Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

406 Az országgyűlés képviselőházának íkáitatását rendszeresnek tartották, mostanában már megszűnőben van és a telepítést napibéres munkásokkal igyekeznek végeztetni. Nagyon helytelen volna, ha valaki az én beszédemet úgy állítaná 'be, mintha azt mondanám, hogy szociális vonatkozásban a telepítőnek az életmódja akár a higiénia szempontjából, akár a megélhetés szempontjából nagyon fedné az emberi igényeket. A múltban azonban — hangsúlyosom, hogy a múltban, — amikor emberséges elbánásban részesítették az erdőtelepítőt, tarthatott tehenet, tarthatott lovat, tarthatott sertéseket és ilyen formán annak .az embernek megtérült a munkadíja és tudott családot tartani és erőteljes gyermekeket nevelni. Most azonban a telepítőnek nem szabad csak istállóban tartani a loivát, akolban a sertését és tehenet is csak egyet tarthat, az erdőterületet sem kaszálhatja meg, úgy, hogy valahonnan meszsziről részes kaszálással szerzett takarmánnyal kell, hogy tartsa állatait. Szociális vonatkozásban ez semmiképpen sem fedi azt az elbánást, amelyet manapság a szegény magyar •munkásság megkívánhatna magának. A telepítőrendszer a múltban igen helyesen kifizette magát. Gyönyörű erdőket létesítettek ilyen, imádon, t. Ház. Gyönyörű lábon álló erdők vannak csúnya, poszáta, homokhegyeken Debrecen tájékán, amely földeket másra nem lehetne használni, s ez a múlt rendszer eredménye. A mostani rendszer, úgy látszik, napszámos munkásokkal, napszámbérekkel akar dolgozni, de hiába van ott azután az erdőfelügyelő, vagy a csősz, vagy az államhatalomnak más valami felügyelő szerve, mégsem tudnak olyan munkát végeztetni, animt amilyent annak idején a telepes végzett, mert hiszen az a telepes csak addig maradt abban a vágásterületben, amíg a felügyelő szerv tisztességesnek bírálhatta el az ő munkáját. Kérem az igen t. miniszter urat, terjedjen ki a figyelme az ezekkel a telepítő munkásokkal való emberséges elbánásra is. Az erdei legeltetés kérdésére bátorkodom még kiterjeszkedni és felhívom a mélyen t. «miniszter úr figyelmét arra, hogy debreceni viszonylatban az erdei legeltetésnek egy sipecális törvényszerűsége van. A tatárdúláskor ugyanis Debrecen város gazdaközönsége a nagykiterjedésű erdőrészeket megváltotta, r ezeket telekkönyvileg a város gazdaközönségének nevére vezették és ilyen módon a legeltetés neki — hogy úgy mondjam — dukál. Az újabb erdőtörvény, illetőleg legeltetési törvény ezt nem így határozza meg; ezért én nagy örömmel állok rendelkezésére akár a miniszter úrnak, akár a mélyen t. Háznak, hogy ebben a vonatkozásban felvilágosításokkal szolgáljak. iSzerenicsétlen állapot az, mélyen t. Ház, amikor a magyar .far aktáros ok at olyan elnyomásban részesítik a kartelisták, mint amilyent például a Tiszántúlon látunk. Debrecenben van tíz faraktáros, akik az egész Tiszántúlon uralkodnak. Ezeknek megállapodásuk van, hogy mindegyikük a Tiszántúl bármelyik községében kötött üzlet után éppen olyan arányban részesedik a haszonban, mint amilyen arányban részesedik az, aki a faüzletet lekötötte. Most alakult egy újabb far aktáros-cég és ez tiltakozik az ellen, hogy belépjen ebbe a kartelbe^mert tisztességtelennek tartja azt a horribilis árszabást, ahogyan az épületfának és a tűzifának, •de különösképpen a deszkaneműeknek, az asztalosáruknak az árát megszabják ezek az emberek. Ezeknek az állapotoknak feltétlen orvoslását kérem az igen t. miniszter úrtól és — 139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. amint kezdtem beszédemet —• a címet elfogadom. (Helyeslés bal felől.) Elnök: Szólásra következik

