Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-136

Az országgyűlés képviselőházának 1 minden oldalán egyetértünk, mert hiszen helyesléssel találkozott úgy az ellenzék, mint a mi pártunk minden tagja részéről az, hogy a kórházi ápolási költségek tekintetében végleges rendezést kell csinálni. Két módot látok erre. Elsősorban is azt javaslom a belügyminiszter úrnak, hogy méltóztassék a III. osztályú betegeknek teljesen ingyen kezelést adni: ne történhessék meg az, hogy ha valaki beteg, tönkremenjen, kis birtokát elárverezzék, családi vagyonát kihúzzák a talpa alól. Előttem van a belügyminiszter úrhoz címezve egy kérvény, amelyben arról van szó, hogy egy gyengeelméjű polgár megbetegedett, csendőrök jöttek érte, elvitték a háztól és beszállították az elmegyógyintézetbe. Az elmegyógyintézetben 3V2 évig volt s azután meghalt ez a szerencsétlen ember. Jöttek a testvérei és igényt tartottak az örökségre. A három és fél évi ápolás után ennek a gyengeelméjű szerencsétlen embernek a családi vagyonát 3340 pengő ápolási költséggel terhelték meg, ami körülbelül 8 hold föld árát jelenti. Ehhez a kérvényhez csatolták a bizonyítványt, amely szerint ennek az elhalt embernek a vagyona éppen csak hogy annyit ér, mint a terhére rótt betegápolási költség. A testvérek most hozzám fordultak és azt mondották, hogy be kellene menniök a közjegyzőhöz ezt az Örökséget letárgyalni, de nem mernek be sem menni addig, amíg ezt az ápolási költséget valahogy el nem intézik, mert hiszen az örökösödési eljárás még külön költséget jelent és a vége az lesz, hogy nem tudják átvenni az Örökséget. Tisztelettel kérem a belügyminiszter urat, hogy az ilyen elmebetegségi esetekben generálisan méltóztassék intézkedni az ápolási r költségekre vonatkozólag, mert ez nem szórványos eset. Lehetetlenség, hogy ha valaki elmebeteg és csendőrök kísérik be az elmegyógyintézetbe, akkor az egész vagyona rámenjen az intézeti ápolásra. Ennek a szegény embernek a hátramaradottai a kérvényben előadják, hogy ők, a hozzátartozók igenis hajlandók az ápolási költségek felét készpénzben kifizetni, de méltóztassék a nehéz viszonyokat figyelembe venni és a másik felét elengedni. Azt hiszem, méltányos volna, ha ilyen esetekben ezeket a terheket csökkentenők és megadnék a lehetőséget arra, hogy ezeknek ne kelljen feláldozni a családi vagyonukat. A másik lehetőség, mint említettem, az volna, hogy ha a III. osztályú betegek ingyen gyógykezelésébe a belügyminiszter úr nem menne bele, akkor úgy, ahogyan a kisembereket a házadótól mentesítették és bizonyos minimumot állapítottak meg, itt is legyen bizonyos mentesség és állapíttassák meg egy sokkal magasabb értékhatár, hogy a szegénységi bizonyítványt ki lehessen adni annak is, akinek 3—4000 pengőn aluli vagyonértéke van. Ezeket voltam bátor előadni s tekintettel arra, hogy a belügyminiszter úr iránt bizalommal vagyok, a költségvetést elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Szólásra következik? vitéz Kenyeres János jegyző: Éber Antal! Éber Antal: T. Ház! A magam részéről is teljesen osztozom az elismerésnek azokban a szavaiban, amelyek a baloldalról felszólaló t. képviselőtársaim részéről a belügyminiszter úrnak a közegészségügy és a szociális intézkedések terén tett intézkedései felől itt elhangzottak. Éppen azért bizalommal említem fel f. ülése 1936 május 2T-én, szerdán. 217 újból azt a kérdést, amelyet már a pénzügyi bizottságban is szóvátettem a belügyi tárca költségvetésével kapcsolatban, tudniillik az állami gondozás alá vett gyermekek kérdését. Egészen röviden akarok a dologgal foglalkozni, mert miként már említettem, a pénzügyi bizottságban is szóvátettem ezt a kérdést, amelyet azonban még jobban megvilágított Beibel képviselőtársamnak az általános vita során történt felszólalása, s az a statisztika is, amely a Statisztikai Szemlének most megjelent áprilisi számában olvasható. Mélyen t. Képviselőház! Az állami gondozás alá vett gyermekek számszerű adatai akként állanak, hogy körülbelül 33.000 ilyen állami gondozás alatt élő gyermek van a nevelőszülőknél elhelyezve, míg a gyermekmenhelyek 1500 férőhelyén körülbelül ugyanannyi gyermek nyer elhelyezést. A nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek tekintetében már a régi időktől kezdve olyan rendelkezések állanak fenn, — s ezeket az újabbak még szigorítják» — amelyek, az én megítélésem szerint — és ezt alátámaszthatják azok, amiket Reibel képviselőtársam példákkal illusztrált — nemcsak, hogy nem szociális érzésűek, nemcsak, hogy nem humánus jellegűek, hanem egyenesen embertelenül és kegyetlenül vannak megállapítva, s amelyekből mindenki azt a konzekvenciát vonta le, hogy az intézkedések tovább így fenn nem tarthatók. 1930-ban jelent meg egy belügyminiszteri rendelet, amely azt mondja ki, hogy nevelőszülő nem lehet az, aki saját gyermekét eltartani nem képes. Ez a diplomatikus körülírás annyit jelent, hogy ha egy szülő nem képes eltartani gyermekét és ezért állami gondozásra szorul, akkor azt a gyermeket okvetlenül és múlhatatlanul el kell a saját édesanyjától venni, s csak idegen nevelőszülőnél lehet tartani, vagyis azt a havi átlagos 8 pengő tartásdíjat, amelyet ilyen gyermekekért az állam juttat, minden idegen megkapja azért, hogy ezt a gyermeket eltartsa, az anyánál azonban nem maradhat. Erre még ráduplázott az 1931-ben megjelent rendelet, amely kimondja, hogy a tartásra kötelezett hozzátartozóhoz való kihelyezés teljesen megszűnt, vagyis itt annak érdekében, — amit pénzügyileg végre fel lehet fogni, hogy gondozásra többen jelentkeznének azért az államsegélyezésért abban, az, esetben, ha a gyermeket az anya magánál megtarthatja, mint így, ha a gyermeket kiragadják a családi körből — hogy azt a pénzügyi effektust elérjék, hogy kevésbbé kelljen a fejüket törni azon, hogy melyik gyermeket utasítsák vissza lés tartsák meg, az a teljesen lehetetlen intézkedés történt, az a lehetetlen elv érvényesül, hogy csak annak az anyának a gyermeke részesülhet ilyen havi 8 pengős ellátásban, aki a gyermeket kiadja a saját családjából, aki nem magánál és hozzátartozóinál tartja, hanem azért, hogy megszabaduljon a gyermekétől, belemegy abba, hogy tőle elvegyék. Hallottunk az általános vita során gyönyörű beszédeket családvédelemről. Bocsánatot kérek, ne beszéljünk mi a képviselőházban családvédelemről akkor, ha havi 8 pengős tartásdíjat csak olyan feltétellel juttatunk a legszegényebbeknek is, ha hajlandók a gyermekükről lemondani. Ez semmi egyéb, mint a rossz anyák jutalmazása a jó anyák rovására. Ez semmi egyéb, mint az olyan tragédiák ismétlése, mint amilyen tragédiákat Eeibel t. 30*