Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

50 Az országgyűlés képviselőházának sikerült ennek az embernek: csodás életszent­sége, szívóssága, eszméihez való fanatikus ra­gaszkodása és a mellettük való kitartás a lehe­tetlent is lehetővé tette. Hogy ma nem vagyunk Ázsia, hogy nem jutottunk a Balkán sorsára, azt ennek az em­bernek köszönheti Magyarország. Szomorú do­log, hogy amikor az egész világ elismerte XI. Ince pápának érdemeit, amelyeket a ma­gyarságnak és a magyarság útján Európának megmentésével szerzett, akkor éppen mi magya­rok voltunk azok, akik az iskolás történelem­ben igen sokáig szinte teljesen napirendre tér­tünk e felett a csodálatos ember felett. Pedig beigazolt történelmi tény az, igen t. Ház, hogy XI. Ince pápa véghezvitte a lehetetlent, kibé­kítette a halálos ellenségeket is^ós eszméinek meg tudta nyerni őket; a »napkirályt« Lipóttal meg tudta békíteni, Szobieszki János lengyel királyt az orosszal ki tudta békíteni és a fran­cia politika szolgálatából ki tudta menteni, ki tudta emelni, és ő .volt az, aki ebben az időben, amikor Magyarország teljesen legyengült, ami; kor Magyarország remélni sem mert, ötmillió forintot, tömérdek pénzt — el sem lehet mon­dani, hogy mostani értékben ez a pénz mit je­lent — áldozott arra, hogy Bécs és Bécs után Buda is felszabaduljon a törökök keze alól. Amikor Buda XI. Ince pápa pénzén s az ő buzdítására körülvétetett nyugati katona­sággal, köztük a 15—18.000 főnyi magyarság­gal, amikor a keresztények ott véreztek Buda vára alatt, s közülük 23.000 mártír váltotta meg Buda szabadságát, amikor a csoda végbement és ennek a csodának híre elterjedt: az egész világon ezt a győzelmet kivétel nélkül senki másnak, mint XI. Ince pápának, a nagy Odesealchi pápának tulajdonították. Beigazolt dolog, amint a velencei követ meg is írta, hogy a török császár senkitől mástól Európá­ban nem tartott, csak a pápától. Amikor az angol király meghallotta, hogy mi történt Buda alatt, felkiáltott: Bécset is a pápa őszentsége szabadította fel, Buda szabadsága is neki köszönhető. Plakettet, érmet verettek ennek emlékezetére, s azt egész Európában terjesztették. A plakett egyik oldalán négy kép van, ott is a legelső maga a pápa XI. Ince, utána következik Lipót, azután Szobieszki János lengyel király, a végén pedig Cristi­niano velencei doge. A plakett másik oldalán pedig a pápai korona volt. Magyarországnak még 50 esztendő után is élénk emlékében élt, hogy micsoda hálával tartozik ennek a gond­viselésszerű nagy embernek. Az 1751 : IV. tçV­ben magyar törvény örökítette meg Ince pápa érdemeit, melyeket Magyarországnak a török uralom alól való felszabadítása körül szerzett. Es amikor a magyar történetírók közül az értékesebbeket nézem, akár a protestáns Acsá­dyt olvasom, akár mást, mindegyik a legna­gyobb elismeréssel szól róla. Ranke úgy be­szél róla, mint a pápák közt a legnagyobbról. Itt Magyarországon a képviselőházban 1903-ban Thaly Kálmán mondotta: Legalább hatszor voltam Rómában, de legelső látogatásom Ró­mában mindenkor XI. Ince pápa szarkofágjá­hoz vezetett. Figyelmeztette nemzetét, épúgy mint 1886-ban, amikor Buda felszabadulásának kétszázéves jubileumát ünnepelte a nemzet, a Történelmi Társulat elnöke is azt mondotta: soha el ne felejtsétek XI. Ince pápát, hiszen szabadságunkat neki köszönhetjük. Maga Thaly Kálmán az Országházban mondotta, hogy Budát nem a német, hanem a pápa sza­132. ülése 1936 május 