Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.

Ülésnapok - 1935-129

472 Az országgyűlés képviselőházának 129 ból, hogy hányféle alapról van itt szó. Itt van a jelenlegi költségvetés, amelynek mellékletén iminden tárcánál alapok vannak fölvéve. Nem kicsinyeskedem ebben a kérdésben, ímert azok régi alapítványok, jótékony, .karitatív szempontból vétettek fel, azokról nem lehet szó. Ellenben azok az alapok is itt vannak, amelyek azért létesülteik, hogy a mi tekintetünk elől elvonják a különféle kiadásokat és hevételeket, amelyek a tételeket csak egyben teszik oda és nem bontják fel. Ezt az eljárást nem (helyeselhetem és amint annakidején Károlyi Gyula megígérte nyilatkozatában, hogy az alapokat be fogja illeszteni a költségvetésbe, most azt kérem, hogy ezeket a súlyos természetű alapokat illesszék be a költségvetésbe, hogy a képviselőháznak 'módja és alkalima legyen ezekkel tétel és érdem szerint foglalkozni. Mert mit tapasztalunk akkor, amikor lát juk, hogy a legsúlyosabb esetekiben a legnehezebb és a legkeményebb kérdéseket ilyen törvényellenes gesztussal intézik el? Ugyanakkor a bürokrácia rettenetes túltengését tapasztaljuk az élet iminden vonalán. (Ugy van! Ugy van! balfelől.) és minden vonatkozásában. Talán két évvel ezelőtt egyik igen t. képviselőtársam elmondotta, hogy egy vidéki tanító rendkívüli szabadságot kért s ez 111 egységet, illetőleg mozzanatot — mint ő mondja — jelentett a bürokráciában. Egy mozzanat a beadás, egy mozzanat az iktatás, egy mozzanat à kiadás, egy mozzanat a tanfelügyelő, a

