Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-129

Az országgyűlés képviselőházának 129. miniszter úrral szemben, ez a törvény azonban a kisipar számára nem jelent kenyeret, nem jelent exisztenciát, nem jelent anyagi segítséget. Vegyük figyelembe azt, hogy itt több mint 335.000 kisiparral foglalkozó mester, legény és tanonc létéről, a családtagokat beleszámítva, több mint 1 millió ember exisztenciájárói van szó, akiknek érdekében a kormánynak most már a lehető legerélyesebben kell fellépnie. Ezzel a kiterjedt nagy társadalmi réteggel mindezideig, sajnos, vajmi keveset törődtek a mindenkori kormányok, nem csoda, ha ilyen körülmények között a kiváltságokat élvező gyáripar és a kartelek folyton fokozódó nyomása és a mindegyre súlyosbodó gazdasági helyzet súlya alatt a kisiparosság úgy anyagilag, mint lelkileg már-már teljesen összeroppant. Nincs hét, hogy ne kapnék tisztességes, jóravaló nagycsaládu iparosoktól kétségbeesetthangú levelet, amelyben bármilyen, legcsekélyebb dotációval járó állást vagy alkalmazást kérnek, mert munka hiányában teljesen :a tönk szélére jutottak és családjukkal együtt a legnagyobb nélkülözéseknek vannak kitéve. És a kisiparosságnak ebben a katasztrofális helyzetében, még hozzá lépten-nyomon halljuk hangoztatni azt, hogy a földmívelés nem lévén képes a földmívelő munkásságnak elegendő kereseti forrást nyújtani, igyekezzék a földmívesmunkásság az ipari pályákon elhelyezkedni. Csupa logikátlanság és az élet nem ismerésén alapuló ellenmondás! A helyes iparpolitika tehát az volna, hogy necsak a gyáripart vegyük figyelembe, hanem a kézműipart is megfelelően védjük és támogassuk. Ez, sajnos, nem volt így eddig, mert az iparfejlesztés fogalma alatt mindig csak a gyáripar támogatását értettük és érthettük. Az állami támogatások és kedvezmények, a közszállítások és tarifakedvezmények, a vámpolitika, stb. mind a gyáripar szolgálatába állíttattak. Ilyen körülmények között ma már számolnunk kell azzal, hogy a kisiparosok önállóságukat elvesztve kénytelenek lesznek, mint egyszerű munkások a gyáriparban elhelyezkedni. Igen ám, csakhogy a gyáriparosok ajtaján is hiába kopogtatnak ezek a kisiparosok, mert ott elhelyezkedésre vajmi ritka esetben számíthatnak, hiszen nagyobb emberi munkaerők beállítása a profit rovására menne. Ettől a gondolattól pedig irtózik a mindenható nagykapitalizmus ! Teljesen tudatában vagyok annak, hogy a gyáripar fejlesztése is fontos nemzeti feladatot képez és hogy a munkások százezreinek van hivatva kenyeret biztosítani. Eddig rendben volna a dolog. És ha a mi társadalmunk azt látná és tapasztalná, hogy a gyáripar az alkalmazottak és munlkások dotálása és kellő számban való foglalkoztatása körül kellő megértést tanúsít, és azt látná továbbá, hogy a gyáriparosok a teherviselés tekintetében az állammal szemben f is teljesítik legelemibb honpolgári kötelességeiket, és hogyha azt látná, hogy a gyáriparosok nem tömörülnek olyan kartelekbe, amelyeik gazdasági életünket aláássák és annak életnedveit előbb-utóbb teljesen magukba szívják fel, akkor nekik nem. kellene azzal a mindegyre fokozódó ellenszenvvel számolniuk, amelyet egyébként ők tompítani nem is igen igyekeznek. Egyes gyáriparosoknak és üzemtulajdonosoknak még az éhbérért dolgozókkal szemben tanúsított bánásmódja is sokszor oly felháborító és kritikán aluli, amelynek megbélyegzésére nem találóik megfelelő szavakat. Ilyen természetű panaszok nem egyKÉPVISELÖHAZI NAPLÓ. VII. ülése 1936 május lk-én, csütörtökön. 