Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

270- Az országgyűlés képviselőházának IS 6. ülése 1936 május 27-én, szerdán. tonai zseni és mongol uralkodó meghódította egész Ázsiát és egy ellensége maradt még; aki Ázsiában is és Dél-Európában is uralkodott és ez Bajazid, a »Villám« volt, a félszemű török szultán. Tamerlan, aki gyermekkora óta sánta Volt, maga vezette ellene hadait & íényea győzelmek után a mongol hadak, körülbelül ott, ahoí ma Ankara áll, óriási ütközetet kényszerítettek ki és ebben az ütközetben, a mongolok teljesen tönkreverték a török hadat és elfogták magát a szultánt is. Amikor a szultánt Tamerlan elé vezették, iákkor Tamerlan elkezdett nevetni — abban az időben nem mosolyogtak — és a szultán odaszólt és azt mondta: nem illik, Ihogy te gúnyolódj az ellenséged szerencsétlensége felett. Taímerlan erre azt válaszolta: nem a te szerencsétlenséged felett nevetek, hanem azon, hogy az Úristen, a hatalmat ,az egész világ felett két embernek adta és közülük az egyik vak, a másik pedig sánta. Ma már a történelem verdiktet mondott ' azok felett, akik a békeszerződéseket csinálták, hogy nem láttak kellőképpen, hogy vakok voltak és hogy így iminden, amit ők létrehoztak, béna és elhibázott, egészségtelen és ^sánta. Ez az oka annak hogy ma olyan problémák előtt állunk, amelyek egyelőire megoldhatatlanoknak látszanak. Az egyifk a német gyarmati terjeszkedés meggátlása folytán és a tengerek elvesztése folytán; a német népnek ismét a folyók mentén valló terjeszkedési törekvése, atminek folyamlánya az Ansohluss-kérdés éppúgy, mint a kis északi államok Memel-kérdése; a másik szintén gyarmati kérdés, minthogy Olaszország jogos igényeit a német gyarmatokra nem elégítették Iki, az abesszin-kérdés, amely imég egyáltalában nincs befejezve, de szükségképpen folyománya annak a rövidlátó ( politikának, amelyet folytattak a békeszerződések megkötésekor; a harmadik pedig a Dunamedencének teljesen rendezetten problémája, amely előbbutóbb veszéllyel fenyegeti a világot és amelyet előbb-utóbb meg kell oldani. Az Anschluss-kérdés természetesen direkte és indirekte érdelkel valamennyiünket, mert a német expanzió törekvések fenyegetik Ausztria függetlenségét és fenyegetik a mi függetlenségünket is. Az olasz-angol nehézségekbe és a ma fennálló tisztázatlan helyzetbe nekünk beleszólásunk nem lelhet és csak azt ismételhetem, amit e viszály kitörésekor mondottam., ez pedig nem anás, mint az, hogy én bízom abban, hogy Mussolininek -zsenije és az angol nemzet józansága és a fair play iránti mindenkori érzéke fog találni módot e probléma (megoldására anélkül, hogy abból újabb és veszedelmesebb európai (komplikációk származnának. Remélem, hogy ez a (megoldás a Népszövetség keretén belül fog megtörténni, mert a Népszövetségre, igenis, úgy, ahogy az előttem, szólott urak azt kifejtették, nekünk, a gyengéknek szükségünk van és a Népszövetség minden • fogyatékossága mellett nekünk nem egy ízben segítségünkre is volt. Ha pedig Mussolini a győzelem pillanatában kijelentette, hogy a Népszövetség reformra szorul, ha Anthony Eden kijelentette, hogy .a Népszövetség bizonyos szempontból csődöt mondott, ha Stanley Baldwin úgy nyilatkozott, hogy a Népszövetséget meg íkell reformálni, akkor azt hiszem, nekünk is . szabad iminden /szerénységünk mellett kifejezést adnunk annak a reményünknek, hogy a Népszövetség alapokmányának ezek a passzusai vagy pontjai, amelyek gyakorlatilag nem váltak be, reformok alá vétessenek. Érteim ezalatt különösen a 16. §-t, amelyről annyi vita folyt, amely gyakorlatilag jelenlegi formájában be nem vált és amelyet talán módosítani lehetne, mert hiszen a Népr szövetség, ahogy éppen ezelőtt hallottuk, azért született meg és azért van, hogy a, tisztességes békét fenntartsa és így egy elvet szolgál, s lehetetlen, hogy egy paragrafus miatt, vagy hibásan fogalmazott és gyakorlatilag be nem vált paragrafus, vagy alaptétel miatt a Népszövetség egész épülete a maga nagy elgondolásaival romba döntessék. Ha a Népszövetség, amely . szintén a háború és a békekötés eredménye és amelynek alapokmánya közös megegyezéssel minden kényszer nélkül lett az összes szerződő felek által megállapítva, módosításra szorul és ha van ok ennek megváltoztatására, akkor azt hiszem, ennek folyományaként logikusan mondhatjuk azt, hogy az ugyanabban az időben létrejött békeszerződéseknél is

