Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-139

394 Az országgyűlés képviselőházának államosításának kérdésével is foglalkoztak. Ez elsősorban pénzkérdés és egyben adózáspolitikai kérdés is és azt hiszem, hogy ebben igazat fog nekem a,dni a pénzügyminiszter úr. NagyMagyarország a maga kedvező gazdasági és pénzügyi viszonyai között nem vállalta az ármentesítő társulatok államosításával járó terheket, a mostani viszonyok között pedig ez még sóikkal kevésbbé volna lehetséges. De meg kell említenem azt is, hogy a, közelmúltban — adott esetből kifolyólag — a Tisza—Dunavölgyi Társulat központi bizottsága, tehát az a fórum, amely a vízitársulati érdekeltségek hivatalos képviselete, az államosítás ellen foglalt állást és ezt a felfogását azzal indokolta, hogy ez a haszon aránylagos teherviselési elvének az áttörését jelentené, mert ha a szóbanforgó [költségek viseléséhez olyanok is hozzájárulni tartoznának, akiknek, eibből semmi hasznuk nincs, akkor ez semmiesetre sem volna helyes állapot. Es azt is mondja még ezenkívül, hogy azzal a hátránnyal is járhatna -az államosítás, hogy a társulatok bizonyos szükségletei és^ beruházásai csak az állam pénzügyi helyzetének figyelembevételével nyerhetnének kielégítést, míg az autonómia mellett az szól, hogyha a társulat valamely szükségletét sürgősen óhajtja , kielégíteni, akkor önmaga, ezt leihatározhatja, illetve megvalósíthatja. Ami az ártéri járulékok mérséklésének kérdését illeti, errenézve igen sok történt az utóbbi időben, mert hiszen éppen a pénzügyminisztérium és a közérdekeltségeík felügyelő hatósága arra törekszenek, hogy a társulatok költségvetései olyan kereteik közé szoríttassanak, amelyek inkább állnak arányban az érdekelt lakosság teherviselő képesséigével. Drózdy igen t. képviselőtársam szóvátette a Kis-Balaton kérdését. Errenézve csak azt van szerencsém bejelenteni, hogy bizottságot küldtem ki oda, amely hivatva lesz pontosan megállapítani az ottani viszonyokat és egyúttal feladatává tettem azt is ennek a bizottságnak, hogy behatóan vizsgálja meg a szabályozási intézkedéseknek az ottani földárakra gyakorolt kihatását, amit méltóztatott figyelmembe ajánlani. Az erdészet kérdésével foglalkoztak Nirnsee, Megay-Meissner és Soltész képviselőtársaim. Nirnsee képviselőtársam különösen az erdei legeltetés kérdését vetette fel, ami igen gyakorlati kérdés. Ezt az 1935. évi IV. tcikkel, vagyis az erdőtörvénnyel kapcsolatban tette. Felhívom t. képviselőtársam figyelmét arra, hogy ennek a törvénynek 10. §-a értelmében, azokat az erdőket, amelyeknek legelőgazdálkodásra baló berendezését a talajviszonyok nem engedik meg, rendszeres erdőgazdaságnak kell berendezni. A legeltetés azonban az ilyen erdőkből sincs feltétlenül kizárva, de csak az okszerű erdőgazdaság keretei között gyakorolható, ami természetes is. Ugyancsak ennek a törvénynek a következő, 11. §-ában azok a rendelkezések foglaltatnak, amelyek a legeltetést minden erdőben, tehát a 20 katasztrális holdon aluli erdőben is — mert azt méltóztatott szóvátenni, — engedélyhez kötik; a legel; tetés szabályaira vonatkozólag a végrehajtási utasítás pedig részletes intézkedéseket fog tartalmazni és így az általa kívánt külön körrendelet kiadására szükség nincs. Ennek a törvénynek 16. §-a pedig a jövőben is lehetőséget nyújt a kívánt területcserére, tehát semmi akadálya sincs