Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-132
50 Az országgyűlés képviselőházának sikerült ennek az embernek: csodás életszentsége, szívóssága, eszméihez való fanatikus ragaszkodása és a mellettük való kitartás a lehetetlent is lehetővé tette. Hogy ma nem vagyunk Ázsia, hogy nem jutottunk a Balkán sorsára, azt ennek az embernek köszönheti Magyarország. Szomorú dolog, hogy amikor az egész világ elismerte XI. Ince pápának érdemeit, amelyeket a magyarságnak és a magyarság útján Európának megmentésével szerzett, akkor éppen mi magyarok voltunk azok, akik az iskolás történelemben igen sokáig szinte teljesen napirendre tértünk e felett a csodálatos ember felett. Pedig beigazolt történelmi tény az, igen t. Ház, hogy XI. Ince pápa véghezvitte a lehetetlent, kibékítette a halálos ellenségeket is^ós eszméinek meg tudta nyerni őket; a »napkirályt« Lipóttal meg tudta békíteni, Szobieszki János lengyel királyt az orosszal ki tudta békíteni és a francia politika szolgálatából ki tudta menteni, ki tudta emelni, és ő .volt az, aki ebben az időben, amikor Magyarország teljesen legyengült, ami; kor Magyarország remélni sem mert, ötmillió forintot, tömérdek pénzt — el sem lehet mondani, hogy mostani értékben ez a pénz mit jelent — áldozott arra, hogy Bécs és Bécs után Buda is felszabaduljon a törökök keze alól. Amikor Buda XI. Ince pápa pénzén s az ő buzdítására körülvétetett nyugati katonasággal, köztük a 15—18.000 főnyi magyarsággal, amikor a keresztények ott véreztek Buda vára alatt, s közülük 23.000 mártír váltotta meg Buda szabadságát, amikor a csoda végbement és ennek a csodának híre elterjedt: az egész világon ezt a győzelmet kivétel nélkül senki másnak, mint XI. Ince pápának, a nagy Odesealchi pápának tulajdonították. Beigazolt dolog, amint a velencei követ meg is írta, hogy a török császár senkitől mástól Európában nem tartott, csak a pápától. Amikor az angol király meghallotta, hogy mi történt Buda alatt, felkiáltott: Bécset is a pápa őszentsége szabadította fel, Buda szabadsága is neki köszönhető. Plakettet, érmet verettek ennek emlékezetére, s azt egész Európában terjesztették. A plakett egyik oldalán négy kép van, ott is a legelső maga a pápa XI. Ince, utána következik Lipót, azután Szobieszki János lengyel király, a végén pedig Cristiniano velencei doge. A plakett másik oldalán pedig a pápai korona volt. Magyarországnak még 50 esztendő után is élénk emlékében élt, hogy micsoda hálával tartozik ennek a gondviselésszerű nagy embernek. Az 1751 : IV. tçVben magyar törvény örökítette meg Ince pápa érdemeit, melyeket Magyarországnak a török uralom alól való felszabadítása körül szerzett. Es amikor a magyar történetírók közül az értékesebbeket nézem, akár a protestáns Acsádyt olvasom, akár mást, mindegyik a legnagyobb elismeréssel szól róla. Ranke úgy beszél róla, mint a pápák közt a legnagyobbról. Itt Magyarországon a képviselőházban 1903-ban Thaly Kálmán mondotta: Legalább hatszor voltam Rómában, de legelső látogatásom Rómában mindenkor XI. Ince pápa szarkofágjához vezetett. Figyelmeztette nemzetét, épúgy mint 1886-ban, amikor Buda felszabadulásának kétszázéves jubileumát ünnepelte a nemzet, a Történelmi Társulat elnöke is azt mondotta: soha el ne felejtsétek XI. Ince pápát, hiszen szabadságunkat neki köszönhetjük. Maga Thaly Kálmán az Országházban mondotta, hogy Budát nem a német, hanem a pápa sza132. ülése 