Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-135

194 Az országgyűlés képviselőházának 135. ülése 1936 május 26-án, kedden. 400 járulékhét megszerzése szükséges. Ez; a 400 járulékhét ez év őszén^ lejár, tehát ia 65 éves életkort elérők most már minden külön orvosi vizsgálat nélkül is tisztán a korhatár és a négyszázheti befizetés alapján az öregségi já­radékra jogosultak. Mennyit fog ez kitenni? 22—25, a legjobb esetben a Mabi.-nál 30 pen­gőt, az ipari munkásságnál, sajnos, lényegesen kevesebbet. Én felvetem azt a gondolatot, hogy amennyiben ta Mabi. és az Oti. részéről adandó ezeket a járadékokat a munkaadók és a kor­mányhatalom havi 70—80 pengőre egészítenék ki, kötelező erővel gondoskodni lehetne arról, hogy a munkafolyamatból jónéhányezer idős, 65 évnél idősebb ember végleg kivonassék, el­távolíttassék, intézményesen gondoskodni le­hetne arról, hogy ugyanennyi fiatalember a munkafolyamatba beállíttassék, tehát gyakor­lati, produktív és hasznos megoldást lehetne teremteni az öregek ellátásával komplikált if­júsági elhelyezés számára. En igen komoly nyomatékkal kérem a miniszter urat, mint ahogyan kértem hivatali elődeit is, — sajnos, eredménytelenül — hogy ezzel a kérdéssel most, 'az öregségi járadékok esedékessé válá­sának időpontjában, a legkomolyabban foglal­kozni szíveskedjenek. Igen t. Ház! Bizonyos új befektetések kényszere is állott elő az Országos Társada­lombiztosító Intézet és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete számára. Ezekre fokozott mértékben áll az, amitaz appropriáció snélkül megszavazott pótköltségvetésre nézve elmon­dottam, mert, igen t. uraim, mi nem ismerhet­jük és nem fogadhatjuk el azt .a tételt, hogy a gazdaadósságokról szóló kötvények átvételé­nek kényszere a Mabi.-t és az Oti.-t terheli. Semmiesetre sem terhelheti őket ez olyan mér­tékben mint ahogyan itt történik. Mi nem le­hetünk áldozatai annak, hogy a bankok bizo­nyos előzetes tárgyalások során a saját ré­szükre átveendő kontingenst leszorították, az Oti. és Mabi. részéről átveendő kontingenst pedig felemelték. Nem lehetünk áldozatai an­nak sem, hogy egyéb tehetős rétegek a gazda­adósságkötvények átvételéből lehetőleg kivon­ták magukat, úgyhogy ebben a tekintetben, minthogy >a múlt év december 2-án folytatott megbeszélések ellenére ezek a papírok volta­képpen még ma sincsenek kötvényesítve, az át­vételre vonatkozó (felhívás nem történt meg, én azt hiszem, technikailag sem lehet akadálya annak, hogy az eredetileg preliminált 20 mil­liós keret az Oti. és a Mabi. részére lényege­sen csökkentessék. Az állami pénztárjegyeket illetően is azt kell mondanom, hogy nem lehet rendszeresí­teni azt, hogy minden költségvetési év vége felé az előálló pénztári hiányokon a kormány­zat úgy igyekszik segíteni, hogy az Oti. és a Mabi. tartalékait veszi igénybe. Minél több és minél nagyobb összegű az ilymódon összegyűlő pénztárjegy az intézetek trezorjában, annál na­gyobb és annál súlyosabb aggodalmakat kell ebben az irányban táplálnunk. Az utóbbi időben új beruházások (kényszere is állt elő', még pedig a fürdőügy fejlesztésé­vel kapcsolatos szálló építésekkel összefüggés­bem. Tisztelt uraim, én tagja vagyok ainnak a bizottságnak, amely minisztcrközi bizottság és önkormányzati bizottság kombinációjaként ezeknek a kérelmeknek elbírálásával foglalko­zik. Itt hangsúlyozottan ismételnem kell: hihe­tetlen, mennyi fantasztikus, mennyi megala­pozatlan, mennyi egészen a levegőben lógó, ködös elgondolás kerül a bizottság elé, amely­nek alig lehet egyéb dolga, mint az, .hogy foly­ton rostál és rostál. De ha már ki is irositálja a 90, vagy 100 kérvényezőből iazt a 15-Öt, vagy 20-at, ahol félig-meddig még lát biztonságot, hát kérdezem: miért a társadalombiztosító in­tézetekkel kívánnak vállaltatni olyan kockáza­tokat, amelyeknek vállialására a magántőke nem hajlandó? Az Oti. és a Maibi. 