Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

^ Az országgyűlés képviselőházának 1 hogy a legnagyobb készséggel elismeren^ hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr mindent elkövet, hogy ezeket a kirívó esete­ket ott, ahol lehet, orvosolja, kétségtelen, hogy ilyen pénzügyi lehetőségek mellett, amelye­ket ez a költségvetés biztosít számára, csak igen kis részben tudja ezt a feladatot meg­oldani. Hogy egy példát említsek, az iskolaépíté­sek költségelőirányzata újra változatlan ösz­szegben szerepel ebben az évben, úgy mint a múlt évben. Már a múlt évben, illetve 1935 elején, amikor kétéves programmot állapítot­tak meg iskolaépítésekre és renoválásokra, na­gyon jól tudtuk, hogy igen sok egyházközség­nek iskolája lemaradt, illetve ebbe a pro­gramúiba nem fér bele. Ezeket a költségeket most nem emelték. Saját választókerületem szomorú eseteiből látom, hogy ezek az iskolák újból lemaradtak s a düledező állapotban lévő iskolákat majd csak 1938 után, amikor majd új programmot állítanak össze, vagy ha eset­leg a költségelőirányzatok emelkedni fognak, akkor lehet ide felvenni és kérdés, hogy akkorra, már nem lesz-e késő. Az egyházaknak azonban vannak további nehézségeik is, amelyek csökkentik annak le­hetőségét, hogy saját anyagi erejükből segít­hessenek ezeken a bajokon. Hogy csak rövi­debb eseteket soroljak fel, például a dologi és a tandíjkárpótló államsegélyt csak rész­ben utalják ki, holott az ennek a terhére foga­natosítandó dologi berendezésekkel szemben egészségügyi és köztisztasági tekintetben való követelmények fokozottak, úgyhogy a terhek ma nagyobbak, mint azelőtt, az erre a célra juttatott segély pedig sokkal kisebb. A tanítói lakások után élvezett házodómentességet az 1922 : XXII. törvénycikk eltörölte. Habár ez nem is jelent nagy összeget, mindenesetre szintén csökkenti az egyházak jövedelmét. A legsúlyosabb teher azonban a tanítói nyugdíjintézeti járulékok fizetése. Hogy egyéb példát ne hozzak fel, a biharvármegyei refor­mátus egyházak egész sorozata ezt a járulé­kot már egyáltalán nem fizeti, mert nem ké­pes rá. Egy két-tanerős iskolánál ez az évi teher csaknem egy hold föld jövedelmét emészti fel. Azért hoztam fel földben a ha­sonlatot, mert az ilyenképpen fennálló, fel­gyülemlett hátralékok már sokszorosan meg­haladták az egyházak tulajdonában lévő föld­birtokok forgalmi értékét. Az egyik egyház­nál például 16.000 pengő ilyen hátralék van, amelyre 30 pengős havi részletfizetési kedvez­ményt kapott. A régi teher 24 aranykorona volt, tehát tulajdonképpen ma nem fizet töb­bet az egyház, mint akkor fizetett volna, ellen­ben beletelik 20 vagy 25 esztendő, míg ezt a ter­het teljesen ki fogja egyenlíteni. Az illeték­egyenérték kulcsa is igen magas és ezt 1932 óta még 20%-os pótlékokkal is megterhelték. A bajoknak ezek iaz okai, amelyeket olya­noknak tartok, hogy kultúradó nélkül is, ha momentan nem is, de szukcesszíve, bizonyos esökEentésekkel vagy a segélyeknek emelésével ezeket meg lehetne szüntetni és az egyházakat bizonyos mértékig abba a helyzetbe hozni, hogy önerejükből is legalább támogathassák azt az iskoláztatást, amelyre vonatkozó kötele­zettségüket ilyen körülmények között teljesí­teni nem tudnak. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel kap­csolatban rámutassak egy olyan kérdésre, amely bizonyos vonatkozásban az iskoláztatás 32. ülése 1936 május 19-én, kedden. 