Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-132

Az országgyűlés képviselőházának IS tályú polgári iskola volna, ebben az esetben tehermentesítve volnának a középiskolák és a kvalifikációs törvény megváltoztatása esetén a gimnáziumokba yaió általános tódulás megszűnnék. A gimnázium ebben az esetben csak a diplomás pályákra készítene elő, a kereskedelmi iskolák a kereskedelmi pályákra készítenének elcs a polgári iskolák pedig az ipari és hivatalnoki pályákra menőknek — a vasutas- ós postás-tisztviselőknek — lennének az előkészítő iskolái A költségek sem emelkednének ebben az esetben, mert mint említettem, a szelekcióval kisebbednék a középiskolákba tódulok száma és így kisebbednék a középiskolákra előirányzott költség is. E területen méltóztassék megengedni, hogy felvessem azt a gondolatot, amely szerint nem helyes a polgári isoklákban — mint általában egyetlen iskolában sem — a fiúk és a leányok együttes oktatása- Nem helyes ez morális szempontból sem, de a műveltség szempontjából sem. Azért, mert Minderwertigkeitsgefühl kifejlődését jelenti az egyik; rétegben, elsősorban a fiútanulókban, miután tudvalevő, hogy a leányok érettsége ikorábban következvén be. ezáltal a tanulmányaikban is előbbrehaladottabbak. A fentebb elmondottak megvalósítása é« figyelembevétele esetén tanárok is elhelyezés* nyerhetnének és így a »helyet az ifjúságnak*elve némileg, ha kis mértékben is, de érvényesülhetne. A tanárok és a tanítók helyzetével általában nagyobb szeretettel kellene foglalkozni a képviselőház minden egyes pártjának és minden egyes tagjánaik. mint ahogy eddig foglalkoztak, mert a tanárok és a tanítók jelentik a iövendő kultúrájának a megalapozását, jelentik a jövő generációjának felnevelését. így tulajdonképpen a nemzetnevelést és a népnevelést együttesen. A nép jövőjének kérdése a tanárok és tanítók kezében van. akik ezért feltétlenül kellő fizetést és kellő megbecsülést érdemelnek. Nem kívánok a történelem ama példáira utalni, hogy az 1870—71-es német-francia háborúról a történelem állapította meg, hogy a Schulmeisterek nyerték meg ezt a háborút, mert általában mindenkor a Schulmeisterek, a tanárok és a tanítók azok, akik a nemzetet előbbre viszik. Nem kívánok foglalkozni Svájc példájával, ahol a nevelés nem csak az iskolában történik, hanem az életben is folyik, és ahol a főútvonalakat nem hadvezérekről, hanem pedagógusokról nevezik el és Svájc minden városában és falujában a legfontosabb utca Pestalozzi nevét viseli. Nem kívánom megemlíteni, hogy Svájc kis falvaiban a Jurahegység környékén, ahol csak száz lakos van, már van elemi iskola és szebb az iskola, mint a községháza. Olyan falu van Svájcban, amelyben nincs községháza, de olyan falu nincs, amelyben iskola ne volna és már a 400 lakosú, vasútállomásnélküli Messen községben is nyolcosztályos polgári iskola van. Most a középiskolák kérdésére térek rá. Ezen a területen méltóztassék a következő megjegyzések megtételét megengedni. Az 1934 :XI. te. átalakította a középiskolákat és hat év leteltével valamennyiből gimnázium lesz. 126 középiskolánk van, ebből 55 állami, a többi, úgyszólván valamennyi államsegélyes iskola. Ezekben az intézetekben — főleg* Budapesten, de máshol is — az osztályok túlzsúfoltak. A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr maximálta ugyan -a közép- í 2. ülése 1936 május 19-én, kedden. 7 iskolába felvehető tanulók létszámát, de mégis vannak olyan első osztályok a középiskolákban, ahol 70 tanuló tartózkodik, ami azt jelenti, hogy eredményes tanítás teljesen lehetetlen, mert 70 tanulós túlzsúfolt osztályban eredményesen tanítani nem lehet. Ennek a túlzsúfoltságnak oka azonban az is, hogy a gyermekek elhelyezése az iskolákban túlságosan nehéz, különösen Budapest újonnan épült városrészeiben és oka az is, hogy a kvalifikációs törvény csak a középiskolai végzettség alapján adja meg az egyes pályákhoz szükséges kvalifikációt, s ezért mindenki a középiskolákba tódul. A kellő számú középiskolák hiánya folytán a Lágymányoson lakó gyermek kénytelen a Zsigmond-utcába járni iskolába, mert a Lágymányoson csak a cisztercitáknak van gimnáziumuk, pedig az ottani lakosság két és félszer akkorára nőtt, mint volt abban az időben, amikor & ciszterciták gimnáziumát megalapították. Ugyanilyen eset még számos található Budapesten, azonkívül egyes vidéki helyeken is. Budapesten gimnázium-hiány van például még a III. kerületben, leánygimnáziumok tekintetében pedig hiány van az V. kerületben, különösen annak kiépült új városrészeiben. A polgári iskolák reformja,, a nyolcosztályú polgári iskola segítene, továbbá a kvalifikációs törvény megváltoztatása, amely esetben az egyetemre való tódulás is lényegesen csökkenhetne. Az egyetemeken alaposabb lehetne a kiképzés, a szemináriumok bővíthetők volnának, több szeminárium volna szükséges, mert egészen kétségtelen, — pedagógusok közt ez nem is lehet vitás — hogy az igazi kiképzés, az igazi tanulás az egyetemeken és a felsőbb iskolákban csak szemináriumok útján lehetséges. Ez azonban természetesen nem lehetséges addig, amíg mai jogi oktatásunk rendszere még mindig a mezei jogászok rendszerét tartja fenn és tűri meg. A költségvetés nem fordít kellő gondot a tanárképzésre. A legszükségesebb hiányzik ezen a területen: a tanításra való tanítás. A kiképzés túlságosan elméleti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szakvizsgálat után 50—100 jelölt egy középiskolában gyakorol. A jelöltek, szerény nézetem szerint, több intézetbe volnának szétoszthatók, kitűnő pedagógusok mellé. Ez a megjegyzésem nem jelenti azt, hogy nem tartom kitűnő pedagógusoknak a gyakorló gimnázium vezetőit és tanári karát. Igenis, a legkitűnőbb pedagógusoknak tartom őket, de lehetetlen, hogy ugyanabban az időben tíz jelölttel és hetven tanulóval tudjon foglalkozni kellő alapossággal az a tanár, akinek figyelme semmiesetre sem koncentrálható egy órán keresztül olyan módon, hogy a tanárjelöltekkel és a tanulókkal egyaránt tudjon foglalkozni. Próbatanításra is kevésnek tartom azt a néhány hetet, amely eddig a gyakorlati próbatanítást jelenti. Legalább félévet tartanék szükségesnek. Szeretném és helyesnek tartanám, ha a gyakorló jelöltek tanítását is tiszteletdíjjal lehetne honorálni, ugyanúgy, mint a jogi szemináriumokon a magántanárok vezetésével való gyakorlati kiképző tanítást is. Az egyetemek területén méltóztassék megengedni, hogy azt a megjegyzést tegyem, hogy károsnak tartom a Budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetemen egy belgyógyászati és egy szemészeti klinika és tanszék megszüntetését. Károsnak tartom nemzeti érdekből és kulturális érdekből is, különösen akkor, ami-