Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

Az országgyűlés képviselőházának 13 A termelés folytonosságát csak olcsó hitellel kell és lehet biztosítani, de még sokkal fontosabb, mint a termelés folytonossága, az értékesítés biztosítása. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy elismerheti! ők ezen a téren a kormányintézkedések eredményességét, mert látjuk, hogy még a multévi gyenge termést #tem «ikerült külföldön teljes mértékben elhelyezni, kérdés tehát, hogy ha az idén több termés lesz, — amire most, hála Istennek, kilátás van — milyen mértékben sikerül majd a kormánynak azt elhelyeznie. A kormány legelső feladata az értékesítés volna, mert különben hiába itt a mezőgazdasági téren elért eredmény, hiába a mezőgazdasági szakoktatás fejlesztése, aminek szükségességét elismerjük, amit kívánunk és követelünk, sajnos azonban — amint látjuk — a földmívelésügyi tárcánál csak 240.000 pengő van előirányozva mezőgazdasági szakiskolák felállítására és fejlesztésére. (Felkiáltások balfelől: Nagyon kevés!) Ez elég csekély összeg azzal a szükséglettel szemben, amely itt jelentkezik. Hiszen^ alig* van két-három középfokú mezőgazdasági iskolánk, holott minden megyének szüksége lenne legalább egy ilyen iskolára, (Ügy van! Ügy van! balfelőlJ alsó' fokú mezőgazdasági iskolára pedig minden .1 árasnak szüksége lenne. (Ügy van! Ügy van! half elől, — Horváth Ferenc: Sürgősen!) Nagyon szívesen láttam volna, ha a költségvetésben erre a célra ugyanolyan összeg lett volna beállítva, mint amilyen összeg be van állítva például a színházak, az operák vagy a zeneakadémiák támogatására. (Rakovszky Tibor: Vagy például a Mftr.-re!) mint amilyen öszsz»g be van állítva a Mftr. vagy más ilyen intézmények támogatására. Legalább ennyire szükség van a mezőgazdasáigi iskolák támogatására is. A fődolog azonban az értékesítés. Ebben a tekintetben teret kell engedni a gazdáknak és teret kell engedni a kereskedőknek is, nem pedig egy-két monopolizált cégnek kell átengedni az egész teret. A belföldi értékesítés egyik legnagyobb akadálya —- ahogyan előttem felszólalt képviselőtársam is elismerte — a vasúti tarifa. Több kormánypárti képviselő követelte/ már itt, hogy erélyes kézzel kell belenyúlni ennek a kérdésnek a megoldásába. (Helyeslés a középen.) Tessék csökkenteni a tarifákat! Nem lehet elintézni ezt a kérdést azzal, hogy a szekérfuvarozást akarjuk betiltani. (Ügy van! Ügy van! bal felől.) A vasút szállítson olcsóbban, mint a szerekerek, akkor nem lesz szekérfuvarozás. Különben is nem olyan nagy baj ez a szekérfuvarozás, mert legalább egy kis keresetet, egy kis jövedelmet ad a gazdáknak, főképpen a tönkrement gazdáknak, akiknek nincs más módjuk a megélhetésre, mint az, hogy egy pár lovukkal való fuvarozással tengetik az életüket, a fuvarozáshoz pedig a gazdák mezőgazdasági terményt használnak fel, nem külföldi olajat, benzint, vagy hasonló anyagot, aminek behozatala rontja a mi kereskedelmi mérlegünket, (Ügy van Ügy van! balfelöl.) míg a szekérfuvarozás sokkal több embernek is ad kenyeret. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) A költségvetésre vonatkozólag kifogásolnom kell, (Halljuk Halljuk! balfelől.) hogy a földmívelésügyi tárca költségvetése az összköltségvetésnek összesen csak 5%-át teszi ki. Amint az előbb rámutattam: mezőgazdasági, agrár állam vagyunk, lakosságunk 52% -a mező. ülése 1936 május 15-én, pénteken. 