Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-121

Az országgyűlés képviselőházának 121. Németbirodalomban konzekvensen visznek keresztül. (Halljuk! Halljuk! jobb felől.) A márka külföldi árfolyamával nem törődnek, óriási utak, közszükségleti cikkek tekintetében magukat a külföldtől függetlenítő: gyárak,^ telepek és üzemek létesülnek egymás után a német birodalomban. Ezeknél a munkáknál a lakosok százezrei jutnak munkához és ezekre a munkáikra mindig van pénz, tőke és vállalkozási kedv ia német birodalomban. (BoczonádiSzabó Imre: Olaszországban is van!) Ezen a téren nyugodtan' követhetné a kormány a német példát a csonka ország lehetőségeihez képest, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy egy nép belső^ ereje, gazdasági felkészültsége és céltudatos élniakarása szabja meg mindenkor annak hitelképességét, nemzetközi megbecsülését és világtörténelmi jelentőségét. (Ügy van! Ügy van! jobb felől.) Ezek a közmunkák biztosan maguk után fogják vonni ia magángazdaság beruházó tevékenységét is. Még csak azt akarom hozzátenni, hogy a köz szempontjából minden gyár vagy üzem

1 csak annyira értékes, amennyire munkaalkalmakat tud teremteni a produktív termelés keretében. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps jobbfelől.) Élnök: Szólásra következik Györki Imre képviselő úr! Györki Imre: T. Képviselőház! Előttem felszólalt Greosák t. képviselőtársam mint nagy vívmányt jelentette be, 'hogy a legutóbbi négy évben a költségvetési kereten kívül még 55 millió pengőt fordított ia kormány különféle beruházásokra. Ha ezt az 55 milliót nem négy évre elosztva fordította volna a kormány beruházásokra, hanem egy esztendőre kontemplálná és egy esztendőben hajtaná végre ezt az 55 millió pengős 'beruházást, akkor r azt kell mondanom, hogy még ez az 55 millió is kevés lenne azoknak az elvégzendő feladatoknak ellátására, amelyek múlhatatlanul szükségesek ebben az országban. Hallunk r és ismételten hallottunk a kormány részéről és a tisztelt túloldali képviselő: urak részéről nyilatkozatokat a kormány m agy beruházási programma áról, a négy éves progr aramról, azonban akkor, amikor a valóságiban szembe kell nézni azzal, hogy mi az, amit a kormány megvalósított és megvalósít, akkor viszont itt találjuk ezt a nagy, egyes közmunkák költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslatot, amely összesen 27 millió pengőt, tehát 'agy aránytalanul kis összeget fordít erre a célra — amely^ összeg majdnem semmi a szükséglendőkhöz képest — és ha ehhez még hozzávesszük azt, amit a miniszteri indokolás is tartalmaz, hogy a költségvetésbe felvett egyéb 'beruházások — amelyek ugyancsak aránytalanul kisebbek — tulajdonképpen már végrehajtott munkáknak pótlására és kifizetésére szolgálnak, akkor itt látjuk a maga valóságában azt a kétségbeejtő helyzetet, amelyben a magyar mninkásnép van. Az igen tisztelt pénzügyminiszter úr ebben a törvényjavaslatában két feladatot kíván magioldani. A 'felveendő 27 millióból 13'6 milliót öntözési, állam vasúti és vízimunkálatok elvégzésére, 13'4 milliót pedig utak építésére kíván fordítani. Amióta, tagja vagyok a^ törvényhozásnak, azóta úgyszólván minden évben benne van a kormány programra jában, különösen az Alföld öntözési munkálatainak^ elvégzésére és az Államvasutak rekonstrukciójára irányuló intézkedések megtételére vonatkozó ígéret, ülése 1936 április 30-án, csütörtökön. 87 ; azonban sem az öntözési müveket nem találjuk az Alföldön, sem pedig az Államvasutak rekonstrukciója nem történt meg úgy, ahogy meg kellett volna történnie. Történtek bizonyos javítások, így a vicinális vasutaknak motoros vasutakra való átszerelése, illetőleg átminősítése, ami gazdasági szempontból, különösen az Államvasutak gazdasági szempontjából kétségkívül helyes volt és javára vált annak a lecsökkent forgalomnak, a személyforgalomnak, amely ma van a vicinális vasutakon, amikor az emibereknek nincs pénzük arra,, hogy a vasutat (megfizessék, hanem, szekéren tesznek meg óriási távolságokat. Ilyen viszonyok között igenis azt kell mondanunk, hogy mai szegénységünk mellett a vasutaknak ilyen módon való átminősítésére feltétlenül szükség volt. De elengedhetetlen szükséglet az is, hogy az igen i. pénzügyminiszter úr tovább menjen a kereskedelemügyi miniszter úrral, akinek a hatáskörébe tartozik ezen a téren a vasutak igazgatása. A miniszter úr, aki mint olvastam, a közeli napokban Genfbe fog menni, ezen a hosszú úton, ha nem a magyar szalonkocsin teszi meg az utat, a különféle országokban — 'akár Ausztrián, akár Olaszországon, akár Svájcon megy keresztül — megnézheti a vasutaknak azt a nagymérvű átalakítását, amelyen az utolsó tíz évben keresztülmentek. Ezzel szemben azt, aki beül ma Magyarországon egy III. osztályú vasúti kocsiba, a főútvonalon — a vicinálisvonalakon járó kocsikra nem is gondolok és nem is merek azokra utalni — és a főútvonalakon forgalomban lévő kocsikat megnézi, valósággal undor fogja el, a legtöbbször attól a szennytől, attól a piszoktól, amely a magyar vasúti kocsikat jellemzi mindenütt, a főútvonalakon is. Ha tehát valamire szükség van, akkor elsősorban szükség van az Államvasutak kocsiparkjának legalább a nemzetközi útvonalakon való kicserélésére. Tarthatatlan a,z az állapot, amely itt van, hiszen ezzel az igen t. pénzügyminiszter úr az idegenforgalmat nem: fogja elősegíteni. Ha mindenki abban a kényelmes és kedvező helyzetben lenne, hogy miniszteri szalonkocsikban vagy államvasúti igazgatók rendelkezésére álló szalonkocsikban . .. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem áll rendelkezésükre!) De, miniszter úr, rendelkezésükre ' áll, vadászatra is azon mennek, tessék csak utánanézni. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Negyedik éve vagyok miniszter és sohasem utaztam szalonkocsiban!) A miniszter úr talán nem, de a vasútigazgatókat, az üzletigazgatókat iSzalonkoesáJban lehet látni. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter tagadókig int.) Azonkívül még megjegyzem, hogy . nem utazhatik mindenki a miniszterelnök úr rendelkezésére bocsátott Léi szalonkocsiban, amelyben parádézni lehet, ahelyett, hogy a nyomorúságot mutatnák meg a külföldnek, idehoznák a külföldieket és megmutatnák nekik, milyen szegénység van ebben az országban. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: A magyar ipar ajándékozta és a magyar ipar juttatta ezzel munkához a munkásokat!) Kérem, t. miniszter úr, ne méltóztassék kiprovokálni, hogy a magyar ipar miként ajándékozta azt a miniszterelnök úrnak. (Fabinyi Tihamér pénzügy miniszter: Munkát adtak ezízel munkásoknak!) Azt a kényszert és azt á módot, amellyel rákényszerítették, hogy ezt felajánlja, nem illik pertraktálni itt az ország házában. Akkor, amikor erről van szó, ne csak^ arra méltóztassék a kormánynak gondot fordítani,