Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-120

Az országgyűlés képviselőházának 12\ is peresíthető, ami azt jelenti, hogy nem 85 százalékos hiány lesz a díjtartalékból, hanem 90 százalékon felül fog a hiány jelentkezni. Mi történt? Megjelent a rendelet, — azt hiszem, igen jól ismeri ezt a miniszter úr is — amely akként intézkedik, hogy a biztosító intézetek 3 százalékos díjfizetési pluszt fizetnek és 3 százalékkal csökkentik a kifizetéseket,^ ami azt jelenti, hogy 90 százalékos díjtartalék-kiesésnél is lehet a biztosítottak érdekeit olyan mértékben biztosítani, hogy a kontinuitás meg legyen és ezen túl a biztosították érdekei csak igen kis mértékben szenvednek csorbulást Igen t. Képviselőház! Ez azért fontos, mert hiszen az egész volt monarchiában olyan kedvező helyzetben egyetlen állam sincs, mint mi vagyunk. Nálunk, mint a legutóbbi jelentés mondja, 33 százalék díjtartalék-hiány van. (Egy hang a baloldalon: Nono! Vigyázzunk!) Ha ezt számításba vesszük, távolról sincsen olyan súlyos helyzet, mint a külföldi államokban. Meglepetéssel látom a lapokban ennek a dolognak tárgyalását és azt, hogy egyszerűen abban lát ják a megoldás lehetőségét, hogy lineárisan 25 —30 százalékkal csökkentik a biztosítottak érdekeit. Azt hiszem, itt általános tévedés van. Ezt nem így kell mérni, hiszen ez megoszlik a biztosítás tartamára. Egy 33 százalékos díjtartalék-kiesés az értékben körülbelül 7—7'5 lékos csökkenést jelent. Megnyugtatásképpen szeretném hallani az igen t. miniszter úrtól, hogy tényleg ez a helyzet, mert távolról sem olyan fekete ez a kérdés, mint ahogyan ezt bizonyos oldalról beállítani igyekeznek. Még egyre rá kell mutatnom, igen t. miniszter úr. Jugoszláviában szintén az állam vette kezébe a kérdést. Ne méltóztassék azt hinni, hogy azt kérem, hogy ebből egy Bacherügyet .méltóztassék csinálni. Ne méltóztassék azt hinni, hogy az államra a legcsekélyebb mértékben is át akarnám hárítani. (Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter: Nem is lehet!) Erről szó sem lehet. Annál kevésbbé, mert hiszen az intézet önmagát képes szanálni, ha megvannak azok a lehetőségek, amelyeket eddig is biztosítottak más intézettel szemben. (Payr Hugó: A Lebosz.-kötvényekért felel az állam!) Nem beszélek a Lebosz.-kötvényekről, hiszen itt egy másfélmilliós tételről van szó. Ha ezzel a kérdés rendezhető volna, egészen bizonyosan erre helyezném a súlypontot; emlékezzünk azonban vissza az 1927 : XII. törvénycikkre, amely annakidején az életbiztosítás valorizálására vonatkozólag elrendelte, hogy a biztosító intézetek másfél, illetve 2 százalék céladót fizetnek az életbiztosítási ág valorizálására. Ezt azok is fizették, akik azelőtt életbiztosítási ággal nem foglalkoztak. Tehát ki van e megoldás ellen ma a legjobban? Az első a Magyar Altalános Biztosító, amely annakidején biztosítási stokkjának— az életbiztosítási ágban — 75%-át idegen biztosító intézetekkel fizettette meg. Ha ma felhördülne ez ellen a Gazdák Biztosító Intézete, amely 80—90, sőt 100%-ban képes lett volna eleget tenni akkori életbiztosítási kötelezettségeinek, akkor megérteném, de hogy éppen ;az Első Magyar Általános legyen az, amely nehézséget támaszt és a dolgokat árnyékosán állítja be, és a limine arra az álláspontra helyezkedik, hogy egy ilyen megoldástól elzárkózik, az meglepő, mert annakidején maga élvezte a többi biztosító intézet jóindulatát és segítségét. Arra kérem a pénzügyminiszter urat, hogy -'.'