19-én, kedden. badította fel. Nem tudom, hogyan és miként, valamiképpen a magyar történelem legutóbbi évtizedeiben, amikor minden apró csillagra <rá emlékeznek, erről elfeledkeztek. A Hóman— Szegfű történet az, amely a legtárgyilagosabb és ebből a kultuszminiszter úr neve alatt meg­jelent .történelemből látom, hogy mekkora há­lával tartozik a nemzet Ince pápa emlékének. Éppen ezért hozzá, mint a legilletékesehb­hez intézem kérésemet, hiszen szeptember 2-án nem lesz együtt a Ház, — hogy nagyon helyes volna, ha a Ház komolyan foglalkoznék azzal a gondolattal — a magyar katolikusság már részben megtette kötelességét, éppen a napok­ban érkezett vissza Rómából az ország: bíboros hercegprímás, ahol nemzeti zarándoklatot ve­zetett Ince pápa sírjához, a magyar püspöki kar pedig elrendelte, hogy, Magyarországnak úgyszólván minden plébániája területén emlék­ünnepet rendezzenek a nagynevű pápa emlé­kére, — nem volna-e méltó mihozaánk, nem volna-e önmagunkra nézve megtisztelő, lia há­lás kegyeletünket nemzeti ünneppel mutatnánk megl Amint a magyar törvényhozás 1751-ben törvénycikkben örökítette meg a nagynevű pápa emlékét és amint történettudósaink közül a leg­kiválóbbak valláskülönbség nélkül áldoztak a pápa emlékének, azt hiszem, nemzeti kötelessége kivétel nélkül mindenkinek, de elsősorban az ország törvényhozásának, hogy kegyeletesen emlékezzék meg erről az évfordulóról és meg­felelő, méltó formában emléket szenteljünk Ince pápának. Hogy hogyan és mikép történjék ez, leghivatottabb ember, a kultuszminiszter úr kezében van, aki szívének egész melegével csügg a magyar nemzeti múlton, annak borús és fényes századain, tizedein, évein és fordu­lóin és ebben az érzésben osztozik vele az egész nemzet és a keresztény alapon álló kormányzat. De necsak a fővárosnak legyen ez ünnepe. Volt itt egy ünnepély, talán két évvel ezelőtt, mikor fent Budán -egy emléktáblát állítottak fel. Az emléktáblán megörökítették 300 spanyol vitéznek emlékét, akik Budavár ostrománál es­tek el, de szó sincs a magyarokról, lakik itt estek el, különösen pedig nincs szó arról, aki­nek ezt a fényes igyőzeimet, a magyarság életét, a régi magyarság önálló politikai életét első­sorban köszönhetjük. Mi lett volna akkor, ha az isteni Gondviselés nem támasztja ezt az embert, mi lett volna akkor, ha Lipót császár beolvasz­tási törekvései sikerülnek, mi lett volna akkor, ha Magyarország függetlenségét vissza nem nyeri, mert hiszen Lipót császárnak csak az lebegett a szeme előtt, hogy a törököt Európá­ból kiűzze, de nem az, hogy a magyar integri­tást visszaszerezze, a négy részre szakadt ma­gyarságból egyetlen ország legyen, hogy Szent István birodalma a maga teljes egészében visz­szatérjen, Nagy Lajos (birodalma valósággá vál­jék. Ha nem történik meg Budavárának vissza­vétele ennyi áldozattal, ennyi lelkesedéssel, sőt szinte azt mondhatnám, majdnem akaratunk ellenére, az illetékeseknek akarata ellenére, mi lett volna velünk? Balkán volnánk, vagy talán már ez a föld régen a magyarság temetőjévé vált volna, amiként már annyi nép pusztult el itt ezen a szerencsétlen földön az idők folya­mán. A t nemzeti kegyelet erkölcsi kötelessé­günkké teszi tehát, hogy nemzeti ünnep kere­tében a nagynevű pápa, a magyarság legki­válóbb jótevőjének emlékét megünnepeljük. Annál is inkább meg kell ezt tennünk, mert egy bizonyos erkölcsi indíték is van erre, mert egy jóvátétellel tartozunk mi Róma fele.

Next

/
Thumbnails
Contents