1936 május 19-én, kedden. badította fel. Nem tudom, hogyan és miként, valamiképpen a magyar történelem legutóbbi évtizedeiben, amikor minden apró csillagra <rá emlékeznek, erről elfeledkeztek. A Hóman— Szegfű történet az, amely a legtárgyilagosabb és ebből a kultuszminiszter úr neve alatt megjelent .történelemből látom, hogy mekkora hálával tartozik a nemzet Ince pápa emlékének. Éppen ezért hozzá, mint a legilletékesehbhez intézem kérésemet, hiszen szeptember 2-án nem lesz együtt a Ház, — hogy nagyon helyes volna, ha a Ház komolyan foglalkoznék azzal a gondolattal — a magyar katolikusság már részben megtette kötelességét, éppen a napokban érkezett vissza Rómából az ország: bíboros hercegprímás, ahol nemzeti zarándoklatot vezetett Ince pápa sírjához, a magyar püspöki kar pedig elrendelte, hogy, Magyarországnak úgyszólván minden plébániája területén emlékünnepet rendezzenek a nagynevű pápa emlékére, — nem volna-e méltó mihozaánk, nem volna-e önmagunkra nézve megtisztelő, lia hálás kegyeletünket nemzeti ünneppel mutatnánk megl Amint a magyar törvényhozás 1751-ben törvénycikkben örökítette meg a nagynevű pápa emlékét és amint történettudósaink közül a legkiválóbbak valláskülönbség nélkül áldoztak a pápa emlékének, azt hiszem, nemzeti kötelessége kivétel nélkül mindenkinek, de elsősorban az ország törvényhozásának, hogy kegyeletesen emlékezzék meg erről az évfordulóról és megfelelő, méltó formában emléket szenteljünk Ince pápának. Hogy hogyan és mikép történjék ez, leghivatottabb ember, a kultuszminiszter úr kezében van, aki szívének egész melegével csügg a magyar nemzeti múlton, annak borús és fényes századain, tizedein, évein és fordulóin és ebben az érzésben osztozik vele az egész nemzet és a keresztény alapon álló kormányzat. De necsak a fővárosnak legyen ez ünnepe. Volt itt egy ünnepély, talán két évvel ezelőtt, mikor fent Budán -egy emléktáblát állítottak fel. Az emléktáblán megörökítették 300 spanyol vitéznek emlékét, akik Budavár ostrománál estek el, de szó sincs a magyarokról, lakik itt estek el, különösen pedig nincs szó arról, akinek ezt a fényes igyőzeimet, a magyarság életét, a régi magyarság önálló politikai életét elsősorban köszönhetjük. Mi lett volna akkor, ha az isteni Gondviselés nem támasztja ezt az embert, mi lett volna akkor, ha Lipót császár beolvasztási törekvései sikerülnek, mi lett volna akkor, ha Magyarország függetlenségét vissza nem nyeri, mert hiszen Lipót császárnak csak az lebegett a szeme előtt, hogy a törököt Európából kiűzze, de nem az, hogy a magyar integritást visszaszerezze, a négy részre szakadt magyarságból egyetlen ország legyen, hogy Szent István birodalma a maga teljes egészében viszszatérjen, Nagy Lajos (birodalma valósággá váljék. Ha nem történik meg Budavárának visszavétele ennyi áldozattal, ennyi lelkesedéssel, sőt szinte azt mondhatnám, majdnem akaratunk ellenére, az illetékeseknek akarata ellenére, mi lett volna velünk? Balkán volnánk, vagy talán már ez a föld régen a magyarság temetőjévé vált volna, amiként már annyi nép pusztult el itt ezen a szerencsétlen földön az idők folyamán. A t nemzeti kegyelet erkölcsi kötelességünkké teszi tehát, hogy nemzeti ünnep keretében a nagynevű pápa, a magyarság legkiválóbb jótevőjének emlékét megünnepeljük. Annál is inkább meg kell ezt tennünk, mert egy bizonyos erkölcsi indíték is van erre, mert egy jóvátétellel tartozunk mi Róma fele.