Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-132
46 Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. lelkészek a jelenlegi árak mellett ki sem tudnák váltani a vasúti igazolványt, de mindenesetre különösnek tartóim, azt, hogy például egy nagyközség lelkésze nem ka.p vasúti díjkedvezményt, az ugyanott működő hitoktatólelkész pedig kap s ugyanezt a felekezeti tanítók szintén megkapják., Nem kívánom ezt a kérdést tovább fűzni, s pusztán ezeket a kérdéseket akartam ennek a beszédnek keretében felvetni, mert azok a kérdések, amelyeket egyes képviselőtársaim iga,zán szépen és igazán mélyrehatóan elmondottak, a nevelésnek és oktatásnak további részeire vonatkoznak. TTgy gondolom, hogy mindaddig, amíg a fundamentális részekben, azaz a népnevelésnél hiányok vannak, teljesen illuzórius volna továbbmenni és felsőbb részeket építeni ki jobban, amikor — mondom — az alsóbb részeken még pótolnivaló hiányokat látni. Legelsősorban is azt kérném, hogy a kultuszminiszter úr által az állami költségvetésbe felvett összegeket javarészben ezeknek a kérdéseknek megoldására méltóztassék fordítani. Meg vagyok róla győződve, hogy valóban ez az akarat vezérli a miniszter urat, és ott, ahol ezek a hiányok mutatkoznak, nem a miniszter úr jószándékai hiányoznak, hanem a pénzügyi alátámasztás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr személye és politikája iránt a legteljesebb bizalommal viseltetvén, a tárca költségvetését általánosságban elfogadom. (Helyeslés és taps a jobboldalon.) Elnök: Szólásra következik Reibel Mihály képviselő úr. Reibel Mihály: Mélyen t. Ház! Az előttem szólott igen t. képviselőtársam beszédével teljesen egyetértek, mert tényleg súlyos sérelem éri a lelkészeket akkor, amikor az ő megélhetésük nincs biztosítva. Én is tudok olyan esetről, amikor már több, mint féléve egy krajcár fizetést sem kapott az a lelkész, aki mindenütt tartozik, hitele már sehol sincs, és ez teljesen aláássa annak a hitelét, akinek tulajdonképpen egy magasabb erkölcsi rend szolgálatában kell állania. Amikor ezt a sérelmet felemlítjük, rendesen azt a választ szoktuk kapni, hogy erre nincs fedezet. Éppen ezért nagyon szükséges volna az általános kultuszadó bevezetése, hogy megtaláljuk a fedezetet arra, hogy adósságaikat megfizethessék. Bátorkodom hozzácsatolni a lelkészek helyzetéről elmondottakhoz még azt is, hogy ugyanígy vagyunk a felekezeti tanítók fizetésével is, akiknek természetbeni járandóságuk van és ez igazságtalanul van kiszámítva. Még ma is 21 pengő 50 fillérrel számítják be nekik a búzájukat, amikor a gabona ára ezt a magasságot egyelőre nem fogja elérhetni. Ezzel súlyos kár éri azt a tanítót, aki ugyanazt ármunkát végzi, mint az állami tanítók. Azt elhiszem, hogy napról-napra nem lehet ezt kiszámítani, de amikor huzamosabb időn keresztül látja az ember az óriási eltérést, akkor automatikusan intézkedni kellene, hogy legalább is közelebb hozzuk ahhoz a határhoz, amely határt a búza a jelenlegi viszonyok között elér. Ez feltétlenül kívánatos. Nagy sérelme van ebben a felekezeti tanítóságnak, mert úgy látja, mintha nem volna egyenértékű azokkal a tanerőkkel, akik az állam szolgálatában állanak, akik állami iskolában teljesítenek szolgálatot. Ebből az ügyből kifolyólag memorandumot is terjesztettek a miniszter úrhoz, s valószínűleg a többi igen t. képviselőtársamhoz is küldtek ilyen memorandumot, amelyben kérték sérelmeik felhozását és orvoslását. Ennek a kötelességnek teszek eleget, amikor arra kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék megfontolás tárgyává tenni, hogy milyen úton és módon lehetne ezen a kérdésen segíteni. Mert amint hónapról-hónapra közzé tudják tenni, hogy mi most a búza megváltási ára, éppen úgy meg lehetne állapítani időről-időre, hogy milyen összegben számíttassák be az a termény, amellyel a felekezeti tanítót fizetik. Egy másik sérelem az, hogy ha a felekezeti tanító a fizetésére kölcsönt vagy előleget kér, ehhez csak abban az esetben juthat hozzá, ha a fizetése a 2000 pengőt meghaladja. Kinek van erre szüksége? A tanítónak nem akkor van erre szüksége, ha el akar menni nyaralni. Rendesen a fiatal tanítónak van erre szüksége, aki családot alapít, akinek be kell rendezkednie. S amikor eljön és kér, azt hallja, hogy nem kap, mert ő felekezeti tanító. Ez helytelen és igazságtalan elbánás. Miért nem részesül ugyanabban a kedvezményben, aki ugyanazt a munkát teljesíti, mint az állami tanító. Ami az állami tanítónak jár, az jár a felekezeti tanítónak is. Bátorkodom felhívni az igen t. Ház figyelmét arra, amit Klebelsberg Kuno itt a Házban (mondott a felekezetig tanítókról, hogy ezek a felfordulás idejében fényes bizonyságot tettek hűségükről. Ha ez így van, akkor nem tudom megérteni, miért tesznek mindenütt különbséget. En igenis jogosnak találom kérelmüket. Egyforma elbánást kérünk valamennyi tanító részére. Ha az állami tanító kap kölcsönt a fizetésére, akkor a felekezeti tanítónak is kell kapnia és nem lehet azzal előjönni, hogy »ön felekezeti tanító, tehát várja meg, amíg majd 2000 pengő lesz a ' fizetésié; akkor kap, de addig nem«. Ha 2000 pengős felül van a fizetése, akkor már elegendő a folyó kiadások fedezésére. Az előlegre vagy kölcsönre előbb van szüksége, mint amikor ezt eléri. Ezért igen kérem az igen t. miniszter urat, méltóztassék odahatni, hogy ez a különbségtevés megszüntessék. Ne érezze soha az^ a felekezeti tanító, hogy ő nem áll egy színvonalon az állami tanítóval. Volt egy idő, amikor a felekezeti iskolát lenézték, a feleke. zeti tanítókat degradálták, . de ez az az idő volt, amikor a szabadelvűség uralkodott. Ma amikor már 15 éve állandóan keresztény kormányról, keresztény kurzusról, keresztény irányzatról hallunk, szégyene ez a keresztény irányzatnak, hogy a keresztény tanítót degradálják, az állami tanító mögé utasítják. Mind a ketten egyforma munkát végeznek a valláserkölcsi, a nemzeti nevelés szempontjából, ezért teljesen jogos az ő kívánságuk, hogy egyforma elbánásban is részesüljenek. Mélyen t. Ház! Szeretnék áttérni egy fontosabb kérdésre. Azt látjuk, hogy az ország gazdasági erejének céltudatos kihasználása . s a magyar nép gazdasági tudásának emelése szempontjából sok kezdeményezés történt. Sokféle tervről is hallunk, de, sajnos, ennek még mindig csak a legelején vagyunk, pedig ha egy kicsit körülnézünk, azt látjuk, hogy a környező államokban, főképpen az ipari államokban, Olaszországban,^ Németországban, Ausztriában a nép gazdasági tudásának emelése tekintetében óriási előrehaladás mutatkozik? Miért? Azért, mert ott rájöttek arra, hogy a nép gazdasági tudásának emelése nem-