553 gazdaságból él és ugyanakkor a földmívelésügyi költségvetés az összköltség-vetésnek csak 5%-át teszi ki. Földbirtokpolitikai célokra csak hárommillió pengő van felvéve, ennek egyrészát el fogják adminisztrálni, tehát igen csekély az az összeg, amellyel mi tényleg föMbirtokpolitikát folytatunk. Igen kevés embert lesz módunkban ez által földhözjuttatni (Rakovszky Tibor: Es a felsőház ebből is házhelyeket akar juttatni!) és mint az előbb mondottam, a felsőház még ezt is sokallja. Ha ők nem fognak rátérni erre, az idő rá fogja szorítani r őket és akkor sokkal, de sokkal nagyobb áldozatokat kényszerülnek majd leadni, mint amilyen áldozatokkal most megúsznak. Ameddig mi nem látunk eredményeket, addig nem lehet szó arról, hogy itt meglesz a nemzeti egység. Mert nemzeti egységet akarunk mi is, (Helyeslés a jobboldalon és a középen. — Kun Béla: De nem pártegységet!) mi is kívánjuk, hogy ebben az egységben mindenki tudjon élni úgy, ahogy munkájával megérdemli. A mezőgazdaság, a falusi lakosság sohasem kíván magának luxus életmódot, sohasem kíván magának különleges életet, de mégis megkívánhatja, hogy nehéz, keserves munkája után szerényen meg tudjon élni, meg tudja tartani azt a csekély kis földjét, azt a csekély kis vagyonát, amelyet őseitől örökölt, vagy esetleg kemény munkával megszerzett. Amíg azonban látjuk azokat a nagy aránytalanságokat, azokat a nagy különbségeket, amelyek a jövedelem eloszlásában és a terhek viselésében fennállanak, addig szó sincs és nem is lehet szó arról, hogy a nemzeti egységben mi is benne lehessünk. Igazságot a, (mezőgazdaságnak, egyforma teherviselést! Hiába mutatják ki itt statisztikákkal, hogy a városi lakosság ennyi meg ennyi terhet visel. A városi lakosságnak, a kereskedelemnek, az iparnak mindig módjában van az, hogy áthárítsa, terheit a mezőgazdaságra. (Ügy van! a baloldalon.) A gazda sohasem mondhatja azt, hogy: ennek az előállítása ennyibe és ennyibe kerül, az árakat^ mindig diktálják neki. Aki Pestre szállít, attól annyi címen vonnak le, (Rakovszky Tibor: Vgy van! Szörnyűség!) hogy a végén alig marad neki valami. Ha az ember megnéz egy számlát például egy vágón sertésről, akkor azt látja, hogy 20—25 címen történnek levonások, úgyhogy sokszor felemésztik a szállítmány értékének 15—20 százalékát is a költségek. Ilyen körülmények között képtelenség, hogy a mezőgazdasági termelés rentábilis lehessen. Itt kellene belenyúlni a többségi pártnak a kérdésbe, rá kellene kényszeríteni a fővárost, hogy csökkentse ezeket a terheket. (Ügy van! balfelől.) A főváros képviselői nagyon helyesen felismerik, hogy ez a helyzet az ő javukra van, éppen ezért

f el is fogadják a költségvetést és támogatják a kormányt, amely a-.fővárosra nem kényszeríti rá azokat az intézkedéseiket, amelyek a mezőgazdaságnak megnyitnák a belső piacot, amikor a külföldi piac úgy isi el van zárva. (Baross Endre: Meglesz! — Horváth Zoltán: Ügy, mint a titkos választójog! — Baross Endre: Nem, előbb! — Malasits Géza: Igen, ez nem olyan veszedelmes, mint a titkos választójog! — Kun Béla: A titkos választójogot mi fogjuk kiharcolíii! — Baross Endre: Az is meglesz!) Rá kell mutatnom arra, amit már bevezetőben hangsúlyoztam, hogy a szabadságjogo-