Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 132. ülése 1936 május 19-én, kedden. 47 zetfenntartó érték és mert ezt felismerték, mindent elkövetnek, minden áldozatot meghoznak, csakhogy a nép gazdasági tudását emeljék. Szeged szabad királyi város katolikus tanítóképzőjének igazgatója, Becker Vendel már 1930 óta állandóan cikkezik ezzel kapcsolatosan, memorandumot adott át az akkori vallásés közoktatásügyi miniszter úrnak s maga a osanádi püspök is hasonló memorandummal járult a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz és kérte, hogy állítsanak fel egy gazdasági szaktanítói főiskolát. Sajnos, ez a kérelem szintén csak pusztába ikiáltó szó maradt, pedig méltóztassanak elhinni, — mert ez az igazság — hogy a mi magyar népünk gazdasági szempontból nagyon elmaradt. Pedig, ha agy kicsit szétnézünk, aikkor azt látjuk, hogy a tendencia a kisbirtok felé halad és hogy évről-évre több és több lesz az önálló kisbirtok, viszont a nagybirtokok, amelyek intenzíven gazdálkodtak, egyre csökkennek. Amikor tehát ezt látjuk, akkor feltétlenül kívánatos, hogy azok a tanítók, akik arra vannak hivatva, hogy a falu népét vezessék és oktassák s mint a kovász átjárják az egész gazdatársadalmat és hogy ezek a tanítók a kis- és nagy falvakban, de különösen ott künn a tanyavilágban tanesadói legyenek a kisgazdáknak és a törpiebirtokosoikniak, úgy legyenek kiképezve, hogy megfelelhessenek feladatuknak. Sajnos ma ez nem így van. A mai termelési rendszerünk azonban nem fog kivezetni bennünket ebből a zsákutcából, mert nem tudunk versenyre (kelni Amerikával és más államokkal, amelyek sokkal olcsóbban termelnek, mint Magyarország, ahol szinte éhbérért dolgoztatunk. Azt mondják, hogy még ezt sem lehet megadni, pedig még többet is kell fizetnünk, mint amenynyit ma fizetünk. Ebből az következik, hogy egész gazdasági rendszerünket át kell alakítanunk. Be kell látnunk, hogy a mi gabonatermelésünkkel nem kelhetünk versenyre azokkal az államokkal, amelyek olcsóbban termelnek. Nem mehetünk s, ^ végletekig, hogy olcsóbban adjuk kifelé a búzánkat és erre az állam fizessen rá. mert iközben elszegényedünk. Nekünk tehát arra kell törekednünk, hogy a kis- és törpebirtokosokat intenzív 'kertgazdaságra, állattenyésztésre is nevelj.uk

, mert ezek azok a cikkek, amelyek a minket környező államokban ma még elhelyezhetők. Az a termelési rendszer, amely a búza és tengeri termesztésében merül ki, a mai körülmények között már nem fog kielégítő eredményre vezetni, tehát mindent el kell követnünk, hogy a folyton szaporodó kis- és törpebirtokosok tudását emeljük. T. Ház! Ez a gazdasági nevelés, a gazdasági szakoktatás, mint már említettem, a tanítóságra vár és e cél elérésére nekünk minden összeget elő kell teremtenünk, mert ettől függ nemcsak a kis- és törpebirtokosság sorsa, de ezzel jár együtt csonka hazánk sorsának a jobbrafordulása is. Ha ezt nem tesszük, akkor napról-napra szegényebbek és rongyosabbak leszünk s nem várhatjuk azt. hogy ezekben a súlyos időkben a kis- és törpebirtokosság sorsa jobbraforduljon. A tanítóságra vár az a hivatás, hogy a nemzeti termelés irányítója legyen. Végeredményben az sem elegendő, hogy a, gazdák tudásá/t emeljük, mert e mellett rá jkell nevelnünk a gazdákat a céltudatos gazdálkodásra s egy kis kereskedelmi érzéket is kell nevelnünk,^ beléjük, hogy tudjanak számolni, hogy