Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-130

538 Az országgyűlés képviselőházának îi jövő szempontjából, a közbiztonság szempontjából erre feltétlenül szükség lenne. Éppen ezért felhívom a kormány figyelmét erre a kérdésre, nem is szólva arról, hogy ez megint nagy munkaalkalmat adna az embereknek. T. Ház! Az ifjúsági kérdéssel ks kell foglalkoznom. (Halljuk! Halljuk!) Úgyszólván minden szónok megemlítette az ifjúsági kérdést, és minden szónoknak az volt a kívánsága, hogy a saját hibáján kívül állás nélkül lévő magyar ifjúság megélhetéséről valamiképpen gondoskodni kell. (Rassay Károly: A magyar családapákról és a>z ifjúságról egyaránt!) Ügy van, a magyar családapákról és az ifjúságról egyaránt kell gondoskodni, ezt én is aláírom, (Rassay Károly: Háromgyermekes családapák jönnek és nem tudunk nekik egy darab kenyeret 'szerezni!) éppen azért ezt a legfontosabb problémák egyikének tekintem. De bármilyen tiszteletreméltó és bármilyen elismerést érdemlő például Fabinyi Tihamér akkori kereskedelemügyi miniszter úrnak az az intézkedése, hogy többszáz ilyen diplomás ifjúnak adott kenyeret, — nem tudom, ideiglenesen-e, vagy véglegesen — ezzel nem oldottuk meg a problémát. (Rassay Károly: Mit kell csinálni? Na, halljuk!) Nekünk valamiképpen intézményesen kell gondoskodnunk arról, hogy a magyar ifjúság megélhetése biztosítva legyen. Éppen ezért nagyon helyeslem f azt, amit megint több képviselőtársunk említett, — nemcsak azért helyeslem ezt, mert ezzel gondolom én megoldani az ifjúságnak és sok munkanélkülinek az elhelyezkedését, hanem morális szempontból is helyeslem, — hogy a kormány a legszigorúbb intézkedésekkel vigye keresztül, hogy az álláshalmozások megszűnjenek. (Élénk helyeslés.) Ezt én morális szempontból tartom fontosnak azért, hogy ne lássa az a nyomorult ember, hogy egyiknek két, vagy három állása is van, hogy az egyik a nyugdíja mellett még külön állást vállalhat ugyanakkor, amikor itt vannak a sokgyermekes családapák, a végzett diplomás állástalan ifjak, az iparos- és munkásifjak és nem tudnak kenyérhez jutni. (Ügy van! Ügy van!) Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam felolvasott itt a minap egy névsort, amelvből kitűnt, hogy méltóságos urak díjnoki állásokat vállalnak. Itt nem a méltóságos címen van a hangsúly, — hiszen ők hivatali állásuk után méltóságos urak — hanem azon van a

f hangsúly, hogy ezek olyan tekintélyes nyugdíjat kapnak, éppen volt állásuknál fogva, hogy ebből meg tudnak élni. Lehetetlen tehát, hogy ilyen embereket helyezzünk el. Ezek érjék be azzal, hogy egy emberöltőn át dolgozhattak, és most, amikor a végzett munkájuk után nyugdíjba kerültek, elégedjenek meg a. nyugdíjjal és ne akarjanak betölteni nyugdíjas létükre olyan állásokat, amelyeknek dotációjából családapák élhetnének meg családjukkal együtt, vaey Dedig ifjak családot alapíthatnának. (Felkiáltások: Iqaza van! — Rassay, Károly: A Községi Takarékpénztár ügyészi állásának betöltésénél miért szavazott nyugdíjasrali) En nem szavaztam. (Rassay Károly: De a pártia rászavazott!) Nem szavazott rá. (Rassay Károly: Hiába küzdöttünk ellene! Miért nem segítettek bennünket ennek megakadályozásáben! — Zaj.) 0. ülése 1936 május 15-én, pénteken. Mi