f minisztérium, az ügyosztály, a társminisztériuinok és ez így megy minden vonalon. Engedelmet kérek, a 'bürokráciának ez az elfajulása — ugyanakkor, amikor ilyen könnyedén elmegy nagy kérdések felett — nem helyeselhető. Ha ez történik a hivatalok kebelén belül, a hivatalnoki karon belül, akkor méltóztassék elképzelni, hogy mi történik itt a polgársággal, azokkal, akiknek dolguk van egy adóhivatallal, vagy egy vámhivatallal. Rubrikákat töltenek ki, stb., stb. (Dinnyés Lajos: Borzalmas!) A múltkor Petro Kálmán t. barátom tétel szerint fölemlítette itt, hogy 'milyen hatóságokkal kell megküzdenie annak, akit valamely tdher sújt, mennyiféle írással van terhelve. A bürokráiciának ezt a rettenetes elfajulását végre le kell bontani. Kérdezem, hogy a racionalizálás mikor fog már végre (megszületni? (Fábián Béla: Arról egyelőre osak könyvet írnak!) Nem tudok bizonyos dolgokat megérteni. Rassay Károly igen t. képviselőtársam! beszélt itt a nyugdí jterhek kérdéséről. Ez rendkívül súlyos kérdés és majdnem ím ego] dahatatl annak látszik, de meg kell oldani, mert évről-évre olyan arányokban növekszik, hogy azt nem lehet kibirni. Egy imásik képviselőtársaimi megemlítette, hogy pl. az államvasutaknál több a nyugdíjas, ímint az aktív. Ilyeneket gyakran tapasztalunk. Most méltóztassék megnézni ezt a kimutatást az állami alkalmazottak és az álImi nyugellátásban részesülők létszámáról s akkor kiderül, hogy bár 4073-mal több a nyugdíjas, mint volt a múltévben, vagyis imost 132.136. imégis az aktívok száma ugyanaz maradt. (Rasay Károly: Szaporodott! Emelkedett!) Vagy szaporodott.' Nem lehet 'megérteni ennek okát. (Fábián Béla: Nem lehetne ott az egykét bevezetni? Nagy a szaporaság!) Nem lehet ezt megérteni. Mert ugyebár a nyugdíjazás azt jelentené, (Rassay Károly: Hogy racionalizálnak!) hogy racionalizálnak és ezáltal kevesebb aktív tisztviselőre van szükség. De így mind a ülése 1936 május 14-én, csütörtökön* két létszám megduzzad, úgy, hogy az állam ezt a terhet sokáig nem fogja bírni. Ezen a ponton kell valamit 'kitalálni, hogy az államnak ezt a rettenetes terhét apasszuk. (Homonnay Tivadar: A kormány feladfeta!) Méltóztassék megengedni, t. Képviselőház, hogy ebből a szempontból, és egyáltalában az általános helyzet szempontjából a legmelegebben az autonómiák védelmére keljek. Budapest önkormányzatra és a vidéki önkormányzatokra egyaránt szükség van. Szükség van rájuk elsősorban a népnek és a politikai életnek iskolája szempontjából, mert ott iskolázódnak ki a közélet iránt érdeklődő jószándékú ós jóhiszemű emberek, de szükség van Tájuk az ellenőrzés szempontjából is és azért, mert egy autonómia sokkal könnyebben tud megbirkózni a feladatokkal, mint ez az óriási állami gépezet, amelyben valóságos művésznek kell lenni, hogy az ember el tudjon igazodni. (Ugy van! balfelől.) Ezeknek az autonómiáknak Magyarországon különleges tradíciójuk van, mert az 1848 előtti időkben ezek az autonómiák jelentették a magyar hazához való ragaszkodást, szemben a császári hatalommal; ezek az autonómiák jelentették az ellenállási készséget, s az alsó tábla megdöntötte az aulikus ok uralmát, amikor Kossutíb és Deák az alsó tábla élére állott. Ezeknek az autonómiáknak köszönhető tehát, amely autonómiák szabadelvű utasításokkal látták el követeiket, a 40-es évek örökszép korszaka, amelyben a magyar tehetség, a 'magyar becsület, a magyar világbalátás európai színvonalon jelentkezett a közéletben és a törvényihozásban. Ez volt 1848 előtt. De még az 1848 utáni, néhány évtized előtti alkotmányos életre is emlékezzzünk, hogy mi történt itt., Éppen azokban a katonai kérdésekben, amelyekről az előbb szólottam, amikor a vármegyék és városok megtagadták az új one jutalékot, amikor visszaküldték az erre vonatkozó rendeleteket és amikor ellenállottak a darabont-kormánynak, megtörtént Budapest főváros közgyűlésén, hogy amikor az emelvényre felült a darabont-kormány ímegflbízottja, Rudnay Béla főkapitány, akkor egyetlenegy ember sem volt benn a közgyűlésen, mert hazafias érzületükkel és (meggyőződésükkel ellenkezőnek tartották ennek az erőszaknak megnyilvánulását. (Meskó Rudolf: Ehhez ma is van joguk!) Azért is mondom, hogy adják meg nekik ezt a jogot, illetőleg ne sorvasszák el az autonómiákat. Ezt kérem én a kormányzattól. Hiszen a kormányzatnak is érdeke, a magyar népnek is érdeke, hogy az autonómiák sorvadás nélkül működjenek és viruljanak; ne legyenek szolgalelkű testületek, amelyek csak díszpolgárokat választanak a kormány tagjai közül, (Dinnyés Lajos: Mindig a hatalmon levőket választják!) hanem igenis teljesítsék kötelességüket a polgárság iránt, amelynek ügyei vezetésére vállalkoztak. De most, fájdalom, centralisztikus irányzat van, amely mindent magához akar ragadni, vagy óriási terhekkel sújtja az autonómiákat. Ha arra gondolok, ami Budapesttel két évvel ezelőtt történt, ha arra a szanálási dologra gondolok, amely itt történt, (Rassay Károly: Vígjáték! — Dinnyés Lajos: Komédia!) amelyre semmi szükség nem volt, ha elolvasom a szanálási akcióra vonatkozó törvényeket, amelyek most úgy elmosódnak, úgy elhalványodnak és olyan nevetségesek azok a kifejezések, amelyek a törvényben vannak, akkor azt látom, hogy... az 1934 :XII. tc.-nek, a novellának a 27. §-a azt