• ne engedjen semmilyen biztosító intézet részéről magánérdeket érvényesülni. Szomorúan ). ülése 1936 április 29-én, szerdán, 67 kell tapasztalnom azt, amiről tudomásom van, hiszen a lapokban is napvilágot látott, hogy a BÍOSB. részéről a Kutassy-féle javaslat, amely már a miniszter úrhoz eljutott, olyan szörnyűséges megoldást proponál, amely nem 'is tatárjárást jelent, hanem olyan dúlást, amely minden vagyontétel megölésére alkalmas, de rendezésre nem. Háromféleképpen lehet ezt a kérdést rendezni. (Halljuk! Halljuk! bal felől.) Először azon az alapon, hogy az ember az élő intézetet szanálja, üzletszerzési lehetőségét, magát az üzletmenet kontinuitását biztosítja. A második lehetőség az, hogy ha nem tudom biztosítani ezt a lehetőséget, de akkor biztosítanom kell, hogy az intézet vagyona, mint élő állomány likvidáltass ék,

( illetve az eddigi biztosítottak érdekeit lehetőleg teljes egészében megvédem és biztosítom, hogy megkapják követeléseiket. Harmadszor, de csak végső esetben lehet arról szó, hogy mint holt-állományból csődszerű kielégítésben részesüljenek a biztosítottak, ez , azonban olyan rombolás lenne, amelyhez, azt hiszem, a miniszter úr nem is fog hozzájárulni. Mert az, amit Teleszky az Első Magyar Általános részéről proponál, olyan súlyosan, veszélyezteti az általános gazdasági érdekeket és magát az egész szakmát, hogy én azt hiszem, hogy ebbe a miniszter úr semmi körülmények között nem mehet bele. Igen t. Képviselőház! Az Első Magyar Általános ebben a kérdésben nem bizonyult annak a félnek, aki magát a biztosítási eszmét mindig hirdette, mert ha tényleg van igazság abban, hogy »mindnyájan egyért s egy mindanynyiunkért«, akkor ez elsősorban a biztosítási szakmában áll, de ha ez áll a biztosítottakra, akkor ez áll a biztosító intézetekre is. Minthogy pedig annak idején valamennyi biztosító intézet, tehát beleértve azokat is, amelyek életággal nem foglalkoznak, tehát az úgynevezett elemi ágak is szanáltak, az 5%-os valorizáláshoz hozzájárultak, akkor áll. En arra és a mostani esetre is kérem a miniszter urat, hogy ha nem találná keresztülvíhetőnek azt, ami annak idején az 1927 : XII. te. alapján történt fizetések alapján jól bevált és amit még tulajdonképpen még ma is fizetnek, a 2%-os céladót, mondom, ha ezt nem találná folytathatónak amivel egészen könnyen, minden további zökkenő nélkül folytatható volna az üzlet menete, s ezzel minden különösebb veszteségtől mentesen szanálható volna, akkor adjon lehetőséget arra, hogy ez a kiadás rendeztessék egy 1%-os illetékadóval, tehát a bélyegilleték-adóval, amely az én taksálásom, illetve számításaim szerint körülbelül egymillió pengőt hozna évente, ami — teljesen nyugodt lélekkel állíthatom — abszolúte fedezhetné azokat a hiányokat, amelyek a kieső díjtartaléknál mutatkoznak. Végeredményben, időm lejárta folytán csak egyre kérem a miniszter urat. Azt hiszem, hogy ez a kérdés óriási. nagy kérdés és ez a kérdés egy egész embert kíván, nem lehet az ügy elintézését különböző bizottságokhoz küldeni, mert ilyenkor méltóztatik a legjobban látni, hogy az a biztosítási szaktanács nulla, amelyre nem is lehet számítani. Én tehát arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy nevezzen ki ennek az egész kérdés-komplekszumnak a vezetésére egy kormánybiztost, aki teljhatalommal intézkedjék ebben a kérdésben (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) és végre egy embere és egy feje legyen ennek az egész kérdésnek,