Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-139
432 Az országgyűlés képviselőházának lás. Ennek a felfogásnak, úgy látom, egyre töibb híve és szószólója akad ma már ebben, a képviselőháziban ; benyomásom szerint többé nem vitás az, hogy az iparosítás helyes gazdaságpolitikai koncepció; nem vitás — ismétlem — s az itteni felszólalásokban úgy az egyik, minit a másik oldalon, többé nem erről van szó, hanem a következő kérdésekről. Azt szokták állítani, hogy az iparosítás eszközeként^ az ipar számára biztosított vámvédelem mérteke túlzott; azt szokták továbbá mondani, hogy az ipar a rendelkezésére álló vámvédelmet kíméletlenül használja ki a többi termelő és fogyasztó réteggel szemben; végül azt szokták mondani, hogy ez az ipari termelés nem vesz részt megfelelő mértékben a közteherviselésben. Odáig élesedett ki ezek körül a szempontok körül a vita és élesedtek ki az. ellentétek, hogy még hivatalos tényezők részéről is nem egyszer találkoztunk olyan kijelentéssel, amely a gyáripari termelésnek nemzeti szempontokból való jogosultságát is kétségbevonta. Méltóztassék megengedni, hogy ezekkel az állításokkal egészen röviden, egy rövid polémia keretében megpróbáljak szembeszállni. (Reisinger Ferenc: A hatosos napszám tetszik a földbirtokos osztálynak, azért nem szereti az ipart! — Malasits Géza: Gróf Károjyi Viktornak és társainak tessék ezt magyarázni!) Azoknak a képviselőtársaimnak, akiket ez a kérdés, ez a porblémakör érdekel, szíves készséggel bocsátok rendelkezésükre egy rövid pro memorita-t arról, hogy az ipari vámteher számai a legutóbbi 10—11 év alatt hogyan alakultak. Ennek a számításnak, amelyet egészen kitűnő, legelsőrangú szakemberek csináltak, nem mehetek itt bele a részletezésébe, csak végső eredményeit fogom ismertetni. Ez a számítás abból indul ki, hogy Magyarország iparcikkekben a legutóbbi 11 év alatt mit hozott be. Behozott évi átlagban 4452 millió pengő értéket. Megállapítja azután ez a számítás azt, hogy a behozott iparcikkek, még pedig a 445 2 millió pengő értékben behozott iparcikkek után milyen összegben kellett vámot leróni. A vámok lerótt összege 76'8 millió pengőt tesz ki. Ez a két szám 522 millió pengős globális összeget ad, amelyből a vám maga 1773^-ot tesz ki. Ha arra gondolok, hogy az önálló új magyar vámtarifa életbeléptetését megelőző viták során a Közgazdasági Társaságban tartott ankéten Matlekovits Sándor megengedhetőnek, tolerálhatónak tartott egy 15%-os vámvédelmet, — holott Matlekovits Sándor Magyarországon a szabadkereskedelmi irányzat, még pedig a szélsőséges értelemben vett szabadkeres : kedelmi irányzat tudományos és gyakorlati képviselője volt — mondom, ha erre gondolok, akkor megállapíthatom, hogy a magyar vámvédelem mértéke átlagban a legutóbbi 11 esztendőben alatta marad a Matlekovits Sándor által tolerálhatónak mondott 15%-nak. Ugyanez alatt a 11 év alatt ez a vámteher maximálisan 168%-ot, minimálisan 128%-ot tett ki. Most érdekelni fogja bizonyosan a t. Házat az, hogy ez a vámteher mit jelent nemcsak százalékosan, hanem globális összegében is. Jelentenem kell azt, hogy a magyar gyáripari termelésnek nettó értéke az elmúlt 11 év alatt 8427 millió pengőt tett ki. Ha ezt a 842 7 millió pengő termelési értéket most megterhelem az előbb kimutatott 1473%-os vámteherrel, akkor kijön egy 120—121 millió pengős olyan összeg, 139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. amelyet