Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

Az országgyűlés képviselőházának cikkek drágulása nélkül, ami egyrészt nem kívánatos valutáris okokból, másrészt nem kívánatos az ország mai gazdasági helyzetében az agrárollóval kapcsolatos panaszok miatt. Ez volt az egyik szempont. A másik szempont, amely ilyen aggályt juttatott kifejezésre, (Propper Sándor: Persze arról szó sem lehet, hogy a profitból engedjen a kapitalizmus, hogy a profitrátát lejjebb szállítsa!) az volt, hogy ennek a változásnak gyakorlati keresztülvitele nem képzelhető el egyes iparágakban új beruházások nélkül, márpedig olyan tőkeszegény országban, mint amilyen a mienk, egy olyan országban, amely külföldi tőkére a közeli években aligha számíthat, bizonyos mértékig a rendelkezésre álló tőkék nem egészen helyes felhasználását jelentené ilyen invesztíciók kikényszerítése. A harmadik szempont az volt, hogy a minimális bérek megrögzítésével esetleg veszélyeztetjük a termelés alkalmazkodásának azt a rugalmasságát,^ amely bizonyos körülmények között igen értékes, rendkívül nagy szolgálatokat tud tenni, mert lehetővé tesz átcsoportosításokat, amelyek egyébként nem lennének lehetségesek. Lojálisán el kell ismerni, hogy a kormányzat, átérezve ezeknek a megfontolásoknak jogosságát, nagy óvatossággal (Propper Sándor: Túlnagy óvatossággal!) és megfontoltsággal nyúlt ezekhez a kérdésekhez. Azonban lépésről-lépésre haladunk előre és jelenthetem a t. Háznak, hogy a 8 órás munkaidő bevezetése megtörtént az asztalosiparban, a kárpitosiparban és a sokszorístó iparban, előkészítés alatt van a ruházati iparban, a malomiparban és a feldolgozó ipar bizonyos ágaiban. A minimális bérek megállapításával kapcsolatos intézkedések pedig megtörténtek az asztalosiparban, az építőiparban, a húsiparban, a ruházati iparban, a központi fűtési és szerelési iparban és előkészítés alatt van ugyanez a kérdés a textiliparban, a vases gépiparban és a feldolgozó ipar bizonyos ágaiban. Ismertetvén azt a tevékenységet, amelyet ez a minisztérium egy év alatt végzett, jelentenem kell, hogy a miniszter úr előterjesztette a Háznak a korábbi ipari törvény módosítására, az ipari novellára vonatkozó törvényjavaslatot, amely itt pártkülönbség nélkül nagy megértésre talált és amelynek — mint méltóztatik nagyon jól tudni —^egyrészt a kézművesipar erkölcsi és intellektuális színvonalának emelése a célja, másik célja pedig az, hogy a rendelkezésre álló munkalehetőségek arányosabb megosztása váljék a jövőben lehetővé, különösen a kisipar számára: Jelentem azután, hogy az iparügyi kormányzat és az iparügyi miniszter úr nagy szeretettel és megértéssel fordul a tanonckérdés megoldása felé s ennek komoly kifejezésre juttatása az a 91.000 pengős javadalom, amelyet az előttünk fekvő költségvetésben erre a célra a miniszter úr felvett. Jelentem azután, hogy a miniszter úr törekszik a kisipar hitelproblémáinak, rendezésére. Ennek a törekvésnek eredménye az a bejelentés, amelyet a t. Ház a pénzügyminiszter úrtól expozéja során hallott és amelynek lényege az, hogy a biztosíték nélkül adott hitelkeret öszszegét, amely eddig 400.000 pengő volt, a pénzügyminiszter úr hajlandó 50%-kal 600.000 pengőre felemelni és ez a törekvés jut kifejezésre azokban a próbálkozásokban is, hogy a kisipar 139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. 431 hitelproblémáit a társadalombiztosításig intézmények tőketartalékainak egy része terhére próbálja megoldani. Végül jelentem a t. Háznak, hogy a költségvetés lehetővé teszi az ipartestületi székházak építésével kapcsolatban felvett kölcsönök terheinek csökkentését^ (Helyeslés a középen.) A felvett javadalom módot ad arra, hogy ezeknek a kölcsönöknek eredetileg 8'6%-os évi annuitása 5'6%-ra mérsékeltessék. Ezek azok a fontosabb kérdések, amelyekkel az iparügyi miniszter úr az elmúlt év alatt foglalkozott és amelyeknek egy részét tető alá is segítette. Természetesen a miniszter úr és a minisztérium maga állandóan el van foglalva egyéb fontos problémák előkészítésével. Ezek között az ipari zártszámra és az ipari kényszerorganizációk megteremtésére vonatkozó elgondolásról kell egypáx szót szólnom. Az iparügyi minisztérium abból a megfontolásból indul ki, hogy olyan tőkeszegény országban, mint a miénk, az iparban elhelyezést kereső tőkék bizonyos mértékig egy magasabb érdekekhez igazodó gazdaságpolitikai célkitü-* zés szerint kell hogy végezzék a maguk produktív tevékenységét. A gondolat elvileg védhető és eredményeket ígérőnek látszik, sokan féltik azonban ettől a kezdeményezéstől egyrészt a szabad gazdasági iniciatíva erejét és nagy gazdasági előnyeit, — s ami még ennél is fontosabb és érdekesebb — féltik a magyar ipar további technikai fejlődését. En készséggel elismerem, hogy abban az esetben, ha a kormányzat bizonyos iparágak, iparcsoportok számára a zártszám bevezetésével a védettségnek egy fajtáját hajlandó nyújtani, akkor megvan a politikai és erkölcsi jogcíme ahhoz, hogy a védett ipari csoportoknak és iparágaknak működésénél az állami ellenőrzést minél intenzívebbé tegye. Nagyon érdekes, hogy nálunk ez a gondolat nem egészen idegen: hiszen méltóztatnak tudni, hogy a szesziparban és a cukoriparban már megvan és érvényesül az ipari zártszám gondolata törvényes rendelkezések alapján. Nem törvényes rendelkezések alapján, hanem a tények erejénél fogva érvényesül a zártszám gondolata azokban az iparágakban, ahol a nyersanyagadottságok, vagy az új vállalatok létesítéséhez szükséges nagy tőkeszükséglet teremt bizonyos zártságot és védettséget. Az ipar túlnyomó részében azonban még sincs meg ez, az ipar túlnyomórésze ennélfogva bizonyos óvatosságot és nagy megfontoltságot lát szükségesnek ennek a kérdésnek az ^előkészítése során és mindenesetre kéri az egész rendezésnél mint alapprincipiuminak figyelembevételét, azt, hogy a zártszám megteremtése egyes iparágakban és iparcsoportokban^ csak az illető érdekeltség autonóm kívánságának és akaratának figyelembevétele mellett és annak honorálásaképpen történjék. Rátérek most az előadói előterjesztés negyedik részére. Rendkívül érdekes, hogy a tavaly áprilisban összeült új képviselőház a magyar ipari problémát mennyire másképpen látja és másképpen ítéli meg, mint ahogy látta és megítélte az előbbi ciklus parlamentje. A korábbi parlament vitáiban újból és újból találkoztunk olyan felfogással, hogy az iparosításnak cl Z «ÍZ iránya, mértéke és útja, amelyre léptünk, elhibázott gazdasági politika, amelynek esetleg súlyos későbbi következiményei lehetnek. Ipari oldalon vitatták és vitattuk azt, hogy az ország mostani helyzetében ez az egyetlen lehetséges gazdaságpolitikai koncepció és elgondo5 9*