Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

Az országgyűlés képviselőházának 13 h- ülése 1936 május 25-én, hétfőn. 113 kolatlan, jogos vagy jogtalan aggodalmában — de mint utólag hitelesen kiderült, a magyar ifjúság felfegyverkezésétől kétségtelenül félve és így mégis megtette a szerinte szükségesnek mutatkozó ellenintézkedéseket és ennek folytán a;szervezeti szabályok jóváhagyását megtagadták. Pedig arra a törvényes keretre, arra a szervezettségre, a leventetörvény gondolatának arra a legelső formájára: nemzeti őrseregünkre, a nagy nemzeti katasztrófa idején bizonyára komoly és valóban nemzetmentő feladat hárulhatott volna. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Ma mindenesetre változott viszonyok között élünk, de ezek között a változott viszonyok között is mindent el kell követnünk, hogy okulva a múlton és leszűrve a legutolsó idők tanulságait, hadseregünket megfelelően tökéletesbítsük és a legszűkebb lehetőség közepette is mindent el kell követnünk azért, hogy a nálunk sokkal boldogabb, sokkal gazdagabb, nagyobb és tényleg szabad nemzetekéjével szemben hadseregünk necsak megállja, a versenyt, de viszonylag azok színvonalát felül is múlja. Gondoljunk is elsősorban arra, hogy ha ezentúl nem sikerül valami teljes mértékben, többé már nem érhet idegenajkú generálisokat a lesújtó kritika, mert a felelősség súlya, de egyszersmind a dicsőség teljessége is most kizáróan a mienk. Könnyen végzetessé válhatnék, ha az osztrák-magyar hadseregnek csupán hibáit örökölte volna a nemzeti hadsereg, annak kétségkívül kiváló erényei nélkül. A kor követelményeivel lépést kell tartanunk, mert a haditudományokban megállás nincs. Sohasem szabad elfelejtenünk a szatanovi katasztrófát, amely nem sokkal a japán—orosz háborúban szerzett tapasztalatok után, illetve annak ellenére szakadt ránk. Ennek nem szabad mégegyszer megismétlődnie és nem szabad, hogy megismétlődjék az a járatlanság, amelyet éppen a modern hadieszközök tekintetében tapasztalhattunk, amikor a világháború kitörésének küszöbén egyik legkiválóbb repülőtisztünket a legszigorúbb magánzárkára ítélték el azért, mert a fisehamendi repülőtéren gépével, inkább csak kísérletezve, mint gyakorlatozva, megzavarni merészkedett a daliás császári ulánusok megnyerőén tetszetős gyakorlatait, olyannyira, hogy azok tükörsimára kefélt paripái — risum teneatis — megbokrosodtak. Örömmel és tárgyilagos megelégedéssel kell megállapítanom, hogy a mostani legmodernebb nevelési rendszer —• ami éppen a jelenlegi honvédelmi miniszter úr érdeme — a magyar katonának valóban tiszteletreméltó típusát termeli ki, mert a testi készségről is tanúskodó hadi erények birtoklása mellett különös súlyt helyez a legidőszerűbb hadi tudományokban való különleges jártasságra, úgyhogy valóban mindnyájunk megnyugvására szolgálhat, hogy a nemzeti hadsereg és tisztikara most már a legkiválóbb és legsokoldalúbb képzettségű nemzedékekből rekrutálódik és ebben az alaposai. megváltozott környezetben a múltnak sok szomorú emléke többé tényleg már nem térhet vissza.. Amikor az egész világ tulajdonképpen rendre, nyugalomra és békére áhítozik, a német konjunktúra-kutató intézet megállapítása ijesztően megdöbbentő képet tár elénk arról, hogy mit költenek ma a szabad államok a háborús készülődésekre. Ebben a grafikonban a világháború előtti 1913. évi katonai kiadások 100-as index-számmal szerepelnek. De ez a szám, melyet a leszerelési konferenciába vetett és fájdalom, balgának bizonyult remények egy ideig nagy nehezen féken tartottak, a konferenciák nyilvánvaló csődje következtében 1933-ban 154-ről 171-re, 1934-ben 200-ról 259-re, 1935-ben pedig 240-ről 310-re emelkedett, vagyis más szóval élve, az utóbbi három esztendőben a háborús kiadások összege a 'békeszerződések nagyobb dicsőségére a világháború kitörése előtti és akkor is a pattanásig túlfeszült állapothoz viszonyítva, megháromszorozódott. Mi magyarok gúzsbakötött kézzel vagyunk kénytelenek tehetetlenül vergődni ebben a népszuverenitást lealázó és a világbékére oly szörnyen, ostobául megannyi egyoldalú háborús veszélyt rejtő megdöbbentő egyenlőtlenségben. A körülöttünk folyó lázas fegyverkezés közepette is kénytelenek vagyunk megmaradni a régi és viszonylagosan is a legszűkebb mértékben megszabott hadügyi költségvetés keretei között. Szavunk csak pusztába kiáltó volt akkor, amikor a világválság egyetlen gyógyítószerét, az általános és igazságos lefegyverzési törekvéseket a legszédületesebb ütemű, legáltalánosabb és legigazságtalanabb felfegyverkezés láza váltotta fel, s amikor e felfegyverzésből a nem tetsző nemzeteket az egyenlő elbírálás elvének legszemérmetlenebb arculcsapásával egyszerűen kizárták. Míg Magyarország az idei állami költségvetésben, a nyugellátást nem számítva, mindössze csak 97,630.000 pengőt fordíthat hadügyi költségvetésére, míg tehát az állam teljes költségvetésének mindössze 8%-át adja a honvédelmi költségvetés céljaira, addig Anglia 1934—35-ben 123

