Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.
Ülésnapok - 1935-134
Az országgyűlés képviselőházának 134. ülése 1936. évi május hó 25-én, hétfőn, Sztranyavszky Sándor, Kornis Gyula és vitéz Bobory György elnöklete alatt. Tárgyai: Elnöki_ előterjesztések. _— A közgazdasági és közlekedésügyi, valamint a pénzügyi bizottság benyújtotta együttes jelentését a miniszterelnöknek az 1936,37. évi hivatalos statisztikai munkaterv tárgyában az országgyűlés elé terjesztett jelentéséről. — A honvédelmi tárca 1936/37. évi költségvetése. Hozzászóltak : Vázsonyi János, Karafiáth Jenő, Eckhardt Tibor, vitéz Biró György, Cseh-Szombathy László, Müller Antal, Malasits Géza, Hertelendy Miklós, Czirják Antal, vitéz Kő József, br. Berg Miksa, vitéz Kozma Miklós, a honvédelmi tárca vitelével megbízott belügyminiszter. —. A balügyi tárca 1936/37. évi költségvetése. Hozzászóltak: Molnár Imre előadó, Vázsonyi János, Pech y László, Csoór Lajos, Homonnay Tivadar. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen voltak: Darányi Kálmán, vitéz Kozma Miklós. (Az ülés kezdődött délután i óra 6 perckor.) (Az elnöki széket Sztranyavszky Sándor foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Esztergályos János, a javaslatok mellett felszólalók jegyzésére vitéz Kenyeres János, vaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Vásárhelyi Sándor jegyző urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak a m. kir. Közigazgatási Bíróság átiratát, amelyben tudatja, hogy a szigetvári választókerületben időközi választáson megválasztott gróf Festetics Domonkos képviselő úr megválasztása ellen a közigazgatási bíróságnál panaszt nyújtottak be. A Ház a bejelentést tudomásul veszi s a házszabályok 31. §-a értelmében Festetics Domonkos gróf képviselő úr igazolását függőben tartja., Bemutatóul a t. Háznak a miniszterelnök urat helyettesítő földmlvelésügyi miniszter úr többrendbeli bejelentését, amelyekben tudatja, hogy az orvosi rendtartásról, a kir. bíróságok és ügyészek tagjainak az igazságügyminisztériumban való ideiglenes alkalmazhatásáról szóló 1899 : XLVIII. te. hatályának további meghosszabbításáról, a kir. ítélőbíráknak és a kir. ügyészség tagjainak fegyelmi " : felelősségéről, áthelyezéséről és nyugdíjazásáról, továbbá a kir. bírósági és ügyészségi tisztviselők fegyelmi felelősségéről, a fémjelzésről, a bor előállításának, kezelésének és forgalmának szabályozásáról és a borhamisítás tilalmazásáról, továbbá az Állandó Nemzetközi Bíróság szabályzatának módosításáról szóló és az országgyűlés két Háza által alkotott törvények, mint az 1936 : 1— VI. tc,-ek az Országos KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VIII. Törvénytárban kihirdettettek. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Czermann Antal képviselő úr, mint a közgazdasági és közlekedésügyi, valamint a pénzügyi bizottság előadója kíván jelentést tenni. Czermann Antal előadó: T. Képviselőház! Van szerencsém előterjeszteni a közgazdasági és közlekedésügyi, valamint a pénzügyi bizottság együttes jelentését a m. kir. miniszterelnök úrnak az 1936/37. évi hivatalos statisztái munkaterv tárgyában az Országgyűlés elé terjesztett jelentéséről. Kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék a jelentést kinyomatni, szétosztatni és annakidején napirendre tűzni. Elnök: A beadott jelentést a Ház kinyomatja és tagjai között szétosztatja. Napirendre tűzése iránt annakidején fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. Napirend szerint következik a honvédelmi tárca költségvetése általános tárgyalásának folytatása. Szólásra következik Vázsonyi János képviselő úr. Vázsonyi János: T. Képviselőház! A múltban, a békeidőben szokás volt, hogy a honvédelmi tárca költségvetését pártkülönbség nélkül minden képviselő elfogadta és megszavazta politikai pártállása ellenére, ellenzéki pártállása ellenére is. (vitéz Ujfalussy Gábor: Most is megszavazzuk!) Ez még abban az időben volt, amikor Nagy-Magyarországon különválasztódott a hadügy és a honvédelem kérdése, mert a közös hadügyminisztériummal kapcsolatban a politikai szempontok kifejezésre jutottak a delegációk tárgyalásainál, a honvédelem pedig par excellence nemzeti ügy lévén, szemben az osztrák-magyar közös hadüggyel, pártkülönbség nélkül azért is fogadtatott el mindenkor, mert hiszen az abban az időben ellenzéki pártálláson lévő képviselők, különösen a baloldalon akkor többségben volt függetlenségi párt, a honvédelem területén mindenkoron sokkal többet kívánt, mint 15