S/

— amelyek egyáltalában nem közös elhatározással jöttek létre, hanem nagyrészt erőszakon és egyoldalú parancson alapulnak — itt az ideje annak, hogy komoly konszideráció tárgyává tétessék, hogy megváltoztassanak. Tudom, hogy ez talán ma még utópia; tudom, hogy ma ez az elgondolás talán még tért hódítani nem bír, mert hiszen olyan kérdések vannak itt a világ szeme . előtt, amelyeknek aktualitása és sürgőssége mulaszthatatlan megoldásokat követel, de ha, egyszer idejutunk, akkor nekünk is kell követelnünk elsősorban a teljes szuverenitást, amely ma még, dacára a kormány kiváló külpolitikájának, még nincs meg, másodsorban pedig követelnünk kell azt éppen a méltányosság alapján, hogy a rajtunk történt igazságtalanságok módosítása és megváltoztatása sorra kerülhessen. Ha egyszer nagy kérdések, amelyek a nagyhatalmak közt, elsősorban fennállanak, megoldásra kerülnek, akkor mulaszthatatlanul és haladéktalanul sor fog kerülni a Dunamedence problémájának megoldására. A Dunamedence problémájának megoldását, — bár a tisztelt szociáldemokrata barátaim nem expressis verbis így mondották ki — de világnézet alapjukon állva, csak mint köztársaságot vagy köztársaságok szerződését képzelheti el, mint mondani tetszett, a magyar munkásság és az osztrák szociáldemokraták összefogását; mi pedig úgy képzeljük el, már mint én és azok, akik velem egyformán gondolkoznak, mint visszatérést a régi magyar hagyományokhoz és ahhoz a magyar királysághoz, amely évszázadokon át ennek az országnak erőt, hatalmat, nyugalmat biztosított. En tehát, ha ez a kérdés egyszer előtérbe kerül, akkor követelem azt, hogy a kormány ebben a kérdésben elsősorban nem a magyar legitimizmust, de a magyar szuverenitást nézze és ha a t. külügyminiszter úr talán nem fogja fel rögtön, amit mondani akarok, akkor ez az, hogy a mi^ kormányunknak a detronizációs törvény után adott levele következtében egy bizonyos obligó áll fenn a nagyhatalmakkal szemben, hogy a trónt előzetes, nekik történendő bejelentés nélkül nem fogjuk betölteni, ellenben semmiféle obligó ilyen irányban szomszédainkkal szemben nem áll fenn, nem is volt és nem is lesz. Ennek a levélnek, amelyet a kormány adott, amelynek azonban nyomát találni sehol nem le'het, nemzetközi jogi hatását nemzetközi jogászok részben kétségbe is von-