Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-141
502 Az országgyűlés képviselőházának díjak eltörlése az idegenforgalmat feltétlenül az eddiginél is nagyobb mértékben fokozná és emelné, általában megkönnyítené az idegeneknek Magyarországra utazását. Nem kívánok ez alkalommal mindenegyes fürdőhely idegenforgalmi kérdéseivel külön foglalkozni, mivel Lillafüreddel az elmúlt évben a költségvetési vitánál már (Zaj. — Elnök csenget.) bővebben foglalkoztam és ugyanakkor szólottam a dunamenti fürdőhelyek kérdéseiről is, amelyeknek főkívánsága a közlekedés megjavítása volna. Ezért memorandumot is nyújtottak be ta magyar Államvasutak igazgatóságához, amely tudomásom szerint most van elintézés alatt. A többi fürdőhelyekről: Sopronról, Párádról, Harkányról, Sikondáról, a Kékesről, a Mátráról, vagy a többiekről nem kívánok külön megemlékezni ez alkalommal. Budapest székesfővárosról, mint fürdővárosról is csak annyit legyen szabad megjegyeznem, hogy a fővárosban a fürdőpolitika további fejlesztése az eddigi tempó fokozásával volna szükséges, olymódon is, hogy egy gyógyszálló minél hamarabb felépülhessen, mert most már a nagyobb idegenforgalmi időszakok idején nincsen kellő szobalétszám a budapesti szállodákban arra, hogy a külföldiek tényleg megfelelő európai nívójú elhelyezést találhassanak. A fürdőpolitika szempontjából és az idegenforgalom szempontjából ez alkalommal pusztán és kizárólag a Balaton problémájával kívánok foglalkozni, mégpedig a Balatoni Társaság egyes kívánságait szeretném a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmébe ajánlani. A Balaton fejlesztésének feltétele a balatoni közlekedésnek megjavítása. Az egész Balatont átfogó körközlekedés még mindig nincs meg. A déli part egyes pontjairól az északi part egyes pontjaira eljutni még mindig igen nehéz. Nagyon nehezen közelíthetők meg az északi partnak egyes pontjai a déli part pontjairól és megfordítva. Amíg nincs meg a körvasút, addig szükséges volna autóbuszjáratok beállítása legalább is abban a főszezonban, amikor úgy a belső, mint a külső idegenforgalom elsősorban a Balaton vidékére koncentrálódik. Ugyancsak a Balaton kérdésével függnek össze egyes tarifapolitikai hiányok. Menetdíjkedvezmény nagyon sokféle van a Balaton kornyékén. Ezeket egységesíteni kellene. Inkább kevesebb kedvezményes jegvtípust, de egységesítve, szélesebb körökre kellene kiterjeszteni. Az elő- és utóévadban, tehát a holt időszakban, a balatonmenti forgalmat lényegesen fokozná a balatoni nyaralótulajdonosok részére adandó 4 pengős, egyszeri oda- és visszautazásra jogosító kedvezményes jegy típus bevezetése. Ez a kedvezmény egyébként egész évben bizonyos nagyobb forgalmat teremtene. A nyári balatoni forgalom emelése szempontjából pedig hatásos eszköz lenne a Balaton mellett nyaralók részére már biztosított 62%-os utazási kedvezményeknek a pogygyászok viteldíjára való kiterjesztése is. A Balatoni Társaság kéri a kereskedelemügyi miniszter úrtól a balatoni beruházási kérdések megoldását, a vízvezetékek bevezetését, az ivóvíznek biztosítását, a szállodaépítés programmjának megvalósítását és a balatoni építkezési és beruházási hitelnek minél gyorsabb ütemben való megszervezését. A balatoni vendégellátás megkönnyítése a balatoni piacok helyes megszervezésével függ Össze. Amíg ez a megvalósulás stádiumába ér, addig a balatonmenti vármegyék igen sokat Hl. ülése 1936 június 5-én, pénteken. tehetnének aziránt, hogy a balatoni árképzodést helyesebben ellenőrizzék és az élelmiszereknek megfelelőbb, a Balaton nagyobb területére történő árkiegyenlítő hatású elosztását előmozdítanák. T. Ház! Az idegenforgalom kérdésénél kétféle idegenforgalmat kell megkülönböztetnünk: külső és belső idegenforgalmat. A külső idegenforgalmat — ahogyan már mondani bátor voltam — nagyban elősegítené a vízumok eltörlése, a belső idegenforgalom ezzel szemben az ország gazdasági helyzetével van összefüggésben, azzal az általános keresetnélküliséggel és nehéz kereseti lehetőséggel, amelyet minden foglalkozási ág és minden társadalmi réteg érez. Itt vagyok bátor rátérni a második témára, amellyel felszólalásom keretén belül foglalkozni kívánok és ez: a magánalkalmazottak kérdése. A magánalkalmazottak jogviszonya roszszul szabályozott. Sem a munkaadók, sem a magánalkalmazottak ezzel a jogviszonyszabályozással megelégedve nincsenek és mind a két fél egyaránt kívánja ennek újból való szabályozását és reformját. Ugyancsak kívánják a magánalkalmazottak immár harmadik vagy negyedik évtizede a magánalkalmazotti szolgálati pragmatika megalkotását, _ amely mindezideig törvényesen szabályozva nincs. A magyarországi magánalkalmazottak száma — több magánstatisztikából vett Összeállítás alapján jutottam e számokhoz — körülbelül 150.000. Ebből kimondottan tisztviselő. 100.000, ezek között a nők arányszáma 35%. À munkanélküli. ség a magántisztviselők körében rettenetesen nagy arányokat ölt. Sehol olyan nagy és olyan nyomasztó munkanélküliség nincs, mint a magánalkalmazottaknál. (Csoór Lajos: Hát még a fizetés!) Éppen erre akarok majd rátérni, azonban előzőleg méltóztassék megengedni, hogy azt jegyezzem meg, hogy a munkanélküliség csökkenthető volna az esetben, ha nyolcórás munkaidőt vezetnének be a magánalkalmazottaknál. Ebben az esetben kizárólag a tisztviselőknél 7000 új munkaerő volna elhelyezhető. A 40 órás munkahét életbeléptetésével pedig 20.000 új munkaerő nyerhetne elhelyezést és ez volna szükséges ahhoz, hogy a »Helyet az ifjúságnak« sokszor hangoztatott elv ne üres szólam és ne frázis, hanem tényleges cselekedet legyen. T. Ház! A tisztviselői fizetést említette közbeszólás alakjában Csoór Lajos igent, képviselőtársam. Legyen szabad erre vonatkozólag megjegyeznem, hogy az elmúlt évben a 100.000 magántisztviselőből körülbelül 35.000 túlórázott, körülbelül 3000 hetenkint 72 órát dolgozott, s ha a létminimumot osak havi 120 pengőben vesszük, ami rossz és antiszociális számítás, ebben az esetben a 100.000 magántisztviselőből töb'b mint 1000 még havi i 50 pengőt sem keresett, közel 2000-nek 50—75 pengőig terjedt a keresete, közel 10.000 75—100 pengőig és közel 10.000 magántisztviselő 100^125 pengőig terjedő keresetet élvezett csupán havonta, ha ezt a keresetet egyáltalában élvezetnek lehet nevezni. Általános problémái a magántisztviselők társadalmának, amelyek még ma is megoldásra várnak, a nyugdíj kérdése, a különadó kérdése, végezetül a kereskedelmi utazók régi jogos és méltányos kívánságaink törvényes rendezése, amelyekről tegnap az ipari tárca költségvetésében Szurday Róbert t. képviselő-