Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

Í28 Az országgyűlés képviselőházának képviselő úr, ön is meggyőződik, amint én meggyőződtem, arról, hogy ezek után minden munkás, aki a legcsekélyebb kollizióba kerül egy tiszttel, vogelfrei. Ilyen állapotot jogállamban tűrni nem lehet és én figyelmeztetem az illetékes köröket arra, hogy éppen a hadsereg érdekében volna szükség ennek a törvénykönyvnek módosítása és az ilyen esetekre vonatkozó szakaszoknak szigorítása, mert ameddig nem fognak elrettentő példát szolgáltatni, addig ezek az esetek mindig ismétlődni fognak és mind szélesebb és szélesebb szakadékot támasztanak a polgárság és a hadsereg között, (vitéz Szalay László: Nagy tévedési) Rátérve magára a minisztériumra, elöljáróban meg kell állapítanom, hogy a minisztérium adminisztratív működése teljesen kifogástalan. Gyorsan és, mondhatnám, bürokratikus alapossággal intézik az ügyeket. De meg kell mondanom azt is, hogy a szellem, amely a minisztériumot áthatja és amely — az én felfogásom szerint ;— felülről árad lefelé, különösen a legénységgel szemben rettenetesen szűkmarkú. Egy pár esetet leszek bátor előhozni állításom igazolására. Óhatatlan, hogy szolgálat közben egyes katonákat baleset ne érjen. Ezeknél a baleseteknél meg kellene vizsgálni a körülményeket és a balesetet szenvedettet kárpótolni r kellene, ha a baleset következtében keresetképtelenné és így munkanélkülivé válik. (Egy hang jobbfelöl: Kárpótolják!) Hogyan történnek azonban ezek a dolgokl Elmondok néhány példát. Kalóczkay Ferenc, szegény béresgazda fia, 1934 október 1-én bevonult Miskolcra a VII. híradóosztály első századához. Ugyanazon év december 13-án a század távbeszélővonalat létesített, Siska István tizedes parancsára — tehát nem saját passziójából, hanem parancsra — Kalóczkay felmászott egy fára és ott vezetéket kötött ki. A faág azonban, amelyen állt, a teher alatt leszakadt, mert fagyos volt és merev. Kalóczkay, hanyattesve, jobb felsőkarját 35 centiméter hoszszúságban szilánkokra f törte. Simonyi Ferenc és Szőke István híradó-katonák beszállították a kórházba, ahol harmadnapra megoperálták. A baj megtörténte után számfelettinek írták ki, a zsoldilletéket megvonták tőle. 1935 február 28-ig Miskolcon kezelték, onnan felutalták Budapestre a IX. számú helyőrségi kórházba, ott ugyancsak megoperálták. Február 29-től szeptember 20-ig kezelés alatt állott, majd. áthelyezték a VIII. számú helyőrségi kórházba és újból megoperálták. Az eredmény az, hogy összetört karja nem javult, most is béna és 1935 november 20-a óta, amióta a kórházból kiutalták, édesapjának, egy szegény béresgazdának a nyakán él. Minden utánjárás, hogy ennek az embernek az ügyét valahogyan elintézzék, teljesen meddő volt. Valahogyan a bürokrácia útvesztőjében keringenek az ilyen dolgok, A másik eset — ilyen eseteket tudnék tucatszámra idehozni, de csak kettőt említek — Pálfy Ernő tüzér, akinek oktatás közben balkarját egy felrobbant töltény szétroncsolta, teljesen munkaképtelen lett. A baleset körülbelül. 