Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-134

110 Az országgyűlés képviselőházának . amennyit az akkori idők kormányzatai a honvédelmi tárca költségvetésében előterjesztettek. Ha én most ellenzéki oldalon e múltbeli tradíciók ellenére mégsem tehetem magamévá a honvédelmi tárca költségvetését, ennek két oka van, amelyet majd elő fogok adni. (vitéz Szalay László: Ma is nemzeti ügy a honvédelem!) Majd szólani fogok róla. Elsősorban indoka ennek a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák mostoha kezelése, az a kérdés, amelyet már az 1932/33. évi költségvetés tárgyalásánál és pedig a honvédelmi tárca költségvetésének vitájában ' ugyancsak, mint elsőnek hozzászóló, előadni bátor voltam. Az 1932/33. évi költségvetés tárgyalásánál bátor voltam a rendelkezésemre álló félórai beszédidőmet teljesen a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák kérdésének szentelni. Annakidején részletesen foglalkoztam a hadirokkantak minden egyes ágazatával, úgy a 100%-os, mint az 50%-os, valamint a 25%-os hadirokkantak kérdésével és pedig úgy a tiszti, mint a legénységi állományban. Abban az időben került át a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ügye a népjóléti minisztériumból a honvédelmi minisztériumba. A népjóléti minisztériumra azóta már csak halványan emlékszünk, vagy igyekszünk elfelejteni annak emlékét; sajnos, magára a népjólétre egyáltalában nem emlékszünk. A honvédelem kérdése azonban körülbelül szintén olyan, mint a népjólét kérdése, mert szintén nem kellően dotált, nem olyan, amilyennek egy csonka hazában, minden oldalról ellenségektől körülvett országban lennie kellene. (Zaj a jobboldalon.) Bátor leszek erről is szólani. Az 1932/33. évi költségvetés tárgyalásánál részletesen kimutattam, hogy a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák valamennyi állam között, sajnos, éppen nálunk részesülnek a legmostohább elbánásban. Kimutattam azt, — a győztes^ hatalmakról nem beszélve — hogy Németországban és Ausztriában, tehát szintén háborúvesztes .államokiban a hadirokkantak, hadiözvegyek és nadiárvák 10—15szörösig terjedő összegeket kapnak azokhoz az összegekhez képest, amelyekben ugyanezek a kategóriák Magyarországon részesülnek. A hadigondozottakról szóló 1933. évi törvényjavaslat tárgyalásánál többen hozzászóltunk e kérdéshez, akik már az elmúlt ciklusban is tagjai voltunk ennek a Háznak és ismételten előadtuk kívánságainkat, mert akkor, 1920 óta, az alkotmányosság helyreállításának időpontjától, tehát az első nemzetgyűlés összeülésétől kezdve, elsőízben foglalkozott a törvényhozás a hadirokkantak, hadiözvegyek^ és hadiárvák sorsával törvényalkotás formájában, amely az akkori honvédelmi ^ miniszter úrnak, a jelenlegi miniszterelnök úrnak programma a volt, mihelyt a honvédelmi tárcát átvette. Sajnos, ez törvény sem rendezte kielégítően a hadigondozottak és általában a hadviseltek ügyét, úgyhogy kifogásainkat, amelyeket akkor annál a törvényjavaslatnál elmondtunk, sajnos, azóta is teljes egészében fenn kellett és fenn kell tartanunk. A fő kifogás az volt, hogy nem szabad a hadigondozottak ügyét olyan módon kezelni, mintha ez alamizsnajuttatás volna, mintha ez szociális kérdés volna, mintha ez koldusügy volna. A hadigondozottak ügye a nemzeti becsület kérdése, a hadigondozottakkal szemben mindenki, az egész ország, az egész nemzet 34. ülése 1936 május 25-én, hétfőn. tartozik és sajnos, ezt az együttes nemzeti tartozást mindezideig még nem rendezték olyan módon, mint ahogy azt valamennyien kívánjuk. Ez nem pártkérdés, s azt hiszem, hogy ebben nézeteltérés a képviselőház tagjai közt nem lehet. Az 1933. évi hadigondozotttörvény tárgyalásánál bátor voltam egy határozati javaslatot is benyújtani, amelyet azóta a költségvetési tárgyalások során megismételtem, s mindannyiszor elutasításban részesült. Ennek a határozati javaslatnak első részét azóta Eckhardt Tibor igen t. képviselőtársam is átvette és legutoljára most, a költségvetés tárgyalásánál terjesztette elő, de most is leszavazták. Ez a határozati javaslat azt célozta: mondja ki az országgyűlés, hogy közpénztárból mindenki csak egy címen részesülhet jövedelemben és az ilyen módon felszabaduló összegek a hadigondozottaknak jussanak. Ugyanakkor, amikor a hadigondozottakra vonatkozó 1933. évi törvény javaslatához felszólaltam, utánam felszólalt Szilágyi Lajos akkori képviselőtársam, egykor a legélesebb ellenzéki harcostársunk, később Bethlen Istvánnak, majd Gömbös Gyulának híve, jelenleg bihari főispán. Ö akkor azt mondotta, hogy (olvassa): »Politikai naplopás minden olyan kísérlet, amely Bethlent és Gömböst el akarja egymástól téríteni.« (Igaz! Ügy van! jobb felől és a középen.) Ez a jóslat — úgy látszik — nem volt megfelelő, úgy látszik, nem vált be teljesen. Ugyanúgy, mint mindazok a felvetett politikai gondolatok és indokok, amelyekkel szembe próbált szállani azokkal az érvekkel, amelyeket én képviselőtársaimmal együtt annak a törvényjavaslatnak a tárgyalásánál előterjeszteni bátor voltam és amelyekhez ragaszkodom. Ugyanazon az elvi alapon vagyok bátor most is előterjeszteni a magunk felfogását. Az egyik oka tehát, amiért a honvédelmi tárca költségvetését nem fogadhatom el, az a bánásmód, amelyben a hadigondozottak ezúttal is részesülnek, a másik ok az, hogy a honvédelmi miniszter úr és a miniszterelnök úr személye egy személy, akinek politikájával szemben bizalmatlansággal viseltetem. A miniszterelnök úr betegségére, való tekintettel nem tartom ildomosnak, hogy a miniszterelnök úr politikáját addig, míg azt szemtől-szembe nem tehetjük, bíráljam és ezzel a magam részéről foglalkozzam, éppen ezért a miniszterelnöki tárca költségvetésénél nem is kívánok ez alkalommal felszólalni, kritikámat arra az időre tartom fenn, amikor az egészséges miniszterelnöknek szemtől-szembe mondhatom el a magam kritikáját. Sajnos, azonban nemcsak a miniszterelnök úr beteg, hanem betegek közállapotaink is, beteg honvédelmünk jelenlegi rendszere is. Elvi felfogásom az, hogy minden területen és minden téren egyenjogúságot kérek, kívánok és követelek. Egyenjogúságot kívánok az ország területén belül minden állampolgár számára minden tekintetben, ugyanúgy egyenjogúságot kívánok minden nemzet és minden nép számára odakünn a népek szövetségénél és a nemzetek nagy, egyetemes nemzetközi faktorainál és fórumain. Akkor kívánhatok azonban csak igazán és jogosan egyenjogúságot a népek között odakint, ha az egyenjogúságot képviselem idebent. Akkor kívánhatom csak a kisebbségek igazi védelmét odakint, ha egyúttal a kisebbségeket védem idebent; a kisebbségek alatt pedig mindennemű kisebb-