Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1936 május 27-én, szerdán. 269 eredménye, hanem az, aminek lennie kell, egyenjogúság- és kölcsönös jóhiszeműség alapján létesített és megtartott megállapodás, és akikor végre-valahára megvalósul majd talán az az álom, amelyet Hugo Grotius álmodott »De iure ibelli ac pacis« című művében és akkor megszületik majd a nemzetek között a béke rendje és a háború joga. Teljes bizalommal viseltetem a külügyminiszter úr iránt és a külügyi költségvetést ennek a bizalomnak jegyében egészében elfogadom. (Helyeslés, éljenzés és taps jobb felől és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Sigray Antal gróf képviselő urat illeti a szó. Gr. Sigray Antal: T. Ház! Méltóztassék megengedni, hogy ebben az előrehaladott órában csak röviden reflektáljak előttem felszólalt igen t. képviselőtársam magas, eszmei nívón mogzó és elvek kérdését fejtegető beszédére. A képviselő úr beszédének végakkordja a bizalom s a remény felcsendülése volt, kezdete azonban azt a bizalmatlanságot domborította ki, amely a nemzetközi életben ma erőre kapott és a t. szónok úr úgy állította be a dolgot, hogy kölcsönös bizalmatlanság uralkodik a népek lelkében, amelynek folytán majdnem lehetetlen nemzetközi egyezményeket kötni. Hogy ez általában így van, azt fájdaíommal koncedálnom kell, de ha hozzáfűzi t. képviselőtársam, hogy nehéz ma magyar külpolitikát csinálni, — amit én aláírok, hogy egyáltalában nagyon is nehéz külpolitikát csinálni ilyen viszonyok között, . amilyenek között ez az ország de facto él és élni kénytelen — akkor az én véleményem szerint a külpolitikában »Honesty is the best policy«, vagyis a tisztesség és becsületesség a legjobb politika. Nálunk tradícióinkhoz képest és a háborúban is követett magatartásunk szerint is: a szerződésekhez való ragaszkodás és elkerülése még annak a látszatnak is, hogy a szerződéseken és vállalt kötelezettségeken kívül hivatalos helyről bármiféle extratúrok lehetségesek legyenek. A tavalyi és tavalyelőtti költségvetési vitában volt alkalmán a legitimizmus álláspontját kül- és belpolitikai szempontból kifejteni és tavaly még egy részletes programmot is adtam, amelyben követeltem a szabadságjogok teljes helyreállítását és követeltem nagy szociális és gazdasági reformokat, amelyeket azonban fájdalom, csak részben volt képes a kormány úgy ahogy, a mi véleményünk szerint sokszor egyáltalában nem kielégítő módon, megvalósítani. Ez a tavaly adott Programm mentesített engem attól, hogy ismétlésekbe bocsátkozva az általános^ vita során felszólaljak, a külügyi tárca vitáját mégis felhasználom arra, hogy néhány kérdést a mi szempontunkból is tisztázzak. En akkor leszögeztem, hogy a mi politikánk az, hogy a törvényes királyság helyreállítását a kormánynak akkor kell szorgalmaznia, előmozdítania és végrehajtania, amikor ezt a kérdést bele tudjuk állítani a nagy európai politikának a tengelyébe, amikor képesek vagyunk a nagyhatalmakkal megértetni azt, hogy a Dunameder völgyében csak akkor lesz rend, ha Magyarország megkapja méltó szerepét és ha a, törvényes királyság helyreállítását minden idegen beavatkozás nélkül saját érdekében végrehajtani képes. Kifejtettem azt is, hogy mi nem egy nagyhatalmi csoport érdekében, sem pedig egy másik nagyihatalmi csoport törekvéseinek ellensúlyozására kívánjuk a magyar restaurációt, hanem tisztára magyar érdekből, akkor, amikor ez éppen a nagyhatalmi erőviszonyok folytán lehetővé válik. így tehát félremagyarázása volna a tényeknek az, hogy mi valami külföldi nagyhatalomra támaszkodva, vagy valamelyik külföldi nagyhatalom ellenére kívánjuk ezt megvalósítani. Mi nem vagyunk ellenségei senkinek, hanem magyar érdekből és a béke érdekéből kívánjuk a restaurációt, ellenségei vagyunk azonban mindennek, ami akár közvetlenül, akár közvetve a mi szuverenitásunkat, mai pozíciónkat és hatalmi állásunkat, vagy jövőnket fenyegeti, ellenségei vagyunk a Nyugatról jövő expanziós politikának épúgy, mint ahogy a legnagyobb apprehenzióval nézzük a szovjet előretörését a Felvidéken, amely szovjetelőretörés nemcsak a mi hatalmi létünket, hanem az egész keresztény kultúrát is fenyegeti. (Ügy van! Ügy van!) Természetes, hogy mi is olasz-osztrák egyezmény alapján állunk, azt'kívánjuk azonban, hogy ez a római egyezmény au nom. de la lettre fee is legyen tartva és hogy ne keltessék az a vélemény egyesekben, hogy mi talán lazok közé tartozhatnánk, akik a szerződéseket túlkönnyelműen veszik, vagy a szerződéseket nem akarják úgy betartani, mint ahogy azok tényleg annak szellemében betartandók lettek volna, T. Ház! Az előttem ellenzéki oldalról felszólalt tisztelt képviselőtársam

1 a háborús veszélyeket idézte emlékezetünkbe és ő maga is kinyilatkoztatta saját politikai lállása szerint a szocialisták nevében, hogy az egész világ szocialistáihoz szól: igyekezzenek a bakiét fenntartani. En azt hiszem, hogy a béke iránti vágy Magyarországon nemcsak a szocialisták vágya, (Ügy van! a középen.), hanem én — ha szabad úgy mondanom — az antipólusról, a royalisták nevében is követelem a békét és azt hiszem, hogy ebben a két pólus között egységes iaz egész nemzet és én meg vagyok győződve ' arról, hogy amikor a magyar kormány békekészségét hangoztatja, lamit hangoztatnak más kormányok is világszerte, akkor a maigyar kormány békekészségében nem kételkedhetik senki. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Nemcsak azért, mert még nem sikerült a fegyverkezés terén egyenjogúságunkat és szuverenitásunkat elérni, hanem egész geográfiai helyzetünk, a mi egész jövőnk, ia mi igazságunk tudata is tényleg azt akarja, hoigy a mi problémánk békés úton legyen megoldva. Bizonyos az is, amit képviselőtársam mondott, hogy a háborútól való félelemre van ok és igenis még mindig megvan & veszély. Mia is el lehetne mondani azt, ami írva vagyon az Elder-Eddák egy versében, hogy: »Zum Unheil werden noch allzulange Männer und Weiber zur Welt geboren« — vesztükre ~ születnek még túlsokáig: férfiak és nők a világra. Lehet, hogy így van és lehet, hogy sokan is átérzik ezt és ha kutatjuk, hogy ez miért van, akkor ta történelem már verdiktet mondott afelett, hogy ez tulajdonképpen nem a háborúnak, hanem a békeszerződéseknek a^ következménye. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Méltóztassék megengedni, hogy egy nem iigien ismert, régelmúlt történelmi epizódot mondhassak el. Valamikor, a XIV. század végén Timur Lenk vagy Tamerlan, a nagy ka-