10 év előtt történt, de mind a mai napig egyetlenegy fillér támogatást, egyetlenegy fillér kártérítést ez az ember nem kapott, (vitéz Szalay László: Lehetetlen!) Mondom, tudnék még több ilyen esetet felsorolni. Lehetetlen, hogy a szolgálat közben, legfőkép 13h. ülése 1936 május 25-én, hétfőn. parancsteljesítés közben történt ilyen szerencsétlenségeknél a szerencsétlenül járt ki legyen téve a teljes nyomorúságnak és ínségnek. Továbbmegyek. Nagyon gyakran előfordul. hogy betoborzott emberek olyan korban vonulnak be, amikor már családjuk van. Törvényes rendelkezések vannak arra, hogy családi segélyt kapjon az illető. Van sok olyan, akinek egy, két, sőt három gyermeke van. En még nem találkoztam olyannal, aki elmondta volna, hogy családi segélyt kapott. Hogy ennek mi az oka, azt nem tudom. (Farkas Elemér előadó: Kapják, kérem!) Nem akarom a minisztériumot megvádolni, de az kétségtelen, hogy rengeteg ilyen ember van, aki egyetlen fillér családi segélyt nem kapott. (Farkas Elemér előadó: Kapják!) Kérem, előadó úr, én utána fogok nyomozni és majd leszek bátor adatokat szolgáltatni önnek, hogy hányan vannak olyanok, akik nem kaptak segélyt. Akik kaptak, azok természetesen nem jelentkeznek, akik azonban nem kapnak segélyt, azok jelentkeznek és mi tudnánk egy jó tucatnyit idehozni azok közül, akik nem kaptak egy fillér segélyt sem. A betoborzott legénység közül, főleg pedig az altisztek közül azokat, akik már hosszabb idő óta szolgálnak, takarékossági okokból létszámfelesleg címén további rendelkezésig szabadságolják. Ha, ezeket még egy-két évig hagyták volna szolgálni, amíg a szolgálati idejük letelt volna, akkor végkielégítés járt volna nekik; hogy azonban a hadügyi kormány 'megtakarítsa a végkielégítést, ezeket az embereket idŐ^ előtt elbocsátotta, szabadságolta,, amiáltal ezeik egy rövid idei zsold felvétele után, teljesen kiesnek a hadügyi kormány kezéből. Kapnak egy írást, amely arról szól, hogy a felvételnél minden közhivatalban előnyben részesíterídők, de miután minden álláshoz, még a legcsekélyebb fizetéssel járó altiszti álláshoz is egészen magas helyről jövő protekció kell, ezek az emberek ilyen protekcióval nem bírván, hónapokig tengenek-lengenek, amíg valahol el tudnak helyezkedni. Ha valaki önként vállal katonai^ szolgálatot és ^'becsülettel, tisztességgel szolgál, akkor hagyják kiszolgálni az idejét, amikor pedig kiszolgálta az idejét, adják meg neki azt, ami neki végkielégítés címén jár, hogy keressen magának a, polgári életben elhelyezkedést, azonban hat és fél évi, hét évi, nyolc évi kifogástalan szolgálat után egyszerűen szabadságolni, egyszerűen szélnek engedni az embere' ket, ez én szerintem nem humánus eljárás. Találtam olyan esetet is, hogy éveket szolgált valaki és amikor szabadságolták, akkor megállapították róla, hogy nem magyar állampolgár. Engedelmet kérek, ha hat évig szolgált az illető, és hat .évig nem tűnt fel senkinek, hogy nem magyar állampolgár, de amikor a hat évet leszolgálta, — hogy ne kelljen neki végkielégítést adni — kiderítették róla. hogy nem magyar állampolgár és egyszerűen szélnek eresztik. Ilyen módon nem lehet a hadsereget a tömegekkel megkedveltetni., nem is beszélve arról, hogy hiszen a tömegek szempontjából vagy az urak szempontjából — ahogy vesszük — ez talán ma nem fontos, de semmi esetre sem humánus eljárás és az ország néipe, amely megszavazza, a hadügyi kiadásokat. amely sohasem tagadta meg a honvédelmi tárca követeléseit, joggal elvárja, hogy ami jogos és ami a törvény alapján valakinek jár, azt az utolsó fillérig fizessék ki neki.