Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-141

Az országgyűlés képviselőházának îhï. ülése 1936 június 5-én, pénteken. 503 társam is megemlékezett. Néhai dr. Pap Dezső államtitkár 1928-ban törvénytervezetet dolgozott ki a magánalkalmazottak jogviszonyainak rendezéséről, 1929-ben pedig a Magyar Társadalompolitikai Társaság tartott ankétet ugyanebben a kérdésben. De azóta sem a törvényjavaslat nem készült el, sem a törvénytervezet tárgyalásra nem bocsáttatott az érdekképviseletek részére, sem pedig a parlament elé néni hozatott. A Pap-féle törvénytervezet és a Társdalompolitikai Társaság ankétje alapján Lándory György közgazdasági író készített egy újabb törvénytervezetet. amelyet a kereskedelemügyi miniszter úr szíves figyelmébe ajánlok és kérem, hogy azt átnézvén, annak alapján majd a magánalkalmazottak jogviszonyaira vonatkozó törvényjavaslatot a Ház elé terjeszteni szíveskedjék. T. Ház! A magántisztviselők és a magánalkalmazottak, valamint a kereskedők közös ügye az Oti. és a Mabi. ikérdése, valamint a záróra kérdése. A függő kérdések során sürgősen rendezendő lenne a Mabi. és az Oti. öregségi járulékok mérséklése. A kereskedők tekintélyes összeggel járulnak az Oti.-járulékok bevételeihez, s az Oti. öregségi vagyoni ágazatának vagyona meghaladja a 100 millió pengőt. Ebből kaptak a gyárak az Imi. révén, kölcsönöket a gazdák a gazdakötvények révén, kaptak kölcsönöket a fürdők és a városok, csupán a kereskedőtársadalom nem kapott ebből az összegből semmit. (Felkiáltások jobb felől: A gazdák se sokat!) Az Oti.-nak több mint 40 millió pengő vagyona fekszik a különböző bankokban. 3*8%-os kamatra. A bankok így az Oti. pénzein alimentáiják saját üzemeiket és keresnek az Oti. pénzével való saját munkájuk révén, de az Oti.-ba tekintélyes összegeket lefizető kiskereskedőtársadalom sehol nem tud hitelhez jutni. T. Ház! Ugyancsak közös kérdése a kereskedelemnek és a magánalkalmazottaknak, amint már azt az előbb bátor voltam felemlíteni, a záróra kérdése. Senki sem kívánja a záróra megszüntetését, de az esti 6 órai záróra sehol a világon nincs meg, csak nálunk § nfiiunk is háborús maradvány. Annakidején a háború alatt az Elektromos Művek kívánták ezt az áramszolgáltatás megtakarítása miatt. Ha azonban a 6 órai záróra helyett a 7 órai zárórát hoznánk be és e mellett a reggeli nyitás egy órával később történnék, ezzel az alkalmazottakon sem esnék sérelem, ugyanakkor a kereskedők is jobban tudnák üzleteiket lebonyolítani, az alkalmazottak felé pedig talán még az a kedvezmény is megadható volna, hogy a kötelező ebédszünet minden egyes üzletben bevezethető lenne. Ezek után rátérek magára a kereskedőtársadalomra és annak kívánságaira. A kereskedőtánsadalom legfőbb óhaja az volna, hogy a kereskedelem minisztere magát ne csak a szövetkezetek, hanem a kereskedők miniszterének is nevezze. A kereskedelem mindeddig csak Prügelknabe volt, a miniszterelnök úrnak 1933-ban, az Omke. közgyűlésén elhangzott szép szavai ellenére, amelyek azóta többszörösen elpárologtak. 1933-ban Gömbös Gyula miniszterelnök úr megjelenvén az Omke. közgyűlésén, a következőket mondotta (olvassa): »A kereskedelem feladata az értékesítés munkája, a piac megszerzése és megtartása.« (Dinnyés Lajos: Mi lesz Mecsérrelf!) »A kormány feladata ennek lehetőségét megteremteni megfelelő kereskedelempolitikával.