Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

562 Az országgyűlés képviselőházának 130. élése 1936 május 15-én, pénteken. nak, hogy a közvélemény elismeréséhez végre a kormány elismerése is csatlakozzék, mert hiszen e főváros és adminisztrációja kötelességét minden irányban mindig megtette. Az a, deficit, amely a múlt esztendőben volt és még az idén is jelentkezik;, olyan csekély a főváros vagyonához képest, hogy nem indokol semmi különleges rendszabályt, ennélfogva el kell, hogy jöjjön az ideje a szanálás 'befejezésének, mert a szanálás izgalomban tartja egyrészt a főváros tisztviselőit, másrészt pedig a, székesfőváros közönségét is. A tisztviselőket azért, mert azoknak egy részét kény szernyugdíj ázni akarják, s a fizetésük leszállításától félnek, a főváros közönségét pedig azért, mert a tarifákat emelni akarják, szóval állandó nyugtalanság van a főváros kebelében, pedig ezt sem a főváros vezetősége, sem tisztviselői kara, sem közönsége .nem érdemli meg. Remélem, hogy a kormány ezt az állapotot minél előbb meg lógja szüntetni és így előbb-utóbb rendes kerékvágásba fog jutni a főváros ügye. Még van egy témám, amelyről meg akarok emlékezni és ez a sajtóreform kérdése. Ennek a nemzetnek szabad sajtóra és parlamentarizmusra van szüksége. Ez a kettő kiegészíti egymást, ez a kettő adja meg a lehetőséget az eszmék kitermelésére, a különböző eszmék összeütközésére és harcára, amiből azután közös eredő származik, amely alkalmas az ügyek helyes továbbvitelének előmozdítására. El kell ismernem, hogy mint minden emberi intézmény, a sajtó sem tökéletes, ennélfogva amennyiben új sajtótörvényről beszélünk, ennek elsősorban arra kell vonatkoznia, hogy a családi élet szentségét <ne érinthesse és másodszor külpolitikai vonatkozásokban legyenek olyan, határok, hogy a sajtó a nemzet érdekeit ne veszélyeztethesse. Ezek azok a szempontok, amelyeket feltétlenül szükséges megvalósítani egy új sajtótörvény keretén belül. A sajtótörvény azonban a véleménynyilvánítás szabadságát semmi körülmények között nem érintheti. Nem engednék viszont szabad teret annak a magasabb sajtótechnikának, a fogalmazás olyan módjának sem, amely közéleti emberek tisztességét és becsületét sorok közé rejtve támadja meg. Ez ellen a védekezést nem is annyira a sajtótörvényben, hanem a sajtónak, az újságíróknak olyan autonóm testületében vélem látni, amely autonóm testület önmagát fékezné és szabályozná, nem a törvénynek enyhébb, hanem a sajtóerkölcsnek sokkal szigorúbb szabályai alapján. T. Ház! Ezzel besszédem végére érkeztem. Még egy kérdéssel akarok foglalkozni, a protekció kérdésével. A magyar társadalomnak egy igen súlyos betegsége a protekció. Nem akarom azt a közhelyet felhozni, hogy protekció mindig volt, van és lesz, mert természetes dolog, hogy befolyásos emberek nem tudnak kitérni rokonaik, ismerőseik és egyéb összeköttetéseik kérései elől, ennek azonban olyan korlátok közé kell szorulnia, hogy ne akadályozza a munkának, az érdemnek elismerését és érvényesülésének útját. A protekcionizmus inai rendszere az önbizalmat öli ki a fiatalságból, úgyhogy elveszti a bizalmát a tanulásban, a tehetségben, a szorgalomban, mert azt látja, hogy ezek nem azok a tényezők, amelyek alkalmasak a fiatalságot az életben előrevinni. Szükségesnek tartanék egy olyan általános rendelkezést a