45 kérdésével is összefügg, amely általános pa­! nász tárgya és pedig minden felekezet részéről egyformán: ez az úgynevezett alsópapság hely­zete, amely .alsópapság tulajdonképpen ma a legközvetlenebb irányítója az ifjúság és a nép nevelésének. (Ügy van! Ügy van!) A papság helyzetére vonatkozólag kieme­lem mindenekelőtt a legnagyobb panaszt, a korpótlék-kérdést, azt, hogy a korpótléknak ma csak 45%-át folyósítják. Ez magábanvéve még nem volna baj, mert [hiszen szemben áll vele egy érv, hogy a köztisztviselők illetményei is csökkentettek, tehát itt nem éri nagyobb mél­tánytalanság a papságot, mint a köztisztvise­lőket. Ámde méltóztassék figyelembe venni azt a körülményt, hogy a papság egyéb jövedelmei nem folynak be, mert a hívek már régen túl­vannak azon, hogy fizessék a lelkészek ter­ményjárandóságait, amelyeknek értékelése kü­lönben is igen magasan van megállapítva, pél­dául a búza 27.20 pengőben, a rozs 19.04 pengő­ben, a tengeri 19.04 pengőben, a csöves tengeri 12.14 pengőben, az árpa 13 pengőben és a zab 19.04 pengőben. Ezeket a járandóságokat a hí­vek már régóta nem tudják fizetni, a papság földjavadalmazása pedig nem sokat jelent, mert hiszen a gazdákat általában sorozatos elemi csapások érik. Ezek a földek nem 'hozzák meg a kellő jövedelmet- és a folyton hulláimzó terményárak szinte illuzóriussá teszik a lelké­szek földmívelő gazdálkodását. Igen nagy sérelmük, hogy a jövedelemhez képest szembeszökően aránytalan a. megadóz­tatásuk. Miután magánalkalmazottaknak r te­kintetnek, a közalkalmazottak kereseti adójának csaknem kétszeresét meghaladó adót fizetnek, amit legutóbb 25%-os különadóval is megter­heltek, úgy, hogy még olyan jövedelem után is adót fizetnek, amely papiron ugyan megvan, de a valóságban soha be nem folyik. (Ügy van! Ügy van!) Nem is kell az igen t. vallás- és közokta­tásügyi miniszter úr előtt részleteznem ezeket a panaszokat, hiszen nagyon jól méltóztatik ismerni őket. a memorandumok egész sorozata fekszik a • (miniszter úr előtt, ezekre utalok, amelyekben segítést kéirnek. Azzal is teljesen tisztában vagyok, hogy a jóindulat és a jóaka­rat a miniszter úrnál e tekintetben nem: hiány­zik. Hogy mégis felhoztam ezeket a kérdése­ket, azért tettem, mert méltányosnak tartot­tam, hogy foglalkozzunk itt egy olyan testü­letnek a panaszaival, amelynek hivatását igen magasrendűnek, igen fontosnak tartom, hiszen az állam legfontosabb pilléreiről, a hit- és er­kölcs munkásairól van szó, akiknek nagyobb­imértékben való megsegítését igazán méltányos­nak tartom. (Helyeslés.) Méltóztassék megengedni, hogy még egy panaszra rámutassak és pedig arra, hogy a lel­készek nem kapnak vasúti arcképes igazol­ványt, illetőleg vasúti kedvezményt. Nem is az anyagi veszteséget tartom fontosnak ennél a kérdésnél, hanem ennek okozóját, azt, hogy nem tekintetnek közalkalmazottaknak. Fonák helyzet ez nálunk, ahol az egyház az állam­tól szétválasztva nincs, ahol — nagyon jól tud­juk — a lelkészi funkció nagyon belevág az állami gépezet működésébe, hiszen ahol erkölcsi olajat kell adni ennek a gépezetnek a működé­séhez, minduntalan a lelkészek erkölcsi oktató működéséhez kell folyamodni. A lelkészi hiva­tásnak valamiképpen ezt a, jellegét kérném ki­domborítani bizonyos intézkedésekkel, ha ez nem is nyilvánul mindjárt vasúti díjkedvez­ményben, hiszen ma olyan a helyzet, hogy a > \

Next

/
Thumbnails
Contents