Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

268 Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1936 május 27-én, szerdán. végre, ahogyan az éppen nekik tetszik és hiába fordulunk a Népszövetséghez panasszal, anert ez éppen talán a szuverenitásra való tekintettel tartózkodik a végrehajtásra való kényszerítéstől. Pedig van ám olyan nemzetközi szerződés is, amely világosan kimondja, hogy bárminő megsértése annak, ami abban a kisebbségi jogokat védő szerződésben le lett fektetve, nemzetközi jogilag intézendő el, nemzetközi jogvita tárgya és nemzetközi bíróság elé vihető. Ilyen az 1919. évi szeptember 10-iiki, «a rutén autonómiáról szóló nemzetközi szerződés is. Hát ennek rendelkezéseit végrehajtják-e? Nem! Nyiltian bejelentik, hogy nem lehet végrehajtani, mert a feltételek megváltoztak. Ez a teljesen rosszhiszemű kezelése minden jognak, minden kötelezettségnek okozza ezt a fejtetőre állított helyzetet. T. Ház! A szerződéseknek egészen más értelmet kellene tulajdonítani. A r

szerződések lényege az erkölcsi tartalom és így akkor lesznek igazán értékesek, ha kölcsönösen megtartják azokat, {Igazi Ügy van!) és ez a tartalom ténylegesen érvényesül is. A szerződések becsületes végrehajtásának ez a gondolata, úgy látszik, itt-ott, például az angol közvéleményben, már gyökeret vert. ök maguk is érzik, hogy elsősorban a szerződések most »használt fogalmát magát kell revízió alá venni, A szerződéseik és a népszövetségi paktum revíziójának gondolata tehát nem más, mint az, hogy visszatérjenek ahhoz, ami azelőtt volt,^ az erkölcsi tartalmuknál fogva kötelező és végre is hajtott szerződésekhez. Akkor lesz bennük jog, mindaddig azonban a szerződések pusztán csak formaságok, csak arra jók, hogy az egyik, a hatalmasabb, hurkot kössön a másiknak, a gyengébbnek nyakába, hogy a szerződést Shvlock-szerűen hajthassa végre és így a szerződés nem jogot jelent, hanem a legnagyobb jogtalanságot takarja. (Igaz! Ügy van!) A szerződések revíziója tehát nemcsak Magyarországnak, (hanem az egész világnak fontos érdeke, mert az igazság és méltányosság, a megértés szelleméhez való visszatérést jelenti. Áttérek most a magyar külpolitikára és annak vezetésére. Sokszor hallottam a parlamentben és a parlamenten kívül is, jobbról és balról, hogy így vagy úgy kell vezetni a magyar külpolitikát, tehát kritikát gyakoroltak felette. Helyes, én mindig a kritika szabadsága mellett vagyok, a legnagyobb mértékben, ha az indokolt és alapja van. Méltóztassék azonban megengedni, hogy megállapítsam: a külpolitikánál a józan kritikának szakértelemre is van szüksége. A külpolitika vezetéséhez ugyanis nem elég pusztán az ösztönös érzés; ennek is része van benne, kell egy ösztönös érzésnek is lennie, de ez ma már nagyon nehéz és, mondjuk, hosszú tapasztalatokat kívánó tudomány vagy művészet, amelyet el kell sajátítani. A diplomácia művészetéhez úgy juthat el valaki, ha évek hosszú során át élettapasztalatokat szerzett ott, ahol azt a hivatást gyakorolják, önfegyelmezettség, elsősorban higgadt és nyugodt objektív szemlélete szükséges itt a sokszor igen gyorsan változó eseményeknek, meglátása annak, ami más előtt talán el van takarva, hogy íme, itt van a kedvező helyzet, amelyben lehet valami jót tenni az országra, a nemzetre nézve és amelynek elmulasztása szerencsétlenség is lehet. Ezek között a nehéz viszonyok között, a trianoni határok mellett, a mostani gazdasági helyzetben igazán rendkívül erős, rendkívül határozott és rendkívül objektív elmének kell lennie a külügyek vezetőjének, azzal a simulékonysággal és alkalmazkodással, amely nélkül a nemzetközi diplomáciában eredményeket, vagy sikereket elérni soha sem lehet. Én ezeket azért bocsátottam előre, mert úgy érzem, hogy akkor, amikor a külügyi költségvetéssel foglalkozom, tartozom azt megállapítani, hogy az igen t. külügyminiszter úr, ilyen nehéz viszonyok között irányítja a külpolitikát, az ő nagy időkben szerzett hosszú tapasztalataival, önmérsékletével. Sokszor igen nehéz helyzetben nem is teheti azt, hogy mindent a nagy nyilvánosság elé vigyen; nem is szabad neki ezt tennie, nem is felelhet minden kritikára és minden vádra, amelyet a magyar külpolitika vezetésével szemben támasztanak talán jóhiszeműleg is azok, akik nem ismerik a hátteret. Mint sikert, mint eredményt kell elszámolnom azt a lépést, amelyet határozottan, megfelelő időben és célszerűen tett külügyi kormányunk legutóbb. Amikor megalakult az a csoport, amelynek már régen tagjai voltunk Ausztriával és Olaszországgal. Ez nem volt agresszív lépés, ez a csoport nem abból a célból alakult meg, mint más csoportok, hogy leigázva r tartson népeket és háborús felkészülésével állandóan fenyegesse azokat. Talán lehet, hogy ennek a csoportosulásnak az is volt az értéke, hogy azokra a fenyegetésekre nyugodt öntudattal ne választ adjon, hanem megmutassa az utat, az igazi békés utat a megértéshez. Nyitva van a kapu Közép-Európa kérdésénél, mindenki jöhet, csatlakozhatik azzal a becsülettel és hűséggel, amely becsülettel és hűséggel szolgáltuk mi a nemzetközi szerződéseket mindenkoron. És én azt mondom, hogy ez a hűség nemcsak becsületére, hanem hasznára is fog válni a nemzetnek. Én ismerek nagy és kis népeket és nemzeteket, amelyek a szerződések megtartása terén egészen modern és kevésbbé lelkiismeretes gondolkozásúak voltak. Pillanatnyilag talán nagy előnyöket értek el, de végelemzésben látja az ember, hogy a végén, ha aztán követjük azt az utat, amely a szerzŐdésbenemtartás^ vagy a szerződési hűség megszegésének iránya, látható, hogy nem is szolgált olyan nagy előnyére az illető nemzetnek. En albban a lépésben, lamelyet mi legutóbb tettünk, csak azt látom, hogy mi helyes úton, a szerződésnek olyan . felfogásával haladunk, amelyben a magam részéről az egyetlen lehető kibontakozási megoldást látom. Bármilyen kaotikus is a helyzet, amelyben mi ma vagyunk, én úgy látom, hogy a háborútól való félelem, az egymás iránt való bizalmatlanság mégis csak összehozza az embereket éspedig összehozza ennek a most általam sokszor hangoz^ tátott bizalomnak és összetartozandóságnak jegyében. Ha azt látom majd, hogy a Népszövetségben, a Népszövetségen kívül és mindenütt a szerződés erkölcsi tartalmát is úgy fogják venni, amint azt a becsület és jóhiszeműség kívánja, a Hugo Grotius értelmében, becsületes lélekkel, egymás iránti kölcsönös bizalommal, akkor meglesz a sécurité, akkor nem kell annyira félni se a szerződések benemtartásától, se egymástól a nemzeteknek. En abban a reményben és abban a hitben élek, hogy a kontraktus' végre is igazi kontraktus, igazi szerződés lesz, nem megtévesztés, nem kényszer, még nem is tévedés