1

? Szeder János jegyző: Csoór Lajos! Csoór Lajos: T. Képviselőház! Előttem szólott Balogh István képviselőtársam beszédébe kapcsolódom bele, aki az erdészetnél alkalmazott munkások helyzetéről beszélt. Erdőt nemcsak telepítünk, de ki is termelünk. Nemcsak a telepítésnél alkalmazott munkások helyzete szomorú, hanem még szomorúbb azoknak a helyzete, akik az erdőkitermelést végzik. A mélyen t. képviselőház tagjai valószínűleg emlékeznék rá, hogy volt az újságokban egy híradás, amely arról szólt, hogy az Alföldről vittek Zalamegyébe munkásokat erdőkitermelésre s végeredményben a szegények ' még napi kosztjukat seim tudták megkeresni és hatósági úton kellett őket hazaszálítani. Hogy mennyi ebből az igaz és mennyi neon igaz, azt most nem akarom [megállapítani, de tényleges tapasztalataim vannak az állami erdőbirtokoík kitermelésénél követett eljárásról és az erdei munkásoknak ottlévő súlyos helyzetéről. En a mélyen t. földmívelésügyi miniszter úr figyelmébe ajánlanám azt, hogy a,z állami erdészetnél ne okvetlenül arra méltóztassék nézni, hogy az feltétlenül haszonnal zárja iméirlegét, mert annak a szociális szempontokat is szem előtt kell tartania, úgy, amint a,z általános vitában is voltam bátor hangoztatni. Néhány évvel ezelőtt az erdőkitermelésnél az erdei munkások tuskót és gallyat kaptak, de lassankint ennek a mennyiségét is csökkentették >és ma már az állami erdészetekben az erdőkitermelésnél csak tuskót kapnak a munkások és azt is olyan csekély mértékben, hogyha átszámítjuk a munka értékét, akkor 70—80 filléres napszám jön ki az ©rdőkitermélésnél. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, hogy milyen elviselhetetlen állapot az, ha, az erdei munkánál 80 filléres napszámmal kell dolgozniok a munkásoknak, hiszen ez olyan veszélyes és olyan erős fizikai munkát megkövetelő foglalkozás, amelyet sokkal jobban kell megfizetni és amelyet a békében is sokkal jobban fizettek meg. Az erdőkrtermelő munkások helyzetén kívül az állami erdészeteknek egy másik szociális célt is kell szolgálniuk és pedig Azt,, hogy a környékbeli szegény lakosságot olcsón, az egész szegény lakosságot pedig ingyen vagy ajándékképpen lássa el hulladékfával. 50— 60.000 hold állami erdő van. Méltóztassék megérdeklődni ezeknél a községeknél, amelyek az állami erdők területéhez tartoznak, hogy ott a falusi nép, a szegény, nincstelen nép fához egyáltalában nem juthat. Az erdőkben a lehullott gallyak elkorhadnak, elrothadnak és talán csak trágyázásra, használhatók fel, de nincs m&g a lehetősége annak, hogy a szegény nép abból fillérekért vagy esetleg munka ellenében fához jusson. Szívfacsaró látvány, hogy ezekben a községekben — már pedig sok ilyen község van — téli időben, amikor az erdő ott van a szájuk előtt, a lakosság dideregve, fázva ül a lakásában, mert nincs fája, hogy befűtsön a házában. Azt pedig nem lehet megmagyarázni a közönségnek, hogy miért nem kaphat az erdőből fát, amikor ott rothad a földön, anélkül, hogy azt bárki is összeszedné. Itt elsősorban közigazgatási szempontokat tartok szem előtt, amikor ezt elmondom, mert hiszen szolgabírákkal tudom igazolni, hogy a hajukat tépik amiatt, hogy naponként 50-íiO-lOO