Képviselőházi napló, 1935. VIII. kötet • 1936. május 19. - 1936. június 6.

Ülésnapok - 1935-133

108 Az országgyűlés képviselőházának deneia. Hogy a vizsgálat nem fejeződhetett be mostanáig, az az ügynek természetében rejlik, annak alaposan kell megtörténnnie, az a kép­viselő úrnak is az érdeke. Ennek következté­ben azt hiszem, hogy mindazt a felvilágosítást és választ megadtam, amit most itt megad­hattam, ' Ami a képviselő úrnak azt a kívánságát illeti, hogy a Németországból guruló márka és egyéb ilyen kérdésekben mint kormány vagy mint belügyminiszter nyilatkozatot tegyek és tegyek valamit a Ház asztalára, azt felelem, hogy semmit a világon nem tudok a Ház asz­talára tenni, mert a kezeim közt ebből az, ügy­ből semmi néven nevezendő dolog" a világon nem volt és nincs, kivéve azt a fotókópiát, amely de facto, nálam volt 6—7 hétig és ame­lyet természetesen .akkor, amikor Zsilinszky Endre követelte tőlem, hogy most már adjam ki, vissza kellett adnom., Én arra kerém a képviselő urat, legyen szíves meggyőződve lenni arról, hogy a ma­gyar rendőrség, a magyar ügyészség és bíró­ság ennek az ügynek kivizsgálásánál magát semmi más szempont által, mint az igazság szempontja által, vezettetni nem fogja és ké­rem szíves türelmét arra is, hogy addig, amíg ez az ügy lezárva nincs, én ne mondjam meg a magánvéleményemet semmiféle formában, mert az előbb említett okokból azt nem te­hetem. Kérem válaszomnak tudomásulvételét. {He­lyeslés a jobboldalon és a középen — Köl­csey István: És ne beszéljünk már annyit erről Hitelesítették : Brogli József dr. s. h. Csikvándi Ernő 9. £. naplobiráiő-bizottsági tagok. 133. ülése 19B6. május 20-án, szerdán. a kérdésről itt a parlamentben! Unalmas már az egész kérdés!) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszonválasz jogával élni? Kajniss Ferenc: T. Ház! Elsősorban egy kis tévedést kell helyreigazítanom. En nem az igen t. -belügyminiszter urat kértem arra, hogy tegyen le valamit a Ház asztalára; ellenkező­leg, azt mondottam, hogy ennek a propagan­dának, amely a guruló márka meséjéről szól, mindaddig nincs értelme, amíg a Ház asztalára a hamis fotókópiák helyett igazi okmányokat nem tesznek le. A belügyminiszter úr válaszát tudomásul veszem és őt arra kérem, legyen szíves meg­érteni egy egyéni becsületében megtámadott képviselőtársának lelkiállapotát akkor, amikor interpellációmat elmondtam. Elnök: Következik a határozathozatal. Kér­dem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügymi­niszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen!) A Ház a választ tudomásul veszi. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvé­nek felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegy­zőkönyvet felolvasni. vitéz Kenyeres János jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevé­tele a most felolvasott jegyzőkönyvre? (Nines!) Ha észrevétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesí­tettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződött éjjel 12 óra 56 perckor.)

Next

/
Thumbnails
Contents