Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-141
Az országgyűlés képviselőházának IUI. ülése 1936 június 5-én, pénteken. 501 nem adna. az Államvasút, 'hanem, osak bizonyos érdekeltségek nyomására politikai vagy egyéb okokból nyújt. Nézetem szerint, ha ezeket a kedvezményeket leszámítjuk, amelyeknek összege a legpesszimisztikusabb számítással is több mint 10 milliót tesz ki, akkor kézenfekvő az a gondolat, hogy az ilyen kedvezményeket éppúgy, mint a köztisztviselők félárú jegye révén nyújtott kedvezmények egy részét, is, az egyes tárcák megtérítik az Államvasutaknak. Az ilyen különleges kedvezményeket tehát legalább annak az érdekeltségnek, vagy tárcának kellene megtérítenie, amelynek érdekében ezt kívánták. Ez, — mint említettem volt — legalább 10 milliót tesz ki és így ha mindezeket a tételeket, amelyeket bátor voltam globálisan felsorolni, összeadom, megállapíthatom, hogy a 48 milliós deficittel szemben legalább 57 milliót tesznek ki azok a tételek, amelyeket az Államvasutak költségelőirányzatából le lehetne, sőt le kellene írni. Ezeket a kiadásokat takarékosabb gazdálkodás mellett sem lehet ugyanis az Államvasutaknál eliminálni. (Br. Vay Miklós: Mennyi szabad jegyes van?) Mindezt csak azért ismertettem itt pár mondattal, hogy ebből is lássa a t. Ház, hogy az Államvasutak gazdálkodása mennyire takarékos és a legracionálisabb. Igen örvendetes a?, hogy az Államvasutak költségvetésében 5'9 milliót beruházási célokra is találunk, ezenfelül pedig a transzferalapból előreláthatólag további 5 millió fog beruházási célokra rendelkezésre állni .. Ha nézzük, hogy milyen célokra fogják fordítani ezeket az öszszegeket, akkor látjuk, hogy végre a felépítmények megerősítésére és különféle biztosító be- ' rendezések létesítésére is jelentékeny összeget kíván az Államvasutak fordítani. Ez ezért fontos, mert mindezek a tökéletesítések a forgalom gyorsítását fogják előmozdítani és mivel az Államvasutaknak arra kell törekednie, hogy a modem gazdasági élet követelményeinek megfeleljen, ennélfogva az Államvasutaknak is olyan irányban kell fejlődnie, amint azt a külföldi közlekedésügyi eszközöknél látjuk. Éppen ezért, ha az Államvasutakat és főként az Államvasutak által átvett helyiérdekű vasutakat mindenütt modernizálni kívánnék és egyes, főleg a helyiérdekű vasutaknak sok helyen igen elhanyagolt pályáit átépítenek, sok vonalat elsőrendűvé tennénk, ehhez legalább százmilliós beruházási összegre lenne szükség, beleértve azokat a speciális kocsikat, amelyeket a gazdasági élet egyre nagyobb mennyiségben igényel. Ilyen szükséglet a speciális hütőkocsife szaporítása és az összes teherkocsiknak folytatólagos önműködő fékkel való ellátása. Ez a munka már folyamatban is van, amenynyiben a 40.000 teherkocsi közül eddig közel 10.000 kocsi láttatott el ilyen folytatólagos^ fékkel, ami által a tehervonatok sebessége lényegesen fokozható lesz és a magyar exportcikkek, különösen pedig a romlandó és hűtést igénylő cikkek sokkal gyorsabban távolabbi piacokra is elszállíthatok lesznek. Ugyancsak fejlődés van a sín autók ós gyorsmotoros kocsik szaporítása terén is. Látjuk, hogy az Árpád-típusú kocsik bevezetésével milyen javulás volt elérhető a közlekedés terén. Utalok itt a mult hónapban üzembe helyezett Budapest—Debrecen—Nyíregyháza közötti sínatobusz nagy- sikerére és erős forgalmára, ami azt mutatja, hogy az