Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

138 Az országgyűlés képviselőházának mutat s ebben résztvesz a honvédelmi tárca is. Miért? Az okok kézenfekvők és láthatók az indokolásból. Készben elhanyagolt, létesítmények karbantartása, másrészt bizonyos áremelkedések leszámítolása folytán. Itt mindjárt megemlítem azt a körülményt is, hogy ennek következményeképpen az emelkedés megtérül a másik oldalon, mert a takarmány- és az élelmiszerárak emelkedése, amely itt többletként van beállítva, a gazdáknak és az eladóközönségnek mindenesetre javára szolgál. A nyugellátási tételnél ugyanaz tapasztalható itt is, mint valamennyi tárcánál. Természetesen valami csökkenés áll be, viszont a másik oldalon a növekedés ellensúlyozódik. A probléma nem ennek a tárcának problémája, a probléma az egész magyar költségvetésnek súlyos és nehéz problémája, mint ahogyan erre a pénzügyminiszter úr ő excellenciája beszédében rámutatott. A hadigondozottak kérdése volt az, ami a t. Házat úgy erről az oldalról, mint a túloldalról felszólalókat leginkább foglalkoztatta. A hadigondozottak költségvetése, amint méltóztatik látni az összköltségvetésből, egy fillérrel nem csökkentetett, bár a hadigondozottak száma természetszerűleg apadt és ez az apadás nem is kicsiny. Ha tehát kisebb létszám mellett ugyanaz az összeg megmaradt beállítva a költségvetésbe, ez azt jelenti, hogy az összeget valahogyan, valamire, a megmaradt hadigondozottaknál többletképpen fel kellett használni. Ez meg is történt, bár idáig elvi kijelentés nem hangzott el erre nézve. Egyik igen tisztelt képviselőtársam a túloldalról kérte, hogy ez a költségvetési tétel stabilizáltassék és a csökkenő tendencia ellenére de facto maradjon meg ez a helyzet. A tétel megmaradt, a többlet pedig, amely a múltbeli két szám különbsége folytán előállt, mire fordíttatott? Fordíttatott először is arra, hogy újonnan jelentkezett hadirokkantak, akik eddig pénzügyi és anyagi helyzetükre való tekintettel esetleg nem akarták igénybevenni a rokkantellátást, most, miután körülményeik rosszra fordultak, rokkantellátásban rószesíttessenek. Másodszor fordíttatott arra, — az adatokat később fogom felolvasni — hogy azok számára, akiknek sérülésükből, vagy hadirokkantságukból kifolyólag helyzetük súlyosbodott, megadhassák a segítségnek azt a magasabb fokát, amely új állapotuknál fogva őket megilleti. Ami a hadirokkantak segélyezési kérését illeti, itt minden oldalról statisztikai számokkal dobálóztak. Méltóztassék megengedni azt a megjegyzésemet, hogy a statisztika igen fontos és szükséges kellék és bázis, de azokat bizony lehet ám ide is oda is hajlítani. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Méltóztassék megengedni, hogy a tőlem telhető objektivitással én is hajlítsak most egyet ezeken a számokon. (Derültség.) Abszolúte pozitív öszszehasonlításokat olvasok fel három relációban, három körülöttünk fekvő országgal való viszonylatban, amelyek körülöttünk fekszenek és viszonyaik körülbelül azonosak. Azután az egyes rokkantsági fokozatokat hasonlítom össze. Ausztriát, Csehországot és f Németországot véve az összehasonlítás bázisául, ezekben a számokban, ahol a tiszti, a legénységi és hadiözvegyi kategóriákat tünteti fel a statisztika, másrészt pedig a rokkantság fokát 100%-tói lefelé: egészen meglepő, hogy egyes tételek mennyire váltogatják egymást plusz és mínusz előjellel. Nem lehet határozott tenden13

If. ülése 1936 május 25^en, hétfőn. ciával azt mondani, hogy ebben vagy abban az országban az összhelyzet jobb vagy roszszabb, hanem azt lehet mondani, hogy bizonyos kategóriákban az egyik országban jobb, a másik országban rosszabb. Például egész kétségtelenül megállapítható, hogy a 100%-os tiszti rokkantság legjobb Magyarországon és pedig 43%-kal jobb, mint Ausztriában, 63%-kal jobb, mint Csehországban és 59%-kal jobb, mint Németországban. Ez pozitívum. A 75%-os rokkantaknál például Ausztria 15%-kai áll jobban, mint Magyarország, Csehszlovákia sokkal rosszabbul áll, mint mi, Németország 5%-kal áll rosszabbul, mint mi, tehát itt is különféle elbánás van. A 25%-os rokkantaknál pedig nálunk még van valami, Ausztriában nincs egyáltalában semmi. A legénységnél a 100%-os rokkantaknál egyenlő arányban állunk Németországgal, a másik két említett ország nálunk jobban áll. Viszont például a 75%-os rokkantaknál Csehország 25%-kai áll rosszabbul, mint mi. Es így folytathatnám ezt, de nem akarom a t. Ház türelmét még jobban igénybevenni és most rögtön rá fogok térni egy másik kérdésre: annak bizonyítására, hogy mennyire nem lehet tendenciával és nem humánus eljárással vádolni azokat a faktorokat, • amelyek a rokkantsági felülvizsgálatot intézik és a rokkantság fokát megállapítják. Méltóztassék megengedni, hogy két számot soroljak fel. Az egyik az, hogy a felülvizsgálás folytán leszállítás történt 97 esetben. Mert méltóztassanak elhinni, hogy valakinek az állapota esetleg javulhat is; azt hiszem, ezt el lehet hinni. Magam tudok olyasvalakit, akiben benne volt a golyó és komoly rokkantnak számított, azután lecsúszott a golyó, a térdén kijött és most nincs neki semmi baja. Viszont emelés ezzel a 97 esettel szemben 499, kerek számban 500 esetben történt, szóval, meg lehet állapítani, hogy a csökkentések száma egyötöde az emelések számának, ami, azt hiszem, nem éppen nagyon kedvezőtlen szám. De hozzá kell tennem ehhez a számhoz azt is, hogy új megállapítás olyanok számára, akik rokkantellátásban nem részesültek, de akik most már részesülnek, 692 esetben^ történt. En azt hiszem, hogy ez a három szám nem mutat tendenciát; szó sem lehet arról, hogy itt ezt a kérdést nem a legnagyobb szeretettel, nem a legnagyobb humanizmussal és jóakarattal kezelnék. (Ügy van! — Helyeslés és taps a jobboldalon.) T. Ház! Ezek után rá kívánok térni, illetőleg nem kívánok rátérni azokra a felszólalásokra, amelyek a hadikölcsön kérdésével foglalkoztak, miután lesz szerencsém holnapután, vagy a holnapi nap folyamán a belügyi tárca költségvetésénél 'mint odatartozom, megadni minden felvilágosítást azokra a felszólalásokra, amelyek most elhangzottak. (Helyeslés.) Rá szeretnék térni arra, nem ugyan azért, mert itt ezirányban felszólalások hangzottak el, hanem mert olvastam erről a kérdésről és más alkalommal egy-két cikket is láttam és megjegyzéseket is hallottam a honvédség élelmezéséről. Általában mondhatom, — magam is katona voltam — a legénység ma lényegesen jobban táplált és általában több oldalú a honvédség élelmezése, mint volt a hadseregben a háború előtt. (Ügy van! Ügy van!) Ha méltóztatnak kívánni, én erre vonatkozólag egypár nagyon szép és megnyugtató^ statisztikai adattal tudnék szolgálni, mert például a vacsora közismerten a háború előtt ismeretlen fogalom