2

/3 millió font sterlinget, költségvetésének 15'8%-át, az »Economist« folyó évi április 15-iki legújabb közlése szerint pedig 1936/37. évi költségvetésében 158

1

/* millió fontot, vagyis költségvetésének 20%-át, az Egyesült Államok 1935/36-ban 9017 millió dollárt, az összbudget 17'9%-át, Jugoszlávia 1934/35-ben kereken kétmilliárd dinárt, a csendőrségre külön 350 millió dinárt, költségvetésének /tehát körülbelül 20%-át, illetve más számítás szerint 24'3%-át fordította hadi kiadásokra. Olaszország 1934 35. évi költségvetésében 4.366,000.000 lirát, vagyis összköltsógvetésének 21*2% -át, Csehszlovákia 1934-ben kereken kétmilliárd csehkoronát, ezenkívül évente rendkívüli hadügyi beruházásokra 315 millió csehkoronát, vagyis összköltségvetésének 26, illetve kereken 30%-át áldozta honvédelmi célokra. Románia 1934/35-ben 6873% millió leit, 1935/36nban hétmilliárd 695

V* millió leit, összbudgetjének tehát 28, illetve 36'8%-át, Franciaország 1934/35-ben a Népszövetségnél bejelentett adatok szerint tízmilliárd 622% millió frankot, más tárcák terhére elszámol kiadásokkal együtt 17 milliárd 530'4 millió frankot, tehát összbudgetjének 357%-át fordította hadikiadásokra. Törökország 1934/35-ben 53 % millió török fontot adott honvédelmi célokra, vagyis összköltségvetésének 38%-át, Lengyelország 1935/36-ban 768 millió zlotyt, de más tárcák terhére elszámolva összesen egymilliárd zlotyt, vagyis összköltségvetésének 40%-át, és Japán 1935/36-ban — ugyancsak az Annuire Militaire közlése szerint — egymilliárd 2ÍV2 millió yent, összköltségvetésének 40%-át ajánlotta fel a hadügyi kiadások kiegyenlítésére. Amíg a nemzetvédelmi] kiadásból Magyarországon egy lakosra 10*97 pengő esik, addig az összehasonlíthatatlanul gazdaságosabbnak: mutatkozó általános védkötelezettség mellett Ro-