4—5, vagy 8 év múlva, ha valami szálloda, vagy fürdő­épület csődöt mond és összeomlik, nem ülhet be szállodásuak, fürdősnek, viagy — ahogyan ma délelőtt Peyer barátom mondotta — játék­kaszinó és bakkarát-intézménynek. Ezek a t'ár­sadalomjbiztosítás gondolatköréitől olyan messze eső dolgok, hogy én rendkívül sajnálom, hotgy minden ellenállásunk és minden aggályunk el­lenére is ta pénzügyi kormányzat ragaszkodik ehhez az. elgondoláshoz. Itt van egy másik új beruházás, a közületi kölcsönök kérdése. Megállapítom, — amint a december 2-iki ankéten is megáJlapítottam — hogy a közületeknek szociális és közegészség­ügyi szempontból fontos és indokolt szükség­leteire valóban kell és helyes társadalombizto­sítási tőketartalékokat folyósítani. Ittt azon­ban előtérbe nyomul a biztonság és a vissza­fizetés kérdése. Mindenesetre konstatálom azit, — némi belső iróniával a magángazdasági el­vek tisztelt hirdetői felé — hogy 1931 óta most először van alkalom arra, hogy belső tőkekép­ződésből kifolyólag amortizációs kölcsönök, huszonötesztendős törlesztéses kölcsönök: folyó­síttassanak és ezeket inem a nagytőke, nem a finánckap italizmus, hanem a társadalombizto­sító intézetek folyósítsák. Elvileg tehát nem is vagyok ellene ennek a 4.4 millió pengős keret­ben igényelt közületi beruházásnak, de arra kell kérnem a miniszter urat, hogy itt az ügyek elbírálásánál a különböző politikai kor­téziia és egyéb szempontokkal szemben, a iboni­tásnak, a tényleges szükségletnek és a vissza­fizetésre való képességnek és készségnek a pri­mátusát ne tévessze szem elől. A Mabi.-nak ezeken a kihelyezéseken vesz­tenie nem szabad és bár halljuk, hogy gondos­kodás történt arról, hogy a közületek háztar­tásában ezeknek a kölcsönöknek a fedezete, törlesztési részlete beállíttatik, de utalva arra, amit a 4 millióval kapcsolatban már mindket­ten megállapítottunk, kérdeznem kell: vájjon meddig, vájjon mikor jut más pénzügyi, vagy más belügyi kormányzatnak az eszébe, hogy most az illető közület rossz helyzetére való tekintettel egyszerűen mellőzi a törlesztési részlet beállítását és akkor az Oti. és a Mabi. nyugdíjasai, öregjei, rokkantjai, özvegyei és árvái fussanak vájjon a pénzük után? Ezek és ehhez hasonló aggályok sorra merülnek fel azokkal a befektetésekkel kapcsolatban, ame­lyek a társadalombiztosítási tőkékkel össze­függően itt vannak. Nekünk az a véleményünk, hogy disztingválni kellene a szociális tőkék és a hasznothajtó, a profitra rendeltetett tőkék között. Ha szükség van beruházásokra, akkor tessék ezeket a pénzeket előteremteni azokból az értéktöbbletekből, amelyeket a munka a hosszú esztendők során kitermelt. Ha önként nem adják oda azok, akik ennek a tőkének a birtokosai, akkor tessék munkakölcsön, kény­szerkölcsön formájában, vagy egyéb formában a szükségletek előteremtéséről gondoskodni. A szociális rendeltetésű tőkék azonban maradja­nak meg azoknak a birtokában és azoknak a

Next

/
Thumbnails
Contents