a magyar ipari termelés a vámvédelem címén élvezett volna elméletben. Hozzá kell azonban tennem, hogy a mi ipari termelésünknek igen számottevő része kerül kivitelre, exportra. Ha az exportra eső vámterhet levonom ebből a számból, amely 37'7 millió pengőt tesz ki, akkor 11 esztendő átlagában a vámteher összege 83 25 millió pengő volt. Hozzá kell tennem, hogy csak elméletileg; elméletileg annyiban, hogy 83*25 millió pengő lett volna az a vámteher abban az esetben, ha az egyes iparj ágak és iparvállalatok a rendelkezésükre álló vámvédelmet tökéletesen és százszázalékig ki tudták volna használni, ami azonban, mint méltóztatnak tudni, a valóságban nincs így. Ha már most azt nézem, hogy ez a vámteher a nemzeti jövedelemnek milyen megterhelését jelenti, akkor a következő érdekes eredményre jutok. A nemzeti jövedelem mai öszszege, ahogy már az előbb említettem, 3—3*2 milliárd pengő körül van. Ez a 83 25 millió pengős megterhelés ennélfogva a nemzeti jövedelemnek egy 2'7—2 8%-os kvótáját emészti fel. A másik vádszerü megállapítás, amellyel ismételten találkozunk, amint méltóztattak az előbb tőlem megformulázva hallani, az, hogy a magyar gyáripari termelés visszaél ezzel a védettséggel; visszaél és túlzott mértékben használja ki ennek a védettségnek az előnyeit. (Dinnyés Lajos: Hát ez igaz!) Képviselőtársam korán szólott közbe és mondta, hogy ez igaz, (Dinnyés Lajos: Korán szoktam!) mert ha meghallgatja adataimat, akkor, remélem, ki fogja jelenteni, hogy a felfogása mindenesetre revíziót tesz szükségessé. A helyzet a következő. -Egy igen érdekes összeállítást tudok •ugyancsak a t. Ház rendelkezésére bocsátani, amely a Központi Statisztikai Hivatal adatai, tehát hivatalos adatok alapján arról ad képet, hogy az utóbbi 11 esztendőben azoknak az iparvállalatoknak, amelyek részvénytársaság formájában űznek ipart, rentabilitásuk hogyan alakul. 1500—1600 ilyen iparvállalatról van szó, amelyeknek száma természetesen évenként változik. Igen érdekes, hogy a konjunkturális évek idején ebből az 1500—1600 iparvállalatból 900 és 10,00 között volt azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek nyereséget tudtak kimutatni és 5—600 közt volt azoknak a vállalatoknak a száma, amelyek veszteséget voltak kénytelenek kimutatni. Az 1931. évi válságot követő években ez az arány pontosan a visszájára fordul, Az 1931-et követő években csak 5—600 volt azoknak a vállalatoknak a száma, amelyeknek módjukban volt mérlegeikben nyereséget kimutatni, ellenben 900—1000 közt volt azoké, amelyek — bizonyosan nem szívesen — kénytelenek voltak veszteséget deklarálni. Már most nagyon érdekes az 1927-ben és 1928-ban részvénytársaság formájában működő bányaés iparvállalatok nyeresége, amely, leszámítva már a veszteségeket, az első évben 99'6 millió peneőt, a második évben, tehát 1928-ban 1003 millió pengőt mutat. Ehhez igazodott természetesen ebben az időben a kifizetett osztalék összege is, amely akkor 61 millió pengő körül volt. Nagyon érdekes, hogy 1932-ben a veszteségek és a nyereségek egymással való szembeállításából adódó eredmény már nem pluszt, nem nyereséget, hanem tiszta veszteséget ad, mert 1932-ben ezeknek az iparvállalatoknak mérlegeiben globálisan 59 millió pengő veszteség van kimutatva, 1933-ban ez a veszteség 48*3 millió pengő, 1934-ben, amikor már van egy bizonyos javulás, 15'5 millió pengő.
