Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-129

Az országgyűlés képviselőházának 129. bocsássa a magyar mezőgazdaságnak, a, Tiszántúlnak; a mezőgazdaság dolga azután továbbvinni azt a vizet, de a kormánynak feladata, hogy ezt rendelkezésre bocsássa. A kormáiry programmjában tehát az Alföld-öntözés kérdése benne szerepel. Ebből a szempontból különösképpen arra szeretném felhívni a kormány figyelmét, (hogy ennél a kérdésnél tekintsen el politikától, aminthogy fel is tételezem, hogy nem fog politikai szempontokból öntözést csinálni, mert rem lehet politikát csinálni abból, hogy melyik folyónál, melyik mellékágnál és hol kezdi az, öntözést. Itt csak egy szempont vezetheti, hogy melyik részen a leghasznosabb a, befektetés, melyik részen lehet a leggyorsabb eredményt elérni akkor, ha ezt az óriási áldozatot a nemzet erre nézve meghozza. Már évek óta készen van a földmívelésügyi minisztériumban a Körös-duzzasztógát építésének nagyszabású terve, amely Békésszentandrás község határában építené meg ezt a duzzasztóművet. Ennek a nagy duzzasztóműnek egész Békés megye és Szolnok megye szempontjából elsőrangú fontossága van. Miértl Mert elsősorban vizet tárol a Körös felső folyásán végig és azokon a csatornarendszereken, amelyek a Kőrösbe vezetik a vizet, másodsorban hajózható állapotba helyezi a Körös felső vidékét. Azt hiszem, mindegyik szempont igen fontos. A hajózhatás és a búzának hajón való elszállítása azon a vidéken mázsánként körülbelül egy pengő szállítási költségmegtakarítást jelent, ami a termelő gazdáknak mázsánként egy pengő hasznot hoz minden esztendőben. Ennek a mázsánként egypengős differenciának megvan a maga nagy jelentősége. Az adózás szempontjából is jelentős, mert közvetve visszatérül az állam kasszájába az a pénz, amelyet beruházásokba fektetett. Ez is kézenfekvő. Az öntözés, amely a mi vidékünkön még csak a bolgár kertészek által művelt és ismeretes, annak révén, hogy a víz rendelkezésre fog állni, egészen más perspektívát ad a tiszántúli gazdáknak. De van még egy harmadik szempont is, amelyből a békés szentandrási duzzasztómű megépítését tekintenünk kell és ez a munkaalkalom kérdése. (Ügy van! a középen.) Ez effektív közmunkaalkalmat jelent, közmunkát annak a vidéknek, nem egy községnek, vagy egy városnak, hanem egész megyéknek, az egész nagy tiszántúli kubikos társadalomnak, amelynek tagjai annyian vannak, hogy kialakult börzéjük van itt Pesten a Teleki-téren, bár igaz, hogy itt csak kínálat jelentkezik, kereslet soha sem, legfeljebb, ha a képviselőket keresik a Teleki-tér közelében. Ma olyan szomorú sorsban élnek a magyar földmunkások,, a magyar kubikos munkások, hogy az szinte elképzelhetetlen. Ezek az utóbbi években már régen elszoktak attól, hogy utazás céljaira akár a vasutat, akár a kocsit igény bevegyék. A tehetősebbek és a magukat jobban bírók közöttük bicikliközlekedésre térnek át, ami egészeit groteszk látványt nyújt, hogy a biciklista háta mögött a talicskát húzza maga után. Igen érdekes esetei vannak a magyar munkásosztály nyomorának, a tiszántúli nyomornak. Talán egy példát felhozok azért, hogy ezt a nyomorúságot a maga igaz imivoltában jellemezzem. Előfordult egy eset: a tiszántúli munkás ígéretet kap, hogy itt Budapesten állást kaphat a Bszkrt.