Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

218 Az országgyűlés képviselőházának képviselőtársam ismertetett és amelyekről magamnak is van tudomásom, olyan tragédiák, amelyeket az emberbarátság leple alatt az államnak lehetetlen elviselnie. Nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy mindenre van, erre is kell pénznek lenni, ha tehát nem elég a most ráfordított pénz, adjunk rá többet. Különben is ez nem a belügyminiszter úrtól függ és tudjuk, hogy az államháztartás helyzete ezt nem engedi meg. De ha erre ai célra 6 és félmillió pengő áll rendelkezésre és csak ennyi állhat rendelkezésre, akkor el tudok képzelni minden korlátozást, el tudom képzelni azt a,korlátozást is, hogy csak addig juttassuk ezeket a segélyeket, — noha èz a havi 8 pengő igazán nem valami nagyon bőkezű segély — amíg a 6 és, félmillió pengőből, telik, vagyis ha 40.000 ilyen gyermekre van pénzünk, tehát 40.000 gyermek gondos megfigyelésével, hogy valóban arra rászorultak részesüljenek segélyben, az olyan anyáknál hagyják meg a gyermeket, akik erkölcsi életüknél és egész magatartásuknál fogva alkalmasak arra, hogy gyermeket neveljenek. Természetesen nem vagyok szószólója annak, hogy az is megkaphassa, aki ezekkel a szükséges kellékekkel nem rendelkezik, de azt az" elválasztó vonalat, hogy mindenki megkaphassa a gyermeket és a 8 pengőt, csak éppen az édesanya és hozzátartozója nem, — engedelmet kérek — embertelenségnek tartom; ez kegyetlenség, a család szentségének elvébe való beleütközés s ezt szerintem semmiféle financiális okokkal alátámasztani nem lehet. A számadatok révén megállapítom azt is, hogy annyi rejtély van ennek a költségvetési tételnek, ennek a 6 és fél millió pengőnek a költségvetésben való feltüntetése mögött, hogy kérnem kell a mélyen t. belügyminiszter urat, hogy a jövő évi költségvetés alkalmával méltóztassék vagy egy részletezést, vagy pedig a tételnek olyan felosztását életbeléptetni, hogy az ember abból megbízható számadatokat nyerjen abban a tekintetben, vájjon mennyi fordíttatik és mire. Kívánatos volna tudni, hogy vájjon az általános rezsi itt is, mint ahogyan általában, sajnos, elő szokott fordulni az ilyen akcióknál, nem több-e, mint amennyit ez az egész ügy elbír, hogy annak a gyermekmenhelyekben eltartott 1500 gyermeknek a kezelése, az ezzel járó intézmények, igazgatók, satöbbi alkalmazása, amik evvel járnak, nem emésztik-e meg olyan nagy részét a 6 és fél millió pengőnek, amely sokkal produktívabban és célszerűbben a gyermekek eltartására volna fordítható. Nekem feltűnik az, hogy itt 664.000 pengő személyi járandóság szerepel, azután 421-000 pengő dologi kiadás, még mindig azonkívül. ami a gyermekek közvetlen eltartási költsége. Tehát az a látszata a dolognak, hogy itt 1,080.000 pengő rezsi van akkor, amikor elvégre a gyermekeknek túlnyomórésze

( nevelőszülőknél van elhelyezve, és csak 1500 férőhely lévén a menhelyekben, ez az eerész enrek az összesen 1500 gyermeknek kezelésére és mondjuk, a kihelyezetteknek felügyeletére és ellenőrzésére vonatkozik. A srondozási díjak itt 3.900000 pengővel vannak felvéve, ami teljesen mesf- is eervezhetik âwwïl. hoerv havi 8 pengős tartásdíj mellett körülbelül 33000 gyermek var» kihelyezve, viszont akkor az 1500 m en helyi ellátásban lévő pry érmekre másfélmillió pensrő esik. Körülbelül 1000 mengő esnék ef?y gyermekre, eltekintve, ismétlem, mindazoktól, amiket