annak, hogy a volt úrbéres birtokok és legeltetési társulatok az erdő- és 1c139. ülése 1936 június 3-án, szerdán. gelőreszek kicserélését kölcsönösen kérelmezhessék, és ez meg legyen engedve. Megay-Meissner t. képviselőtársam kiemelte a püspökladányi erdészeti szik-kísérleti telep fontosságát. Nagyon örülök, hogy erre rámutatott. Ez csakugyan nagyon érdekes és érdemes intézmény, mert ez a telep a szikfásítassal igen szép eredményeket ért el, és már a legrövidebb időn belül egy kiadványban meg fogja ismertetni az érdeklődőkkel azokat az eredményeket, amelyekre eddig, mint pozitívumokra lehet hivatkozni. Soltész t. képviselőtársam szóvátette, amint ő mondotta, a fa-kartel kérdését. Tájékoztatásul közlöm, hogy a hazai erdőgazdaságok megsegítése érdekében a kormány a külföldi tűzifa behozatalának jogát átadta egy szervnek, amely ezzel szemben kötelezettséget vállalt arra, hogy minden erdőbirtokos, vagy fatermelő által kitermelt és önként felajánlott tűzifát fa-fajra és fa-nemre való tekintet nélkül, az erdőbirtokosoktól vagy fatermelőktől átveszi és pedig olyan áron, amilyent a kereskedelemügyi és a földmivelésügyi miniszter megállapít, erre előleget is ad, és a megállapított árakon azután a megvett fát záros határidőn belül, le is hívja. Az ennek a társaságnak adott koncesszió a jövő évben fog letelni és mindenesetre gondoskodni fogunk arról, hogy bizonyos változtatásokkal a koncesszió alapgondolatainak fenntartása mellett, ez a kérdés újból rendeztessék. (Élénk helyeslés.) Ennek a szervnek működése az általam kinevezett bizottság ellenőrzése alatt áll. Kartelről azért nem lehet beszélni ebben az esetben, mert tulajdonképpen a kormányhatósági intézkedés az irányadó ennek a szervnek működésére nézve. (Rupert Rezső: Tehát a szerv szabja meg az árakat!) Az árakat nem. Az árakat ugyanis a földmivelésügyi miniszter a kereskedelemügyi miniszterrel egyetértőleg állapítja meg. (Rupert Rezső: De a fogyasztói árakat igen!) A mű-fa termelésére vonatkozó megállapításai Soltész t. képviselőtársamnak igen érdekesek voltak és ezekre nézve legyen szabad megjegyeznem annyit, hogy az ország ezt a szükségletét elsősorban a hazai termelésből fedezi. Minthogy a mű-fa ára magasabb a tűzifa áránál, ennek következtében az erdőbirtokosok az erre alkalmas anyagot természetesen elsősorban mű-fa alakjában szokták értékesíteni. Reib el Mihály t. képviselőtársam méltóztatott szóvátenni a kertészet kérdését és a kertmunkásképző iskolák fontosságára rámutatni. Erre a kérdésre nézve volt szerencsém már a szakoktatással kapcsolatban nyilatkozni. A jövő évi, az 1937—38. évi költségvetésben mód lehet arra, hogy ismét szaporítsuk ezeket az iskolákat, amelyekre nézetem szerint is feltétlenül szükség van és akkor ezeknek a helyi elosztása is újból megfontolás tárgya lehet. A hűtőházak kérdését Fricke Valér t. képviselőtársam tette szóvá. Legyen szabad itt csak annyit felemlítenem, hogy 1933-ban 410.000 pengő, 1935-ben az 1935. évi X. tcikk alapján 420.000 és az 1936. évi XV. tcikk alapján 200.000, tehát összesen 1,300.000 pengő az az összeg» amelyet ilyen célokra a kormány fordított. (Horváth Zoltán: Folytatni kell!) A folytatás benne van. A, folyékony gyümölcs előállítására nézve Jurcsek Béla t. képviselőtársam tett igen figyelemreméltó megjegyzéseket, amelyeknek nagy részével én is teljes mértékben egyet-