« Dehát más az ígéret ós elmélet és más a gyakorlat. A gyakorlat a ma KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ, VIII. mindjobban meghonosodó meesérizmus, (Derültség.) — amint azt igen t. képviselőtársam közbeszólásaiban megemlítette — és a gyakorlat az 1933-ban, az Omke. közgyűlésen elhangzott beszéd után megszületett 1934 : XXI. te, amely 11 és félmillió 'pengőt adott a szövetkezetek szanálására. A kereskedelem által lefizetett körülbelül 12 millió adóból jutott akkor 11 és félmillió a szövetkezeteknek és ugyanakkor hivatalos nyilatkozat hangzott el arra nézve, hogy a kormány a szövetkezetek szanálására többé nem vállalkozik. Azóta nyíltan nem is vállalkozott a szövetkezetek szanálására, de módot és alkalmat talált arra, hogy a szövetkezetek szanálására többé ne is legyen nagyon szükség. Ezzel szemben annál inkább volna szükség a kereskedelem szanálására. Annak idején kapott a Hangya tartalékalap céljára állampénztári jegyek formájában 5 millió pengőt, a Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetéért az államkincstár vállalt 2"2 millió pengőt, í-00.000 pengő Okh.-üzletrészt pedig átengedett, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete kapott 1'7 millió pengőt, előzőleg már volt kölcsöne 500-000 pengő, a deficit fedezésére, a mérleg kiegyensúlyozására kapott 600.000 pengőt, tartozásából ezenfelül az állam egymilliót magára vállalt Mindezeknek a szövetkezeteknek társulati adója nem haladja meg a 60-000 pengőt. Ugyanolyan összeg után pedig, mint amilyet a szövetkezetek kaptak, mint forgó tőke után, a magángazdaság félmillió pengő adóval van megróva. Egyedül ezekből a számokból világosan megállapítható az az egyenlőtlen verseny, amely a szövetkezetek és a többi kereskedők, a tényleges kereskedelem között folyik. A kereskedelemügyi miniszter úr legutóbb egy interpellációra adott válaszában azt mondotta, hogy büszkén vallja magát a szövetkezetek miniszterének. E,z tényleg így van. PZ nem frázis volt, hanem tényleges igazság, amit a miniszter úr mondott, mert a kötött gazdálkodási rendszer és az egy kézrendszer olyan jövedelmekhez juttatja a szövetkezeteket, elsősorban a Hangyát, hogy ezek szanálására többé szükség nincsen és olyan keresethez juttatja a szövetkezeteket a legális kereskedelem rovására, amely .a kereskedelmet illetné meg, hiszen ezeket az ül leteket a kereskedők szereztek meg es szervezték meg. Az egyezrendszer eredménye az, hogy patinás cégek egymásután, sorban hullnak el. fmllotak el eddie és fognak elhullni a jövőben is. A Hangya 15%-kai részesedik például a német állatexportból, ugyanakkor, amikor az összes állatkereskedők részesedése együttesen 25%. A Hangyát minden exDortban vagy imnortban vagy nyiltan vagy burkoltan részeltetik, akár narancsot, akár patkósze^et hoz be, vasry kíván behozni az országba valaki, 15%-kal mindenkor megkapja a Hangya a másra részesedését. Ép ezt nem az intervencionizmus rendszerének tartom, ez nem az intervencionizmus, harptn a DrntekíMnru7Tnns rendszere. A kereskedelem úgvis felőrlődött a írazdaprotekeionizmnsban és abban a nap-y írvárina^i protekcionizmusban, amely a mi gazdasást rendszerünket jellemei. A szövetkezeti és közüzemi versen v jelenlesri formái át a kereskedelem nem bírja el. pedig ha a kereskedelem elvérzik, akkor az egész ország közgazdasági léte alapjában foR- mecrinogni. A kereskedelem a füers-ő kérdések sorozatának megoldását kéri és várja- Várja az áruházak versenyének letörését, a gyárak detailáru69