-nál és megkapja az értesítést, hogy két nap múlva jelentkezzék orvosi vizsgálatra. A munkás megjelenik az KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. VII. lése 1936 május 14-én, csütörtökön. 509 orvosi vizsgálaton és aztán nagy szomorúan megy el a képviselőjéhez, hogy »kérem szépen, voltam én orvosi vizsgálaton, de nem vettek fel, mert azt mondták, hogy szívbeteg vagyok«. Arra a kérdésre, hogy szívbeteg volt-e régebben, máskor is volt-e talán valami baja a szívével, így válaszolt: »Nem volt, kérem, nekem semmi bajom, csak, azt gondolom, talán az a baj, hogy miután Nyíregyházáról jöttem fel a vizsgálatra és nem volt csak két napom, minden második • sürgönykarótól a következő sürgönykaróig futottam. Talán ez a kétnapos út ártott meg.« Méltóztassék elképzelni, hogy alti ígéretet kap arra, hogy itt állásba kerül és vizsgálatra jön, az kétszázegynéhány kilométert félig futva tesz meg, hogy kellő időre beérhessen. Igen érdekes az az eset is, amikor a munkásokkal és a munkások gyermekeivel beszélgetve, megkérdezi az ember otthon attól a gyermektől: fiam, mi az édesapád foglalkozása s akkor a gyerek kivágja nagy büszkén, hogy: ínségmunkás az édesapám. Tehát az az ínségmunka, amelyet esak időleges segítségképpen akartak a, hatóságok — állami, városi, vármegyei vagy községi hatóságok — végeztetni, hova-tovább odafajul, hogy állandósul és mint rendszeres foglalkozás jelentkezik. Az ínségmunkás fogalommá válik, már pedig a nemzet érdekének szempontjából ez a szomorú tünet intő példa arra, hogy ezt rendszeresíteni nem szabad, nemcsak azért, mert borzasztó pénzáldozatot jelent úgyszólván semmi ellenértékért, hanem azért sem, mert a munkást a maga erkölcsi felfogásában mélyen sérti, elzülleszti a munka iránti szeretetét. A munkának a becsületét veszik el, már pedig a magyar munkás s különösen a földmunkás szereti a munkát. Nem is olyan régen, az egyik fővárosi napilap éppen a békési földmunkásokról vezércikkezett és a tiszai gáton dolgozó kubikosokról csodálkozva írta, hogy a tavaszi dőbem milyen hatalmas teljesítményt végeztek. Kiderült, hogy azért tudtak ezek a munkások annyit elvégezni egy nap alatt, nert nemcsak fényes nappal, de holdvilágnál is éjt nappallá téve dolgoztak csak azért, hogy miután átalányban vállalták a munkát és nem bírták nappal elvégezni azt a teljesítményt, amely a megélhetésüket biztosította, képesek voltak éjszaka is dolgozni. T. Ház! A tiszántúli földmunkás becsülete és munkaszeretete különösen közismert, Tessék elképzelni, hogy a mai rossz viszonyok mellett készséggel vállalkoznak ezek a békésmegyei földmunkások arra is, hogy Békés vármegyéből átjöjjenek a Balaton mellé utat építeni, átjöjjenek a budapest—bécsi vonalszakaszra földmunkát végezni abban a számításban, hogy messze a hazájuktól 1 pengő 60 fii; lért tudnak megkeresni naponta. Ha valaki 160 fillérért képes ilyen messzire elmenni, akkor abban az emberben a munka és a családja iránti szeretet igazán csodálatra méltó. Ez az ínségmunkarendszer tehát, amely majdnem tetőfokát érte el az idei téli nyomorúság idején, nem tartható fenn sokáig. Nem tudom, milyen intézkedések történnek abban az irányban, hogy már esetleg a jövő télen ne ezzel a rendszerrel történjék az ínségmunka, mert ez a rendszer demoralizáló hatást vált ki, ha eltűrjük, hogy állandósuljon a magyar életben. E közmunkák t — éppen előbb említettem a békésszentandrási közmű 71