Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

Az országgyűlés képviselőházának 136. ülése 1936 május 27-én, szerdán. 241 lapokban olvastunk ,-egy; közleményt, amely arról szólt, hogy három fiatalember útra kerekedett Genfbe és ott meg akarja alapítani a kitaszítottak országát. Szó van egy fiatalemberről, aki »Déván született, i.szó van egy pozsonyi és egy burgenlandi születésűről. Ez az eset idáig hangulatnak és riportnak tekinthető, meg kell azonban állapítanom, hogy az életben nemcsak ilyen hangulatos, riportra szolgáló anyaggal állunk szemben és azok az esetek, amelyek ennek a kérdésnek kapcsán tárgyalandók, valóságos tragikus esetei az életnek, (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) tragikus eseményei a magyar közigazgatásnak. Itt nemcsak egyes esetekről, nem sporadikus esetekről van szó, hanem valójában ezrek és ezrek szomorú kálváriájáról és szomorú sorsáról. Egyébként azt hiszem, hogy a Háznak igen sok olyan tagja lehet, aki saját klientúrájából is ismeri ezeknek a dolgoknak, szörnyű hátterét. Akinek dolga volt ilyen esetekkel, aki eljárni próbált ezeknek a szegény, szerencsétlen embereknek ügyében, az mind igazolhatja azt, hogy a legszörnyűbb és legtragikusabb esetekkel s emberek legszomorúbb sorsát jelentő dolgokkal állunk szemben. (Mózes Sándor; Nehéz ügyek!) Ami a szociáldemokratapárt jogvédő irodájának __ aktáiban erről a kérdésről található és amit itt fel lehetne sorolni, az mutatja, hogy itt a szerencsétlen emberek tízezreiről van szó és tízezrekre megy azok száma, akik nem találnak jogorvoslatot és igazságot, akiknek dolgát nem intézik el. Ami a dolgot súlyosabbá teszi, az az a körülmény, hogy voltaképpen minél szegényebbek, annál kevésbbé tudják megtalálni ezek az emherek az igazukat, mert a pénzesek még valahogyan megszerzik a jogukat, hiszen van eset arra, hogy, ámbár a honosságuk, az állampolgárságuk nincsen rendben, felviszik képviselőségig vagy képviselő jelöltségig, amire ebben a Házban is volt már példa. A helyzet az, hogy a belügyi kormányzat joggyakorlata ezen a téren teljességgel lehetetlen (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) és a törvénnyel sok tekintetben ellenkezik. A törvény, az 1879:L. te. 12. §-a az állampolgárság kérdéséről világosan megállapítja, hogy mindaddig, amíg idegen honosságuk az illetőknek be nem bizonyíttatik, magyar állampolgároknak tekintendők, akik a magyar korona országainak területén születtek. Vannak esetek, amikor a hatóságok ezt kétségbe vonják, aminek következménye az, hogy az ilyen egyéneket erőszakkal eltávolítják az országból, azon a címen, hogy nincs meg a magyar állampolgárságuk és honosságuk, eltávolítják, még mielőtt bebizonyítást nyert volna idegen honosságuk. Pedig, mint mondottam, a törvény világosan rendelkezik arról, hogy figyelembe kell venni elsősorban ezeknek az embereknek születési helyét. Azonban nemcsak az 1879:L. te. az, amely hivatott volna arra, hogy ezeknek az embereknek a jogait megvédje; itt van még egy másik törvényes rendelkezés is, itt van a trianoni szerződés 57. cikke, amely szerint a magyar területen való születés puszta tényével megszerzi a magyar állampolgárságot minden személy, akit születésénél fogva valamely más állampolgárság nem illet meg. De még ezen a két kategorikus rendelkezésen kívül is hivatkozhatunk olyan rendelkezésre, amely ezeknek az embereknek törvényes jogát megvédeni hivatott volna. Van a Népszövetség kodifikáló bizottságának egy 1930ból keltezett határozata, amely ezt az állampolgársági kérdést ugyancsak abban az értelemben rendezi, amely értelemben rendezi az a két törvényszakasz, melyet az előbb idéztem. Ezek szerint: az a gyermek, aki azon állam határain kívül született, amelyben szülői honossággal bírnak, azon állam honosságát nyeri el, amelyben született, feltéve, hogy származása szerinti hazája nem adja meg neki szülőinek a honosságát. Ezek a törvényrendelkezések, ezek a szabályok tehát mind arra volnának hivatottak, hogy a hatóság olyan intencióktól vezettesse magát, amelyek ezeknek a szerencsétlen embereknek sorsát megkönnyítik és amelyek megmentik őket attól a borzalomtól, attól a katasztrófától, hogy a hatóságok egyszerűen kidobálják őket, egyszerűen áttegyék ezeket a szerencsétleneket adott esetben a határon. A belügyminisztériumnak VIII/B. ügyosztálya, a külföldieket ellenőrző központi hatóság az, amely különösen folytatja ezt az igazságtalan és brutális gyakorlatot. Kiutasítja ezeket az embereket, még mielőtt bebizonyosodnék idegen honosságuk, kiutasítja őket olyan körülmények között, hogy nem ad időt nekik arra, hogy megfelelő okmányaikat, megfelelő irataikat beszerezzék. Mint mondottam, feketén átdobálja őket törvénytelenül a határon, nem törődik azzal, hogy ő maga mint hatóság itt többszörös törvénysértést követ el, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) mert hiszen törvénytelen határátlépést segít elő. Azonkívül elősegítője annak a gyakori állapotnak, hogy ezeket az embereket a határon a túlsó oldalról egyszerűen lelövik. Számos ilyen eset yan, amelyet itt aktaszerűen tudnánk bizonyítani. Felfogásom szerint ez az eljárás igazságtalan, brutális — mondhatnám barbár — eljárás és igazán itt volna az ideje annak, hogy a kormány ezen a téren valamilyen emberségesebb gyakorlatot vezessen be. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon ) De ami még szörnyűbb, ezt a gyakorlatot azokkal szemben alkalmazzák a hatóságok, akik az ország mai határain belül születtek; alkamazzák olyanokkal szemben, akik 50—60 esztendő óta élnek itt és nem is tudnak más nyelven, mint magyarul beszélni s akik azóta az idők óta, amikor idejöttek, egész életükön keresztül az ország iparát, kereskedelmét fellendíteni segítették és ennek az országnak meggazdagítását előbbre juttatták. Ezekkel szemben a kormányhatóságok ilyen hálátlanok és ezt az embertelen eljárást gyakorolják. Egészen kétségtelen, hogy az erről szóló törvény, az előbb említett 1879. évi L. te. bizonyos vonatkozásaiban módosításra szorul. Ez a törvény eredetileg eléggé humánus volt, az idők, a fejlődés következtében azonban bizonyos vonatkozásaiban ez is reformra, módosításra szorul. Most három esztendeje annak, hogy a

1 főváros éppen a szociáldemokratapárt kezdeményezésére felterjesztést intézett a belügyi kormányzathoz, amelyben kérte ennek a törvénynek sürgős reformját. A felterjesztés rámutatott arra, hogy a többi államok kivétel nélkül több ízben is módosították már állampolgársági törvényüket, mert módot akartak nyújtani a területükön iszületett és állandóan ottlakó külföldiéknek arra, hogy az állampolgárságot a hosszadalmas eljárások kiküszöbölésével könnyebb feltételek mellett szerezhessék meg. 33*