Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-137

288 Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1936 május 28-án, csütörtökön. zetnek., Ma egy leszegényedett, kicsiny országban, még nehezebb sorban, ugyanaz a bíró folytatja az erkölcsi kincseknek felhalmozását, aminek azután az a hatalmas, nagy erkölcsi következménye kifelé, hogy a, megszállott területek lakossága, mégpedig anyanyelvi különbség nélkül, amikor visszasírja a magyar uralmat, akkor legelsősorban azt a magyar bírót kívánja vissza, (Ügy van! Ügy van) aki nem ismert anyanyelvi, aki nem ismert születési, aki nem ismert vagyonbelá különbséget, hanem egyformán szolgáltatott igazságot mim denkinek, és ezért, hogy egy rossz szónak a jó analógiáját használjam, az utódálamokban az utódbíróságok helyett visszakívánják a magyar bírságot és vele a magyar államot. A trianoni békeparancs keserves hatásait érzik a magyar bíróságok is, érzik elsősorban abban, hogy munkájuk megszaporodott, viszont a létszám emelése lehetetlen, másrészt pedig érzik a különösen nehéz előlépési viszonyokban. Szomorú dolog, ahogyan a bírósági jegyzők, joggyakornokok, gyakornokok, titkaelőlépési viszonyai ma állanak: 34—35 ro es éves korban sem jut el nagyon sok bírói ügyvédi képesítéssel rendelkező egyén ahhoz, hogy bírói kinevezést kapjon, holott békevi lágban ebben az időben a kiváló tehetségek már táblabírói rangot elérhettek kivételes esetekben. Ma kivétel az, ha ebben a korban a törvényszéki bírói, vagy járásbírói rang kezdő fokozatát, eléri a legkiválóbban képesített bírósági titkár is. Meg kell állapítanom azt is, hogy a legújabb jogásznemzedék képzettsége és buzgalma igazán példás és minden elismerésre méltó. A bíróságok vezetői különös gonddal vannak az újabb jogásznemzedék nevelésére, a legkiválóbb akat választják ki és azokat viszik be a bíróságokhoz, akik, sajnos, sem képzettségüknek, sem tudásuknak, sem lelkiismeretességüknek, sem egyéb kiváló tulajdonságaiknak megfelelő honorálásban ma nem részesülhetnek és ennek dacára erkölcsi magaslaton é» példátlan tudással szolgálják a magyar igazság érdekeit egy jobb jövő, egy szebb jövő reményében. Ezt kötelességemnek tartottam itt leszögezni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Hogy milyen munkát végeznek bíróságaink, különösen például Budapesten, erre csak egy adatot hozok fel. Tavaly részletesebben ismertettem a bírák foglalkoztatását. Az országos járásbírósági átlag szerint egy járásbíróra esik 255 érdemleges ítélet, a budapesti központi járásbíróságnál 417 érdemleges ítélet esik egy bíróra. Méltóztatik ebből látni, hogy milyen munkateljesítménnyel állunk szemben. A másik tényezője, hasonlóan egyenrangú értékes tényezője az igazságszolgáltatásnak az ügyvédség. Az ügyvéd a bírónak segítőtársa, a tényállás kiderítésénél, az ellentétes jogi szempontok feltárásánál a bíróságok munkáját az ügyvéd lényegesen megkönnyíti. E mellett az ügyvéd a közvéleménynek úgyszólván született irányítója, közéleti szereplése folytán átviszi a jogi szempontokat a közélet minden egyes vonatkozásába. Nemcsak jogi szempontból segítőtársa a bíróságnak, hanem anyagilag is támogatja a bíróságok működését. Hogy csak egyébre ne utaljak, itt van a budapesti bíróságoknál az írógépszolgálat, amelyet tisztán az ügyvédi kar önzetlen áldozatkészsége tett lehetővé és amely a bíróságok nehéz munkáját