Képviselőházi napló, 1935. VII. kötet • 1936. április 1. - 1936. május 18.
Ülésnapok - 1935-129
464 Az országgyűlés képviselőházának 129. Amint már az imént is említettem, Trianon következtében olyan nyugdíjteher szakadt a nyakunkra, amely bizonyára eltüntetné költségvetésünkből a deficitet. Gondolkoztam már afelett, vájjon nem lenne-e jó, ha ezt a Trianon következtében reánk szakadt nyugdíjterliet évről-évre prezentálná a kormány Genfben. Bemutatná ott, hogy: íme ennyit fizetünk ma azok helyett az apró nemzeti államok helyett, amelyek Magyarország területéből koncokat vittek el. Ha mást nem is tudnánk elérni vele, mindenesetre ez nagy demonstráció lenne amellett, hogy mi évről-évre súlyosan megfizetjük annak a békeszerződésnek a díját, amellyel nemcsak hogy területben csonkítottak meg, hanem anyagilag is tönkretettek bennünket. A miniszterelnökség költségvetése szinte hallatlanul szerény. Hihetetlen a többi minisztériummal összehasonlítva, hogy csekély hárommillió pengőből mit tud csinálni a miniszterelnökség. (Nagy István: A legkevesebb tisztviselője van, de azt is sokalják odaát! — Dinnyés Lajos: Egy szót nem szóltunk még a tárcához, miért haragszik? — Zaj jobb felől. — Dinnyés Lajos: Nyugodjanak meg az urak! Ne legyenek olyan idegesek! — Dulin Jenő: Szépen beszél Drozdy, kérem! — Dinnyés Lajos: Kendesen beszél, kérem! — Gr. Festetics Domonkos: Jobban, mint a túloldal!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Drozdy Győző: Mindenesetre meg kell állapítanom, és köszönettel kell megállapítanom, hogy az ellenzék sem sokallja ezt ia költséget és kérem, ne [méltóztassanak elfeledkezni erről a megállapításukról a vita további során sem. Mert valóban említésreméltó, hogy a miniszterelnökség 3 millió pengőből tudja magát adminisztrálni, ••amikor voltaképpen nem a [miniszterelnökség költi el ezt a 3 millió pengőt sem, hanem abból 70.000 pengőt a vitézi rend költ el, a Statisztikai Hivatal pedig egymaga 1,312.000 pengőt költ, (bár megjegyzem azt is, hogy ez sem sok, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar statisztikai hivatal milyen kitűnően, milyen példásan végzi a maga dolgát, s hogy még a külföldnek is mintaképül szolgálhat. En tehát nem szemrehányásképpen mondom, csak megállapítom, hogy a miniszterelnökség még a 3 millió pengőnek is csak körülbelül felét költi sajtószolgálatra, kisebbségi ügyekre és sok egyéb dologra, még segélyezésekre is. Az informatív szolgálat minden országiban óriási nagy összegekbe kerül, nálunk is bizony ebből a 3 millió pengőiből 950.000 pengőt visz el. De a kisebbségek gondozására is adunk ebből a 3 millió pengőből 820.000 pengőt. Ilyenformán a rendelkezési alap 770.000 pengője valóban nagyon kicsiny összeg. De ebből a 3 millió pengőből a miniszterelnökség fizet évről-évre 205.000 pengőt az egyik főhercegnek a Margitsziget megváltásáért még 28 esztendőn keresztül. Ezért az egy szigetért tehát a volt tulajdonosa esztendőmként majdnem kétszer annyit kap, mint amennyi Magyarország kormányzójának az egész fizetése. A külügy költségvetése összesen 10,122.800 pengőt igényel, amit szintén nem tekinthetünk soknak, miután ebből a külföldi szolgálat kiadása körülbelül 7 millió pengő, viszont a külföldi szolgálatnál előirányzott bevétel 1,870.000 pengő. Ha azonban tekintetbe vesszük, hogy a magyar külképviselet valahogyan nincs üzletszerűen megszervezve, azt is