megtudjál érteni az idők szavát és hogy megtanulják: hogyan tudják jobban megtalálni a maguk számítását. Nemcsak a gazdasági számadásra kell ránevelnünk kisgazdáinkat és törpebirtokosainkat, hanem a takarékosságra is. mert e nélkül belemenvén mindenféle kezdeményezésbe, a végén elbuknak. De nemcsak a férfilakosság szorul rá a gazdasági nevelésre, hanem a falu asszonynépe is: A falu asszonyának egészen más szerepe van, mint a város asszonyainak; a falusi asszonynak nemcsak főzni kell tudnia, hanem érteni kell a kerti gazdálkodáshoz, a baromfineveléshez és sok mindenféle egyébhez is, mert ettől függ a gazda sorsa, jóléte. Sokszor bizony hiába szorgalmas az a gazdaember és hiába takarékos,, mert ha az asszonyában nincs meg a rátermettség, nines meg a takarékosság és az alaposság, akkor egy ilyen asszony azt a férfit tönkre tudja tenni. Amilyen fontos tehát a gazdának a gazdasági szaktudása, éppen olyan fontos az asszonynak a gazdasági életre való ránevelése. mert csakis a kettő rátermettsége fogja megteremteni annak lehetőségét, hogy gazdaságilag prosperálni, tudjanak. Ez mind arra a tanítóra és papra vár, aki odakerül, ezért mind a tanítónak, mind a papnak meg kell adni a megfelelő nevelést, a megfelelő képességet, hogy amikor kikerülnek a faluba s amikor a nép bennük látja az ő született vezetőit, akkor a beléjük helyezett bizalomnak meg is tudjanak felelni. Nem tagadom, hogy ebben az irányban sok kezdeményezés történt, hiszen már magában az elemi iskolában is gazdasági oktatásban részesülnek a gyermekek, azután a gazdasági ismétlő iskolák munkaprogrammja is gyönyörűen meg van tervezve s ha azt így meg is lehetne csinálni, akkor nem volna semmi baj. De amikor az a tanító kijön a faluba és mondják neki: most bemész ide a gazdasági iskolába és ott fogsz majd tanítani, akkor egy nagyot néz és elmegy ugyan tanítani, de annak a tanításnak a világon semmiféle foganatja nincsen. Nagyon jól tudjuk tapasztalatból mindnyájan, hogy a nép már csak abban hisz, amit lát s ezért produkálni kell valamit, a gyakorlatban kell valamit bemutatni és csak ha a gyakorlatban beválik valami, akkor adja rá a fejét és akkor követi azt. De ha a tanító nem tudja mindjárt bemutatni azt, amit tanít, — aminthogy a jelenlegi körülmények között nem is tudja — iákkor kárba vész ott minden fáradság. Itt vannak a gazdasági népiskolák, amelyek szintén nagyon szépen működnek, de viszont mégsem az igazi gazdasági iskolák, amelyeknek lenniök kellene, — hiszen a nép gazdasági egyetemének kellene lenniök — mert nincsenek megfelelően megszervezve, s ezért az a két-három óra, amelyet ott eltöltenek, édeskevés ahhoz, hogy a tanítók átvihessék a köztudatba azt a gazdasági tudást, amelyre pedig az embereknek szükségük van. Vagy itt vannak a téli gazdasági szakiskolák, amelyek tényleg gyönyörűen működnek. Petro Kálmán igen t. képviselőtársam például, aki végigjárta ezeket a téli iskolákat, olyan magasztos szavakkal emlékezett meg róluk, hogy magam is mindjárt érdeklődtem, hogyan tudna a mi vidékünk is ilyen téli iskolához hozzájutni. Akármilyen szépen és áldásosán működnek is, vajmi keveset érnek azonban akkor, amikor egy ilyen iskola csak 15—20 ifjút bocsát M évenként az életbe, — az a húsz iskola tehát összesen 300 ifjút bocsát ki — hiszen 850.000 ifjúról van szó. Ez egy csepp víz a nagy tengerben és ez a mennyiség egyáltalá-