én rezsUétel alatt 1,080 000 pengőben összefoglaltam. Lehet136. ülése 1936 május 27-én, szerdán. séges, hogy a számadásoknak ilyen fogyatékos és túlságosan kivonatos beállítása folytán egyik vagy másik tételnél tévedhetek, de ez nem az én hibám, mert átnéztem a szociális statisztikát, amely a most megjelent Statisztikai Szemle legújabb számában található, de ott sem lehet semmi felvilágosítást találni erre vonatkozólag. Megnéztem a budapesti gyermekmenhely működéséről megjelent évi jelentést, de ebben sem lehet semmi adatot találni erre vonatkozólag. Én azonban, aki 40—45 éve foglalkozom számadások revíziójával, nem tudom magamtól elhárítani azt az impressziót, hogy itt nemcsak a gyermekek részesülnek segélyben, hanem ezenfelül olyan bürokrácia telepedett rá erre az intézményre (Ugy van! Ugy van! balfelől) és olyan széleskörű működés fejlődött ki, amely sajnos, azt hiszem, néhányezer gyermek tartásdíját veszi el. Ismétlem, ez nem akar állítás, vád vagy támadás lenni, esak impresszió amit ebből a számadásból merítek. Emlékeztetek arra, hogy mikor hosszú évekkel ezelőtt a székesfőváros iskoláinak budgetjét néztük át a pénzügyi bizottságban és felmerült ennek kapcsán az a kérdés, hogy hány iskolát kell átépíteni, akkor egy szűkebb körű albizottságot küldött ki a pénzügyi bizottság a lebontandó és másokkal helyettesítendő iskolák megtekintésére. Én is kimentem az egyes iskolákba és bizony meggyőződtem arról, hogy a legtöbb esetben a tantermek nem a legszebb és a legegészségesebb helyiségek voltak, hanem a legszebb helyiségekben volt az igazgatói iroda s ha az igazgatónak lakása volt, ezekben volt az igazgató lakása, azután a tantestület tanácskozó szobája és bizony azt a helyiséget, amely sötét volt és amely nem volt egészséges, tanteremnek használták. Nem állítom, hogy ma is így van a fővárosnál, még kevésbbé állítom, hogy a gyermekmenhelyeknél is így van ez, de állítom, hogy ezt az ügyet 1,080.000 pengő rezsivel lebonyolítani nem szabad akkor, amikor olyan szűkében vagyunk a pénznek, hogy ilyen krudélis rendszabályokat kell az anyákkal szemben életbeléptetni. Szerintem ez túlnagy rezsi s a miniszter úr erélyére és világos látására volna szükség, hogy itt és különösen az ilyen szociális intézményeknél ezt a generálrezsit méltóztassék csökkenteni. Ha meg is vannak ezek a menhelyek és ha gazdagabb időkben remélhettük is, hogy az állami gondozásra (szoruló gyermekeket az ilyen menhelyekben jobban tudjuk elhelyezni, mint ha a szegény szülőknél vagy a nevelőszülőknél hagyjuk őket, ez még nem lehet ok arra, hogy ezt a rendszert ma is fenntartsuk. Ismétlem, nekem az a benyomásom, hogy először túlnagy a rezsi, másodszor: hogy azt a pénzt, amelyet a menhelyek 1500 férőhelyére fordítunk, jobban lehetne felhasználni és hasznosítani a szegények érdekében és pedig úgy, ha azt maguknak az anyáknak juttatnánk minden olyan esetben, amikor az anya érdemes és méltó erre. Ne méltóztassék itt szigorú mértéket alkalmazni, hanem hagyjuk meg a gyermeket az anyánál, inert kegyetlenség, drámákra és tragédiákra vezet, ha ezért a havi 8 pengő segélyért a gyermeket kiragadjuk az anya kezei közül. Ez nem egyeztethető össze azokkal az elvekkel, mondhatnám jelszavakkal, amelyeket itt vüágnézletről naprólnapra hallunk. Hangsúlyoztam, hogy mindezek a rendel'• kezesek a régi időkből származnak, 1930-ból s 1931-ből, éppen ezért ki kell jelentenem, hogy