megállapíthatnék, hogy hizony sakkal töbfo jövedelme lehetne eb* bői a tételből a külügynek. A magyar külügy ülése 1936 május i^-én, csütörtökön. fő jövedelmeit a külföldi konzulok révén szerzi, akik különösen a vízumdíjakkal csináltak eddig meglehetősen nagy forgalmat. A békeállapothoz való közeledés következtében ezeket a vízumdíjakat országról-országra leépítik. Mi ebben a tekintetben bizony nagyon hátul kullogunk, mert nekünk még mindig súlyos vízumdíjaink vannak a legtöbb országgal szemben, pedig azt hiszem, külforgalmunknak is nagyon használna és sokkal több jövedelem jönne be a réven, mint amennyit így kapunk a vámon, ha a vízumdíjakat eltörölnők, vagy olyan alacsonyra szahnók, hogy senki ezeknek magassága miatt Magyarországon való tartózkodását vagy az országon való keresztülutazáisát el nem mulasztaná. Ha tehát a külügyminisztérium e tekintetben egy, az európai és főleg a nyugati államokhoz hasonló lépést tenne és a vízumdíjakat vagy megszüntetné, vagy csökkentené, egészen hizonyos, hogy több jövedelmünk lenne belőle. De külföldi konzulátusaink megszervezésénél is tekintettel kell lennünk arra, hogy ezek a konzulok kereskedelmi érzékkel megáldott emberek legyenek, olyanok, akik a magyar termékek külföldön való elhelyezésével jobban tudnak foglalkozni. Megfigyeltem a külföldön, — hiszen három világrészben volt alkalmam tapasztalatokat gyűjteni — hogy más államok konzuljai milyen egyszerű emberek, legtöbbször kereskedők, (Dinnyés Lajos: Ügy van!) legtöbbször az életből való gyakorlati emberek, míg ezzel szemben a mi konzuljaink tisztes, jóravaló, becsületes hivatalnok-emberek, akik azonban semmiféle felkészültséget és érzéket nem tanúsítanak az iránt, hogy a magyar föld termését és iparunk termékeit a külföldön ho* gyan tudjuk elhelyezni. E tekintetben feltétlenül reformra van szükség és meg kellene változtatni konzuli karunk jövőbeli tagjai kinevezésénél a mostani politikát. A belügyminisztérium költségvetése 128 millió pengőt tesz ki. Ez a legerősebben dotált tárca. Ebből azonban nagyon súlyos terheket kell viselnie a ibelügyi kormányzatnak. 11 millió pengőt kell odaadnia a vármegyéknek és a városoknak, a közegészségügyre pedig 22 millió pengőt fordít. En örömmel figyelem és szemlélem azt, hogy a belügyminiszter úr elődeinél is jobban ambicionálja a magyar közegészségügy fejlesztését. (Helyeslés a baloldalon.) Örülünk, amikor látjuk, hogy e tekintetben nagyszerű javaslatokkal jön a Ház elé és olyan modernül építi ki Magyarország közegészségügyét. De amikor örülök ennek és rátekintek erre a 22 millió pengőre és rátekintek azokra a szegény emberekre, akik hétről-hétre jönnek hozzánk azzal, hogy kicsi házacskájukra, 1—2 hold földjükre bekebelezik a kórházi költségeket, akkor én arra gondolok, t. Képviselőház, hogy a belügyminisztériumban a közegészségügyi ügyosztály mellé egy szociálpolitikai ügyosztályt kellene szervezni, (Dinnyés Lajos: Nem is t kell szervezni! Ne kebelezzék be!) egy szociálpolitikai ügyosztályt, amely nem abban látná a maga hivatását, hogy orvossággal és orvossal lássa el a már megbetegedett embereket, hanem abban, hogy megelőzi a bajokat, a betegségeket. Mert ha mi nem a betegek orvosságára, nem patikára és nem orvosra költenénk ennyit, hanem szociálpolitikai intézkedésekre, ha a népnek munkalehetőségeket adnánk, ha megszüntetnők a mezőgazdaság téli munkát!anságát, ha a tiszántúli nagy száraz-
