Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának 1, mint Trefort volt, és ha akar valamit tenni a magyar művészetért, akkor arra kérem, hogy ezt a 75 éves társulatot méltóztassék abból a szerény összegből is, amely ma rendelkezésre áll, valamilyen szubvenció formájában dotálni, mert ma pótolni kell azokat a hiányokat, amelyet a középosztály tönkretétele folytán a társulat az ő vagyonállagában elszenvedett. A másik dolog, amire szeretném kérni a t. kultuszkormányzatot, az, hogy méltóztassék a 75 éves évforduló alkalmával, úgy mint Trefort a 25 éves jubileum alkalmával tette, egy új aranyérmet alapítani, amelyet kizárólag és kiválóan magyar tárgyú festmények vagy szobrok jutalmazására fordítanának. Igen t. Képviselőház! Többi mondanivalómat talán a részletes tárgyalásnál leszek bátor majd előterjeszteni, most még csak annak kijelentésére .szorítkozom, hogy 15 éve ülök itt és minden esztendőben megszavaztam a kultusztárca költségvetését és ezúttal is örömmel és készséggel teszem azt. (Ètémk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Szólásra következik? Veres Zoltán jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: Tisztelt Ház! A rövidre szabott idő nem engedi meg, hogy az előttem szólott igen t. képviselő úr -szavaira visszatérjek, pedig nagyon szerettem volna, válaszolni különösen arra, amit az iparos iskolákban rendszeresítendő érettségi vizsgálattal kapcsolatban mondott. Lehet, hogy a részleteknél majd én is visszatérhetek erre, mert ebben a kérdésben homlokegyenest ellenkező az álláspontom éppen úgy, mint az egyéb érettségi vizsgálatok tekintetében is. Ezúttal csak a kultusztárca költségvetésével kell, hogy foglalkozzam és meg kell mondanom már elöljáróban, hogy a kultusztárca költségvetésében semmiféle lényeges és a . kor szükségleteinek megfelelő változást nem látok, nem találok. Van egy szerkezeti változás a költségvetésben és pedig az, hogy a kereskedelmi tárcákból áthozták az iparoktatási intezetek költségvetését, de egyetlen szó említés nincs az előadó úr beszédében sem arról, hogy mi a véleményük a nyolcosztályos elemi népiskola, megvalósításáról, se arról, hogy ennek előkészületei milyen stádiumban vannak, hogy milyen intézkedéseket .szándékozik tenni a kultuszkormányzat ebben az irányban és annak érdekében, hogy végre a tárca az ingyenes népoktatás gondolatához közelebb juthasson és ezzel annak az irtózatos nyomorral küzdő falusi és városi proletárgyermeknek legalább az oktatásnak azt a minimális mértékét tudja biztosítani, amelyre a kötelező népoktatási törvény alapján is joguk van. T. Ház! Néhány évvel ezelőtt — azt hiszem, 1929-ben — hallottam a felsőházban egy kijelentést, amely úgy szólt, hogy az akkori kultuszminiszter álljon meg iskolaépítő programmjában. Nincs szükségünk a nyolcosztályos népiskolákra és amit kulturális téren megtakarítunk, — mondotta a felsőházi szónok úr — azt adják oda a belügyminiszternek a osendőrségi létszám szaporítására. (Propper Sándor: Katalin cárnő álláspontja volt!) Ez egy teljesen rideg és nyilt osztálypolitikának megnyilvánulása volt. A sajnálatos csak az, hogy ennek a követelésnek az egymást követő kormányok közvetlenül és közvetve ^ is eleget tettek, és ezt a követelést magukévá tették. Közvetlenül úgy, hogy a népiskolai beira.tási díjakat visszaállították, hogy a népisko- | 2. ülése Í936 május Í9-én, kedden. 