kiszámíthatatlan mértékben megkönynyíti. Egy másik nagyon jelentékeny tere az ügyvéd önzetlen munkásságának a szegén y védelem. A szegényvédelem terén minden díjazás nélkül az ügyvédség rendelkezésre áll jogi tanácsával, perbeli képviselettel a legszegényebb és legelesettebb embereknek. Igazán érthetetlennek kell tehát nyilvánítanom innen, erről a helyről azt, hogy ennek ellenére szinte mesterségesen szított ügyvédellenes hangulatról kell mindenegyes alkalommal panaszkodnunk. (Vázsonyi János: így van!) Ezt, sajnos, egyes helyeken már szinte az értelmi színvonal rovására kell beállítanom, különösen amikor megtörténik az is, hogy a perben álló felek egymást az ügyvédeiken keresztül próbálják terrorizálni. Sajnos, itt azonban rá kell mutatnom arra is, hogy egyes alkalmakkor előfódul az is, hogy az ügyvédek is egymás személyén keresztül próbálják kjvívni feleik vélt igazát és azt kartársaik kisebbítése árán .sikerre vinni. Ez megint nem helyes és az ügyvédi kar tekintélyét az ügyvédek által lej arató eljárás. Legnagyobb baja az ügyvédségnek a mai túlzsúfoltság. A mai túlzsúfoltságon próbál majd az igazságügyminiszter úr az ügyvédi rendtartás reformjával is bizonyos módon segíteni, de a tulajdonképpeni segítség megint csak ott lesz, ahol van minden bajunknak kútforrása: ha^ a trianoni bilincseket sikerül magunkról leráznuk, mert akkor egyrészt az ügyvédségek is nagyobb elhelyezkedési lehetősége lesz, másrészt pedig az ügyek is egészen más jövedelmezőségű lehetőségeket fognak adni az ügyvédségnek. Innen 'köszönöm meg az igazságügyminiszter úrnak azt az állandó jóindulatát, amelyet úgy a törvényalkotás munkájában, mint egyébként is az ügyvédi karral szemben állandóan tanúsít. Az ügyvédségnél nagyon fontos lesz az ügyvédi rendtartás reformja, amelynél hangsúlyozandó lesz^ — s ennek, azt hiszem, szükséges itt is kifejezést adnom — a nemzeti szempontoknak minél erősebb kidomborítása. Ma a nacionalizmus korát éljük, ebbe az irányzatba be kell állania mindenkinek, nemzeti alapokon kell az ügyvédig rendtartás reformját is megszervezni, természetesen mindezekkel a nemzeti szempontokkal az igazságügyi szempontok mindenkor a legteljesebb összhangban kell, hogy legyenek. A közjegyzői karban szintén vannak panaszok, mert a közjegyzői pálya sem az az aranybánya már sok helyen, mint ami valamikor régebben volt. Ennek oka az, hogy a menekült közjegyzők elhelyezése folytán szükségessé vált olyan helyeken is közjegyzői állások rendszeresítése, ahol azok talán nem minden tekintetben voltak indokolták. Helyeselnem kell az igazságügyminiszter úrnak azt a törekvését, hogy ismét vissza akarja állítani a közjegyzőségeket a régi, anyagilag is kellően megalapozott helyzetébe. Az igazságügyi szervek felett ott áll legfőbb irányító, legfőbb őrködő szervként az igazságügyminisztérium. Az igazságügyminisztérium összes tisztviselőinél alapos képzettséget, lelkiismeretességet és fáradhatatlan szorgalmat tapasztalunk, — a minek kifejezést kell adnom erről a helyről is — s a miniszter úr a főfelügyeleti jogot mindig a törvényes korlátok közt gyakorolja. A főfelügyeleti jognak a kérdését a bírói és ügyészi fegyelmi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával részletesen megvitattuk, konkrét panasz ezen a téren az igazságügyminisztérium ellen fel nem merült, még ellenzéki oldalról sem. Teljes megnyug-