501 szer hangzottak már el a Ház minden oldalán képviselőtársaim részéről s azokat magam is a legnyomatékosabban ajánlom a t. kormány figyelmébe. A magyar kézműiparosság 1936. évi március hó 3ü-i kelettel »Emlékiratot« juttatott el az illetékes körökhöz, melyben az ipari hitelkérdés megoldását, kisipari munkaalkalmak teremtését, a közterhek csökkentését, a nyersanyagellátás rendezését, a kartelek megrendszabályozását stb. kéri és sürgeti- Ezt az emlékiratot magam is a legmelegebben ajánlom a t. kormány figyelmébe, kérve azt, hogy tegye az abban foglaltakat sürgősen beható vizsgálat tárgyává és kisiparosságunk megsegítése érdekében pótlólag állítson be az állami költségvetésbe olyan összeget, amely társadalmunk ezen kiterjedt és értékes rétegének talpraállítását mielőbb biztosíthatja. Amennyiben ezen a téren bizonyos idő elteltével nem látnék mozgást, és nem foganatosíttatnának megfelelő intézkedések, úgy én a magam részéről kénytelen lennék ezen kérelmem előterjesztéséhez olyan utakat és módokat választani, amelyeket őszintén megvallva, nem szívesen vennék igénybe azzal a kormánynyal, s főképpen azzal az iparügyi miniszterrel szemben, aiki a dolgozó társadalom minden igazságos ügyét szeretettel és őszinte megértéssel igyekszik kezelni. Mindezek után megint csak felvetődik az a kérdés, hogy hogyan lennének előteremthetők azok a bizonyos pluszok, azok a súlyos milliók, amelyek a, általam felsorolt tételek emelésére volnának hivatva és melyek azok a források, amelyeket e célra a kormány igénybe vehet. A legfőbb jövedelmi forrást kétségtelenül az adóbevételek képezik, amelyeknek fokozása nélkül célt nem érhetünk. Hangsúlyozom azonban, hogy az adóbevételek fokozása nem jelenti többé azoknak a rétegeknek még fokozottab megterhelését, amelyek máris roskadoznak az adóterhek alatt, hanem az új, felfokozott adóterheket azokra kell áthárítani, akik itt az országban együttvéve az úgynevezett »pónzarisztokráciát« képviselik, akik a nemzeti vagyon és jövedelem túlnyomó nagy része felett rendelkeznek, dacára annak, hogy az ország lakosságának tízszázalékát sein teszik ki, de akik közül igen sokan eddig még az adózás alól is igyekeztek kibújni. Mellesleg jegyzem meg, — ami szent hitem és meggyőződésem — hogy az ilyen,, a kor szavát megérteni nem akaró, minden hazafias felfogástól távolálló és minden emberi érzésből kivetkőzött pénzarisztokratákat az idők és események úgyis el fogják söpörni! El fogják söpörni annál alaposabban és annál kíméletlenebbül, minél tovább és minél inkább igyekeznek megkötni — pillanatnyilag még kétségtelenül nagy hatalmukkal és befolyásukkal — azoknak a tisztánlátó államférfiaknak kezeit, akik itt ebben az országban nemzetépítő, nemzetfejlesztő• és nemzetmentő munkát kivannak folytatni és annak tengelyévé a gazdaságpolitikaii és szociálpolitikai igazságokat akarják tenni. T. Ház! Amikor én a nagyüzemeknek és nagyvállalatoknak — tehát a pénzavisztokráciának — jóval fokozottabb mértékben való megadóztatását sürgetem, nem mulaszthatom el az 'alkalmat, hogy ne mondjak őszinte köszönetet a pénzügyminiszter úrnak azért, hogy ő egyik legújabb rendeletével teljesen mentesíteni kíván az adózás alól sok százezer szegény, egy szoba-konyhás viskóval bíró, fő70