Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

Az országgyűlés képviselSházmiak 18', minden igazi békebarát kívánsága teljesül, amennyiben, ha talán csak lassan és fokozatosan, de mégis újból helyreáll az olasz-angol jó viszony. (Ügy van! Ügy van!) A rajnai-kérdéssel kapcsolatban újabb nagyfontosságú tárgyalások indultak meg, amelyeknek az a céljuk, hogy újból feltámaszszák a locarnói szerződést. Amennyiben ezek a tárgyalások eredményre vezetnének, úgy lehetséges és valószínű, hogy idővel az európai béke biztosítására irányuló törekvések folytán újból felmerül a Duna-medence rendezésének kérdése is. Erre vonatkozólag bátorkodtam már az előbb a magyar kormány álláspontját kifejteni. Eddigi csalódásaink ellenére nem mondtunk és nem mondunk le arról a reményről, hogy előbb-utóbb a túloldalon is felülkerekedik a méltányosság érzéke és a jobb belátás, (Friedrich István: Hála Istennek, hogy ezt hallom!) és így a Duna mentén egy békés, a jogos érdekeket és kívánságokat kielégítő megoldás lehetősége kerülne előtérbe. (Elénk helyeslés és taps a jobb- és a baloldalon.) Ha azonban eme reménységünk nem menne teljesedésbe, akkor is támaszkodva őszinte és bevált barátainkra, folytatni fogjuk eddigi békés, minden provokációtól mentes külpolitikánkat. (Helyeslés.) Ettől nem fognak bennünket eltéríteni az állítólagos magyar békebontó tervek ellen rendezett diplomáciai flottatüntetések sem. (Taps a jobboldalon és a középen.) Ujabb csalódás esetén a mi külpolitikánk legfeljebb annyiban fog némi módosulást szenvedni, hogy akkor vissza vonulunk a tiszta (magyar álláspontra és nyugodt lelkiismsrettel várjuk be azt a jobb időt, amikor volt ellenfeleink a Magyarországgal való együttműködés igazi értékét meg tudják érteni és becsülni. Kérem a költségvetés elfogadását. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon és a középen. — A szónokot tömegesen üdvözlik.) Elnök: A tanácskozást

1 befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést; méltóztatnak-e a külügyi tárca költségvetését általánosságban elfogadni? (Igen!) A Ház a külügyi tárca költségvetését általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az 1. címet felolvasni, Szeder János jegyző (felolvassa az 1. és a 2. cimet, amelyeket a Ház hozzászólás nélkül elfogad). Elnök: Ezzel a Ház a külügyi tárca költségvetését részleteiben is letárgyalta. Napirend szerint következik az igazság ügyi tárca költségvetésének általános tárgya lása. Krüger Aladár képviselő urat, mint előadót illeti a szó. (Mozgás.) Csendet kérek, kép* viselő urak! Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Krüger Aladár előadó: T. Képviselőház! Jogász- és katonanemzetnek valljuk magunkat és ezen a két téren látszólag különböző felfogások és irányzatok ütköznek össze. Állítólag különböző valami volna a kardforgatás és a tollforgatás. Nálunk azonban rokonok, mert hiszen Werbőczy Hármaskönyvének első részében a negyedik címben ezt mondja (olvassa): »A valóságos nemességet katonai élettel és tudománnyal vagy egyéb lelki és testi adományokkal és erényekkel lehet megszerezni.« A kard és a toll tehát egyaránt valóságos ülése 1Ù36 május %8-an, csütörtökön. 287 nemességet jelentenek, mind a kettő nemesi fegyver. A katona kardja és a jogász tolla nálunk rokonok. A magyar jogász iiarcos jogász, aki a magyar igazságért harcol bátorsággal, elszántsággal, fegyelmezettséggel, fanatikus hittel a magyar igazság győzelmében. A magyar katonai szellem viszont egyben jogászi szellem is, mert a magyar katonaság igazságv talán ügyért soha harcba nem szállott. Sohasem volt a magyar katona idegen igaztalan érdekek zsoldosa. Gyakran az igazság mellett ontotta vérét akkor is, amikor célszerűbb 1 ett volna a másik oldalon harcolnia; célszerűbb lett volna önző szempontokból vezettetni, de ezek az önző szempontok nem voltak az igazság szempontjai. Hogy mást ne említsek, a törökök ellen vívott harcban talán jobb lett volna, ha a magyar katonaság leteszi a fegyvert és más balkáni népek példájára átengedi a teret a törököknek és talán azoknak szövetségesévé is lesz. Hasznosabb lett volna, de nem volt igazságos dolog. Mária Terézia idejében talán hasznosabb dolog lett volna ahhoz az egész világhoz csatlakozni, amely Mária Terézia trónja ellen tört, az igazság azonban odá kényszerítette a magyar katonaságot, hogy Mária Terézia mellett fogjon fegyvert. A magyar katonaság mindig csak az igazságért harcolt. (Ügy van! Ügy van!) A jogászok harca viszont 300 év óta függetlenségi harc. Háromszáz év óta a magyar fegyverrel párhuzamosan küzd a magyar jogász tolla a magyar függetlenségért. A kettőnek rokonsága, összeműködése sehol sem mutatkozik szebben, mint a szabadságharcban, amikor 1849-ben nem végződött a szabadságharc Aradnál és Világosnál, hanem folytattak a magyar jogászok ugyanazt a szabadságharcot, melyet a honvédek megkezdték és Görgey győzelmei alapján a jogász Deák Ferenc kötötte meg a szabadságharcot befejező békét 18G7-iben.\ A világháború katonai magyar győzelmeinek befejezése sem lehet a trianoni békeparancs. A trianoni 'békeparancs után is a, magyar jogászok folytatják a magyar igazságért a küzdelmet abban a reményben, hogy az igazságnak, egyszer mégis csak győznie ikell. Az igazság- katonája tehát a magyar jogász, és az igazság valamennyi katonájának áthatva kell lennie attól a Werbőczy öntudattól, r hogy nemes munka az, amit a magyar jogász végez, nemesi és nemes munka, (ügy van! Ügy van! jobb felől.) Magyar népünknek különlegesen kifejlett jogérzéke van, amely az igazságszolgáltatás terén működő mindenegyes tényezőtől megvárja nemcsak a tudást, hanem az erkölcsi magas színvonalat is. Nálunk a jogszolgáltatást mint szigorúan vett igazságszolgáltatásnak kívánjuk látni. Amikor népünknek a jog iránti érzéke ennyire megnyilvánul és ennyire megkívánja, a magas erkölcsi és tudományos színvonalat az igazságszolgáltatás terén működő öszszes személyektől, akkor ezt a kívánalmat elsősorban a bíróságokkal szemben érvényesíti. Ezen a, téren semmi kifogás nincs, sőt minden évben az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalásánál a t. Ház egyhangúlag csak a legnagyobb dicséret hangján emlékezik meg bíróságainkról. (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) A magyar bíró az, aki valamikor egy gazdag és nagy országban szegény tudott maradni, de erkölcsi kincseket tudott gyűjteni a nem-