ország ezeket a gyors közlekedési eszközöket kívánja minél nagyobb mértékben igénybevenni. Meg kell állapítanom, hogy az új nyári menetrend összeállításánál is lényeges javulás mutatkozik, különösen a személyvonatok menetsebessége lényegesen gyorsíttatott. Általában az Államvasutak arra törekszik, hogy lehetőleg az igényeket a pontosság és gyorsaság tekintetében mindenütt kielégítse. Az Államvasutak — mint a legnagyobb üzem — nagy jelentőséggel bír az egész gazdasági életre nemcsak azért, mert a közlekedés a gazdasági élet vérkeringését jelenti, hanem azért is, mert mindazok a befektetések, amelyeket az Államvasutakra fordítunk, a gazdasági élet számára többszörösen visszatérülnek. Ha vizsgáljuk ugyanis az egyes címeket, akkor azt találjuk, hogy a gazdasági életnek kereken 48 millió pengőt juttat az államvasút különböző címeken. Az üzemi és felújítási kiadásokból pedig kereken 24 millió fordíttatik munkabérekre. Ezek olyan jelentős összegek, amelyek a gazdasági életre kétségtelenül igen jó hatással lesznek. Az Államvasutak forgalomszerző tevékenysége igen aktív. Sikerült a külföldi exportpiacok megszerzése érdekében a külföldi vasutakkal igen kedvező köteléki díjszabásszerződéseket kötni. Sajnálatos azonban, hogy a Balkán-államok forgalma Magyarországon keresztül nem bonyolódik le olyan mértékben, mint az kívánatos volna, főleg az olyan cikkekben, amelyeknél az igen szigorú magyarországi növényvédelmi rendelkezések és állategészségügyi előírások úgyszólván lehetetlenné teszik a Magyarországon keresztül való tranzitálást, úgy, hogy például Jugoszláviából és Romániából az egész ilyen természetű forgalom Ausztrián keresztül, teljesen Magyarország megkerülésével bonyolódik le. Felteszem tehát azt a kérdést, nem volna-e lehetséges valamiképpen szerződések megkötésével rendezni ezt a kérdést, mert — bár lehet, hos:y sokszor csak kifogás, hogy ezek miatt nem jön erre rajtunk keresztül a forgalom — mégsem kívánatos, sőt határozottan nagy hátrányára van Magyarországnak, hogy a túlzót rendelkezések következtében de facto ma elkerül minket az átmenő forgalom. Rendeztetett nagyjában az elmúlt esztendőben nagyon sok kérdés, amely az újabb időben merült fel: a házhozszállítás kérdése, a szekérfuvarozás versenyének mikénti leküzdése, az autobuszforgalom egységes kézbe kapcsolása, rigy, hogy az Államvasutak — mint említettem —• az egész vonalon arra törekednek, hogy a modern kor fejlődésének megfelelően alakuljanak át szervezetükben és az Államvasutak egész üzemvezetése igen okszerű és gazdaságos. Ezekben voltam bátor a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium, valamint az alája tartozó két üzem költségvetését ismertetni. Kérem a t. Házat, méltóztassanak azt általánosságban és részleteiben is elfogadni. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen. — Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Vázsonyi János kénviselő űr. Vázsonyi János : T. Ház! A rendelkezésemre álló félórás időn belül három kérdéssel fogok főleg foglalkozni: az idegenforgalom kérdésével, a magánalkalmazottak kérdéseivel, végezetül pediar a kereskedők és általában a kereskedelem kérdéseivel. Az idegenforgalom kérdésénél méltóztassanak megengedni, hogy legelsősorban annak a kívánságnak adjak kifejezést, amely az elmúlt évek költségvetési vitáiban már többször elhangzott a vízumdíjak eltörlése iránt. A vízim-