35 Iái könyvek és tanszerek árát a régi színvonalon tartották, holott azóta az élelmiszerárak hihetetlen magasra szöktek és a munkabérek lezuhantak, tehát a régi aránytalanság az iskoláztatás költségei és az életfenntartási költségek között ínég erősebben kimélyült. Közvetlenül pedig eleget tettek ennek a követelésnek azzal, hogy elismert és titokban szedett mellékdíjakat rendszeresítettek az elemi iskolákban is. Es azzal is, hogy a túlzsúfolt és igen sokszor életveszélyes állapotban lévő tantermek helyett új iskolák építéséit elmulasztották. Az előadó úr is kénytelen voljt anegjer gyezni^ bevezető beszédében, hogy azok az iskolaépítkezések, az utóbbi évben, amelyeknek költségei ennél a tárcánál vannak előirányozva, csak azt jelentik, hogy legfeljebb azok az iskolák, azok a tantermek lesznek újjáépítve, illetőleg olyan tantermek lesznek építve, amelyek a száz lélekszámon felüli iskolák túlzsúfoltságának megszüntetésére szolgálnak. (Szinyei Merse Jenő előadó: Bocsána.tot kérek ezt én nem .mondtam. A kisegítő tanítói állásokról .beszéltem! — Tasnádi Nagy András: Ügy van! Tévedés!) Akkor annál rosszabb. (Tasnádi Nagy András: Miért?) Mert az iskolák építése még azt sem fogja eredményezni, hogy a száznál nagyobb lélekszám lecsökkentessék és akkor még az az eredmény sem éretik el, amelynek kedvéért hozzá lehet járulni ennek a kiadásnak a költségvetésbe való felvételéhez, Ezek a kormány közvetett cselekedetei azzal kapcsolatban, hogy ezt a felsőházi követelést valóra váltsák. Közvetve pedig hozzájárulnak ehhez azzal, hogy a városi és mezőgazdasági proletariátus elviselhetetlen ínségét semmivel sem hajlandók enyhíteni, sőt a segítséget meg sem kísérelték, és minden intézkedésükkel, minden cselekedetükkel ennek a szörnyű ínségnek kiszélesítését és elmélyülését szolgálják. Ennek igazolására, bizonyítására elég, ha hivatkozom az ínségbérekre, amelyeknek nyomán a magángazdaság is hallatlan kapzsisággal és mohósággal nyomja le a magángazdaságban fizetett munkabéreket. Az ipari és agrártőke egyformán élvezi az ínségbérek hatását és következményét és így ezt a kedvezményezett helyzetet kihasználja. Csak azt kell felemlítenem, hogy a mezőgazdasági és városi dolgozóknak ez ellen az ínség, ez ellen a nyomorúságelleni minden védekezése a legszigorúbb és leghatékonyabb eszközökkel jön összeütközésbe. Szinte nevetni kellene azon, ha nem volna olyan tragikus, milyen ürügyekkel tapossák el például a falat kenyérért harcoló dolgozó emberek küzdelmét. Ennek illusztrálására csak egyetlenegy példát legyen szabad felhoznom. Röpiratot adott ki az egyik szakma, amely nagy tömegben foglalkoztatja a falusi munkásokat, és ebben a röpiratban többek között arról beszél, hogy »sokszor éhesen kell dolgozniok a munkásoknak« és »a poros, szellőzetlen munkatermekben szédítő munkahajsza folyik.« Ezt a két mondatot inkriminálták ebben a röpiratban, nem az ügyészség, hanem az a hatóság, amelynél a röpirat terjesztésére engedélyt kértek, még pedig olyanformán, hogy először az engedélyt megadták, és csak utóbb, három nappal később, valószínűleg az érintett gyár követelésére, vonták vissza az engedélyt, azzal az indokolással, hogy (olvassa): »Utólag meggyőződtem, hogy a fenti című sajtóterméknek az a kitétele, hogy »sokszor éhesen kell dolgozniok a munkásoknak és poros, szellőzetlen munkatermekben szé-