek ne csak az apjától lessé el a földmívélésre vonatkozó gyakorlati ismereteket, hanem akkor, amikor már négy vagy öt elemi osztályt elvégzett, a/mikor már meglehetősen megnyílt az esze, amikor már fogékony mondjuk bizonyos tudományos tételek iránt is, akkor megfelelő formában tájékoztassék az a falusi ifjúság a földmívelés bizonyos tudományos haladottságáról. Nem hiszem, hogy ez valami rendkívül nagy összeget igényelne, véleményem szerint azonban óriási horderejű lépés volna^ mert egész mezőgazdaságunk jövendőjét más vá« gányra terelné. Ugyanígy szükségesnek tartanám azt is, hogy a középiskolákban is tanítsanak gazdasági tantárgyakat és olyan tantárgyakat is, amelyeknek keretében a legszükségesebb jogi tudnivalókról tájékoztatnák az ifjúságot. Elképesztő és megdöbbentő, hogy mennyire alapvető dolgokkal nincsenek tisztában az emberek, s hogy olyan dolgok miatt kell őket megbüntetni, amelyeket szépen megtanulhatnának az sikolában. Annyi felesleges anyag van ma egyes : tantárgyaknál felhalmozva, hogy szinte magántudósokat nevelnek a tanulókból, feltéve, hogy azt mind megtanulják, de az élet számára szükséges praktikus dolgokat, a legalapvetőbb jogi szabályokat, közigazgatási szabályokat nem tanulják meg, már pedig kétségtelen, hogy ezek megtanulása igen fontos gyakorlati szempontokat szolgálna és