Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

242 Az országgyűlés képviselőházának 13 Nálunk ellenben az 1879. évi állampolgársági törvény az itt született, teljesen ide gyökerezett, sok esetben a magyaron kíviH más nyelvet nem is beszélő egyéneket a nem régen beköltözött külföldiekkel egyenlő elbánásban részesíti, vagyis vexálja őket és nem teszi lehetővé ittmaradásukat, nem teszi lehetővé még azt sem, hogy az ittmaradás törvényes alapjára vonatkozó irataikat, okmányaikat megszerezzék és ezen az alapon állampolgárságukat, honosságukat törvényes alapon kiharcolhassák maguknak. Ennek a felterjesztésnek célja éppen az volt, hogy az említett 1879. évi törvény 48. $-ának mintájára ismerjék el magyar állampolgároknak mindazokat, akik az ország mai területén születtek, ha atyjuk, illetőleg törvénytelen származás esetén anyjuk szintén az ország mai területén született, vagy huzamosabb idő óta — például 20 évnél régebben — az 1914. évet megelőző idő óta lakik már országunik mai területén. Ez a felterjesztés — mint mondottam — három év óta hever a belügyminisztériumban anélkül, hogy a belügyminisztérium szükségesnek tartotta volna, hogy valamelyes kezdeményezést tegyen ezen a téren, pedig a viszonyok olyanok, hogy napról-napra szaporodik azoknak a szerencsétlen szánandóknak a száma, akiket ez a mai borzalmas, kegyetlen és képtelen gyakorlat éhbe a lehetetlen és tragikus helyzetbe hoz. Én tehát végeredményben arra kell, hogy kérjem a belügyminiszter urat, hogy felszólalásomat és ezt a felterjesztést is figyelembe véve, ezen a téren jöjjön már egyszer valamelyes változtatással és a törvény módosítására nézve tegyen javaslatot. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Petrovácz Gyula! Elnök: Petrovácz Gyula képviselő urat illeti a szó! Petrovácz Gyula: T. Képviselőház! A belügyminiszter úrnak imént elhangzott nagyszabású beszédéből csupán egyetlen hangra akarok reflektálni, arra a hangra, amellyel a belügyminiszter úr Ferenc József boldogult királyunk emlékét olyan nagy kegyelettel és olyan nagy tisztelettel említette meg s az ő uralkodói és férfiúi erényeire a Ház figyelmét egy pillanatra ráterelte. Közbeszólás alakjában kérdeztem is a belügyminiszter urat, miért nincs hát Ferenc Józsefnek még ma sem szobra Budapesten, minthogy azonban erre a közbeszólásra választ nem kaptam, bátor vagyok megismételni : hogyan lehet az, hogy ha a kormánynak egy előkelő tagja ilyen kegyelettel emlékezik meg ennek a nagy királynak az emlékéről, akkor Ferenc Józsefnek még ma sem áll szobra Budapesten; ki akadályozza meg, vagy mi akadályozza meg ennek a szobornak felállítását? Hiszen természetszerűleg maga a közvélemény is sürgeti ezt, a szobor helyét a székesfőváros szépen elkészítette és most átépítette, s köztudomású, hogy legmagasabb helyen is igen szívesen látnák egy ilyen szobor felállítását és szeretettel gondolnának arra. Hogy ez mégsem történt meg eddig, az arra mutat, hogy kell valami tényezőnek dennie, (Farkas István: Más bajunk sincs!) vagy kell valaminek lennie, ami megakadályozza ennek à szobornak a felállítását. Kérem a belügyminiszter urat, hogy azon érzelmei alapján, amelyeknek itt a Házban ilyen ünnepélyes kifejezést adott, legyen szíves elősegíteni ennek a gondolatnak a meg6. ülése 1936 május 27-én, szerdán. valósulását; ha már minden háborús emlék áll, ha minden egyes fegyvernem és minden egyes ezred felállította már a maga háborús emlékét, akkor itt a Lánchíd előtti téren... (Propper Sándor: De van is iszohra! A millenniumi sorozatban ott a szobra!) Mélyen t. képviselőtársam, ha nem ért valamihez, ne szóljon közbe. (Derültség a közében. — Egy hang a középen: De nem tudja megállni!) Égy szobor mellékalakja nem tekinthető önálló szobornak; már pedig a millenniumi emlékmű király alakjai, amelyek királyainkat az elsőtől az utolsóig ábrázolják, mellékalakjai a millenáris gondolatnak. (Propper Sándor: Legyen szerényebb és elégedjék meg ennyivel!) Nem elégszem meg ennyivel! Ferenc József uralkodói és emberi nagysága megköveteli azt, hogy neki e^y önálló szobra álljon ott, ahol a nemzet már régen elhatározta, hogy álljon. (Buchinger Manó: Nem adta meg nekünk a választójogot, vedig megígérte! — Farkas István: Többször is! — Buchinger Manó: Ferenc József megígérte! Nem adta meg! — Malasíts Géza: Tőlünk nem is kap szobrot! Inkább Kossuthnak hármat! — vitéz Szalay László: A szociktól nem kap szobrot! — Malasits Géza: Kossuthnak inkább még hármat! — Zaj. — Farkas István: De már a háború előtt megígérte! — Buchinger Manó: 1918-fean megígérte! — Propper Sándor: Nincs aktuálisabb bajunk, mint Ferenc József szobra? — Farkas István: Semmi más baj nincs Magyarországon, mint Ferenc József szobra! — vitéz Szalay László: Azért majd megcsináljuk!) Budapest székesfővárosnak az idei pünkösdkor hármas ünnepe lesz, mert pünkösd két napja után következik az a gyönyörű nap, június 2-ika, amikor ismét bevonul az alkotmányosság Budapest székesfőváros törvényhatóságának házába, amikor eltűnik a városháza elől az a Gessler-kalap, amely Gesslerkalapot két esztendővel ezelőtt állítottak ott fel, mint a székesfőváros megalázását. (Propper Sándor: A kereszténypárt megszavazta!) Ne beszéljen félre, amikor tudja, hogy nem szavazta meg. (Propper Sándor: Megszavazta!) Tudja, hogy nem szavazta meg! (Propper Sándor: Megszavazta! — Csilléry András: Ugyan ne beszéljen ilyeneket!) Ha ezerszer mondja is, akkor sem szavazta meg. (Csilléry András: Honnan tudná, nem is volt itt! — vitéz Várady László: Az egyik rosszul tudja! — Propper Sándor: Hát ki szavazta meg? Talán a szomszéd, úgy-e? — Csilléry András: Mi nem, az biztos!) Kérem, akárhányszor ismétli is, azt a tényt, hogy a kereszténypárt ezt a törvényt nem szavazta meg, a naplók tanúsága szerint meg lehet állapítani. (Propper Sándor: Hát ha nem akarta volna, akkor nem lenne meg ez a törvény. Nyugodt lehet!) Mélyen t. Képviselőház! Én azt hiszem, hogy ez az örömmel teli nap mindenkinek külön-külön öröme lesz. Meg vagyok róla győződve, hogy a legnagyobb öröme magának a mostani szanáló kormánybiztosnak, a főpolgármester úrnak lesz, aki óriási felelősségtől szabadul meg és utána annak a miniszter úrnak, aki ezt a felelősséget ezért az odiózus ügyért saját személyében olyan férfiasan és olyan helytállóan vállalta itt t a parlament előtt akkor, amikor a saját politikai pártja a városházán cserbenhagyta ezekben az elgondolásokban és a felelősséget nem vállalta el. Nem akarok e pillanatban erre visszatérni és nem akarok foglalkozni ezzel az egész sza-