nyugdíjasokat állásba ^ nem segítünk. Mi nem vagyunk azon az állásponton, hogy olyan embernek adjunk kenyeret, akinek már amúgyis van kenyere. Igaz, hogy itt is disztingválni kell, mert olyan ember is van, akinek 40 pengő nyugdíja van ez a nyugdíj azonban még nem biztosítja a megélhetést az illetőnek, tehát ezen is kell segíteni. De szerintem az olyan ember, akinek biztos kenyere van, nem szabad, hogy más állást kapjon. (Elénk helyeslés.) A magyar gazdasági élet óriási hátrányokat szenved azáltal, hogy emberek nem tudják kihasználni a tudásukat. Fiatalemberek egy emberöltőn át tanulnak, hogy megszerezzék az életpályájukhoz szükséges tudást, — legyen az a pálya tudományos pálya, szaktudást, vagy valamilyen speciális tudást igénylő pálya — és, sajnos, nem tudnak azon a pályán dolgozni, amelyre készültek, amelyet hivatásuknak választottak. Az egyik is, a másik is ott vállal munkát, ahol éppen tud, betölti egy ember helyét, de tudásával és munkájával nem viszi előre a gazdasági életet és a termelést sem. Röviden még a hadikölcsönösök ügyéről kell megemlékeznem. A hadikölesönügy becsületügy. Nem azoknak a hadikölcsönt jegyző hadiszállítóknak és bankoknak az érdekében emelem fel a szavamat, akik, illetőleg amelyeit annakidején hadikölcsönt jegyeztek, mert ezek áldozhatnak, hiszen meglehetősen sokat kerestek, hanem azoknak a kisembereknek az érdekében, akik tönkrementek, akik egész életük keresetét vesztették el, akik talán egész emberöltőn át gyűjtögették azt a kis vagyont, amelyet hazafias érzésükből kifolyólag hadikölcsönbe fektettek, bízva a kormány felhívásában, az állam becsületében. Kiben bíztak volna, ha nem az államban, amelynek hazafiságból magától értetődően odaadták mindenüket. Én még azok érdekében sem emelek szót, akik csak spekulációból jegyeztek hadikölcsönt. Tudok olyanról, akinek Pesten négy háza volt, mind eladta és az árát hadikölcsönbe fektette, de nem hazafiságból, hanem azért, mert egy százalékkal több kamatot kapott. Ismétlem, nem a spekulánsok érdekében emelem fel szavamat, hanem azoknak a szegény, nyomorult, becsületes magyar hazafiaknak az érdekében, akik kis tételeket jegyeztek, de ezek a kis tételek nekik egész vagyont jelentettek. Ezek az emberek a hazafiasság atlagán felül cselekedtek. A költségvetésünkben 3 millió pengő áll rendelkezésre erre a célra, »közjótékonyság és emberbaráti intézmények« cím alatt. Szerintem ez nem köz jótékonyság, szerintem ez kötelesség, állami kötelesség a hadikölesönjegyzőkkel szemben. (Ügy van! Ü>» van! középen.) Ez egy állami váltó, még pedig becsületügyi váltó,_ amelyet az államnak be kell váltania! Találjon erre fedezetet a kormány, inkább más téren restr ingái j on, de a hadikölcsönt jegyző kisembereknek az érdekét védje meg. Ugyanilyen, fontosnak tartom a hadiroii.kaiit-kérdést is. tëvente rohamosan fogy a hadirokkantak száma. Ezelőtt 3 évvel szavaztuk meg a hadirokkant-törvényt, és akkor Gömbös miniszterelnök úr azt mondotta, hogy: 3 év múlva, akárki lesz itt az én helyemen, — akár én, akár más — revízió alá kell venni ismételten a hadigondozottak ügyét, mert megérdemli ez az érdemes társaság azt, hogy az érdekükben cselekedjünk. Ezek az emberek életük legnagyobb értékét, a testi épségüket.