kormány részéről, amely azoknak a tényezőknek szól, akiknek kezében hatalom van embereket álláshoz juttatni, olyan rendelkezést, hogy ilyen állásjuttatás csakis szociális elvek alapján, az érdemek elismerése alapján, a több tudás alapján történjék és hogy elsősorban is és legfőképpen a családvédelmi szempontok érvényesüljenek az állásokhoz való juttatásoknál, a fizetések emelésénél és mindazokban a vonatkozásokban, amelyek a megélhetéshez alapot szolgáltatnak. Szembe kell fordulnom azonban az álláshalmozás kérdésének hizonyosfajta felfogásával. Már álláshaknozásmak szokták jelezni azt is, ha valamely családban az apa, meg az anya is keres. Ha iaz együttes kereset nem haladja meg az általános polgári keretet és ha az a kereset arányban áll az illető, családtagok számával, akkor egészségtelen és veszélyes dolognak tartom ott arról beszélni, hogy a családnak egyik tagja mondjon le állásáról, vagy pedig fosztassák meg állásától. Ma is, a mai nyomorúságos viszonyok közt is meg kell hagyni azt a lehetőséget, hogy az emberek, amennyire lehet, munkájuk által helyzetükön javíthassanak. Az helytelen, ha állaimtitkárok és nyugalmazott miniszteri tanácsosok újból elhelyezkednek Írnokoknak és dijnokoknak. Erre nincs szükség. Ezeket az állásokat csak olyanoknak adnám, akik családot tudnak alapítani, hogy a nemzet fáját erősítsék. Helyesnek tartanám viszont azt, ha a női alkalmazottak állásukat vőlegényüknek, leendő férjüknek átengedhetnék, hogy ezen a módon alkalmat nyújtsunk arra, hogy újabb családok keletkezzenek és a nemzet fája megerősödjék. A családvédelem, a nemzet erejének szaporítása legyen a vezérgondolat akkor, amikor az államhatalom álláshoz juttatja polgárait. T. Képviselőház! Ezek voltaik azok az elgondolások, amelyeket a költségvetés kapcsán elmondani szándékoztam. Amikor azzal fejezem ;be beszédemet, hogy a költségvetést nem foigadom

1 el, ezzel nem azt mondom, hogy a Gömbös-kormányban nincs meg a jóakarat és nem hozott olyan törvényeket, amelyek a nemzet javára szolgáltak. A költségvetés elfogadásától azonban az az általános politikai elgondolás tart vissza, hogy a választójogi törvény előkészítésében nem látom az elhatározottságot, nem látom az anyagi feltételeknek különösen — amint már az előbb mondottam — az aigTárproletariátus szempontjából való élőkészítését, amelyre pedig szükség van, amely nélkül az általános titkos választójog megvalósítása a konzervatív felfogás szerint lanyínyira veszélyesnek mutatkozik. T. Képviselőház! Ezzel be is fejezem beszédemet. A költségvetést általánosságban, a részletes tárgyalás alapjául, sajnálatomriai nem fogadhatom el. (Felkiáltások jobbfelől: Elmaradt a konklúzió!) Elnök: Plósz István képviselő urat illeti a szó. Plósz István: Mélyen t. Képviselőház! Mielőtt az) előttem szólott képviselőtársam f beszédébe kapcsolódnám, közbeszólásra térek irá, amelyet az előbb Várady képviselőtársam beszéde alatt az egyik ellenzéki 'képviselő, Dinnyés képviselőtársam tett. Amikor ugyanis Várady képviselőtársam azt mondotta, hogy a Gömbös-kormánynak voltak olyan cselekedetei, amelyeket az ellenzék is elismer bizonyos tekintetben, akkor azt kérdezte Dinnyés Lajos képviselőtársam: »Hol, kicsoda?« Az előttem szólott Tanffer Gábor képviselőtársam is, bár ellenzéki és nem fogadta el a költségvetést, mégis azt mondotta, hogy %